Mese Habbal

📚

- Akkor mi lesz velem? Mit fogok csinálni? Megölsz? - kezdtem pánikolni.

- Nem. Mit szeretsz csinálni?- kérdezte.

- Olvasni, azt szeretek.- válaszoltam, közben pedig ettünk is.

- Gyere velem, mutatok valamit!- állt fel, hangosan eltolva a széket. Elindult felém, a pulzusom pedig egyre hevesebben vert. Felém nyújtotta karját. Nyeltem egyet, majd a szemébe néztem, és megfogtam kezét. Felálltam, és elindultunk. Fel a lépcsőn, a nyugati szárny felé, ahol egy hatalmas ajtónál megálltunk.- Ide bármikor bejöhetsz, ha unatkozol! - nézett a szemembe, majd elkapta tekintetét, és kinyitotta az ajtót. Szemem elé tárult a saját könyvtára. Hányszor álmodtam arról, hogy lesz egy ilyenem, neki meg van. Hatalmas helyiség. Csodálkozva lépegettem befelé, és néztem körbe. Aztán észre vettem hogy elmegy.

- Nem maradna itt velem?- tettem fel a kérdést, még magam is meglepve vele.

- A nevem Kyle. Hagylak nyugodtan olvasni! Szép estét Bell!- csukta be maga mögött az ajtót. Ez most azt jelenti, hogy tegeződünk? Álltam ott egy ideig, lefagyva. Aztán keresgélni kezdtem a könyvek között.

Maurice

- Mért nem öltetek már meg?- kérdeztem Jamest.

- Ne aggódj, hamarosan halott leszel! Elterjeszettük, hogy itt vagy, és hogy felakasztunk. Ha Bell él, ahogy mondtad, akkor idejön, hogy megmentsen. Akkor viszont, csak úgy menekülsz meg a haláltól, ha hozzám jön feleségül.- vigyorgott.

- Azt soha sem hagynám.- mondtam a szemébe nézve, mire ő csak felnevetett, és újra magamra hagyott.
Halott leszek így is, úgy is. Mert oda ahol Bell van, nem jut el a hír, és még ha el is jutna, az a szörny nem engedi el. Ha valami csoda folytán mégis eljönne, nem engedném, hogy James feleséhe legyen, inkább megölném magam, mint hogy egy ilyen férfié legyen az egyetlen lányom. Igazán nem tudom ki a rosszabb, James vagy az a szörny. Mind kettő megakar ölni, a lányomért cserébe viszont életben hagynak. Egy formán gonoszak, és csak remélni tudom, hogy Bell nem szenved abban a kastélyban.

Kyle

Megfogta a kezem. Nem volt rest hozzám érni. Nem is sejti, hogy ezzel a mozdulatával, nem csak a kezem, hanem a szívem is megérintette. Senki sem ért még hozzám önszántából. Tudnám mért ilyen kedves velem, mikor én kiabáltam vele, és fogva tartom. Amikor megdicsértem a munkáját, ezen elmosolyodott.  Akkor döbbentem rá, hogy ezt a mosolyt én csaltam az arcára, és még sokszor akarom látni. Szinte felcsillantak a szemeim, amikor azt mondta szeret olvasni, mert ott a hatalmas könyvtáram, és megmutathattam neki. Még sosem akartam annyire látni hogy lány boldog. De, hogy is lehetne itt boldog, velem? Fogva tartom, és csak azért van itt mert megfenyegettem az apját, akitől elszakítottam. Pedig nagyon szereti, hisz ha nem így lenne, nem szökött volna ide, hogy helyette szenvedjen. El kéne engednem de, nem tudom megtenni. Látni akarom minden nap a mosolyát, hallani selymes hangját. Önző vagyok? Igen, mindig is az voltam. Magamnak akarom őt. Azt akarom hogy boldog legyen de, a kettő együtt lehetetlen.

-Wáááh.- ordítva vágtam a falhoz az egyik szakadt fotelem. - Elegem van abból hogy ilyen undorító szörny vagyok! - üvöltöttem, majd a földre rogytam. -Átkozott boszorkány.- motyogtam, és rá gondoltam dühösen.

-Uram jól van?- jött beljebb Herold. Benne őszintén megbízom, ahogy mindenkiben de, ő a bizalmasom, így elmondtam mi nyomja a szívem. Már ha van nekem olyanom.

- Érje el hogy magába szeressen! Akkor itt is boldog lesz.- mondta a farkas barátom.

- Még ha meg is szeretne, nem mutatkozhatnánk együtt, és gyerekein sem lehetnének. Semmi értelme nem lenne.- magyaráztam.

- Még nem talált semmit az átokról?- érdeklődött.

- Nem. 10 év alatt már százszor átnéztem az összes könyvet. Egyik sem ír átkokról. Az a boszorkány a sírba vitte a titkot, hogy hogy lehet megtörni. Nem reménykedek már. - mondtam ki határozottan, mert így volt. Nem reménykedtem már abban, hogy valaha újra ember lehetek.

Halihó

Nem rég eszembe jutott, amire oly  rég vártam. Egy másik változata a szépség és szörnyetegnek. Persze ezt befejezem, aztán meglátjuk, hogy megírom-e a másikat is. Remélem tetszett a rész. Puszi 😘