Mese Habbal

🌹

Bell

Este csak körül néztem a hatalmas könyvtárban, majd pihenni mentem. Reggel felvettem régi ruháim, majd reggelizni mentem. Ő is ott volt, és amikor megláttam, elmosolyodtam.

- Jó reggelt! - köszöntem neki kedvesen.

- Jó reggelt!- láthatóan zavarban volt.

-Hogy aludt?- érdeklődtem.

- Szörnyen.- morogta, majd rám nézett. - Te hogy aludtál?- kérdezett vissza.

- Kellemesen.- mosolyogtam, ő pedig engem nézett folyamatosan.

- Kérlek mostantól tegezz! Rendben?- kéri? Mi lelte?

- Rendben. Szívesen.- vigyorogtam rá. Azt kell mondjam, kellemeset csalódtam benne.

- Gyere velem, körbe vezetlek a kertben!- állt fel az asztaltól, én pedig követtem.

Tényleg megmutatott mindent. Közben pedig azon gondolkodtam, merjek-e érdeklődni afelől, hogy miért van ebben a testben. Már épp szólaltam volna meg, amikor megállt egy pillanatra, majd felém fordult. Kezében egy szál rózsát tartott.
Felém nyújtotta, és mosolyogva nyúltam értem, közben tekintetünk egybe fonódott.

-Mennem kell!-mondta, és már ott sem volt. Orromhoz emeltem a virágot, beszippantottam kellemes illatát. Mi üthetett belé, mért hagyott így itt?

A nap további részét a könyvtárban töltöttem, mert ugyebár tegnap azt mondta, nem kell csinálnom semmit. Hát nem is csináltam de, nagyon unalmas volt így. Délután a konyhába mentem, hátha tudok valamiben segíteni Mrs. Pottsnak.

- Mi járatban vagy itt gyermekem?- kérdezte kedvesen.

- Esetleg tudnék segíteni valamiben?- álltam mellé. Nagyon aranyos nő volt, majom testben. Egy székre kellett állnia, hogy felérje a pultot, és a tűzhelyet is.

- Nem. Dehogy. Neked már semmi dolgod itt. Nem kell dolgoznod.- mondta, majd rám mosolygott.- Menj sétálj egyet a kertben!- küldött el kedvesen.
Csalódottan sétáltam ki az udvarra. Ott jutott csak eszembe, hogy rendbe tehetném. Így hát, keresten szerszámokat, és neki álltam. A szobrokról, leszedtem, néhol levágtam a száraz gazt.

- Te meg mit csinálsz itt?- hallottam meg Kyle mély hangját.

- Unatkoztam, és gondoltam rendbe teszem a kertet. Olyan szép, és rossz volt nézni, hogy benőtte a gaz.- magyaráztam el.

- Segítek. Csináljuk együtt?- fogott megy gereblyét, mire elvigyorodtam.
Míg ő a virágos kertet tisztította ki, én folytattam a szobrok rendbetételét. Oda-oda pillantgattam rá, és amikor tekintetünk véletlen találkozott, elmosolyodtunk.

- Te mit szoktál itt csinálni?- érdeklődtem, amikor már a szökőkútat takarítottuk.

- Olvasni. Sokat. Rég vagyok rabja e átoknak.- komorodott el.

- Voltál már szerelmes?- nem is tudom mért kérdeztem ezt tőle. Kyle a szemembe nézett.

- A szerelem csak füst, és könnyű pára.
Ha boldogul: a szem parányi lángja.
Ha nincs remény: a könnyek tengere.- a végén szomorúan fordította el a fejét.

- Shakespeare. - mosolyodtam el.- Szeretem a műveit.- tértem vissza én is a munkához.

- Fogadjunk, hogy a kedvenced a Rómeó és Júlia.- nézett rám.

- Jobb szeretem, ha egy történetnek boldog vége van. Attól függetlenül persze az egyik kedvencem.- nevettem.

Kyle

Bell közelebb sétált hozzám, és megérintette a karom. Még most is alig hiszem el, hogy hozzám ért. Érintése nyomát bizsergés járta át.

- Mi féle átokról beszéltél?- kérdezte meg. Szemeiben cseppnyi félelemet véltem felfedezni. Attól tart, hogy nem válaszolok, hanem inkább dühös leszek. Viszont nem tudok rá haragudni, hisz csak kíváncsi mért nézek így ki.

- Rossz ember voltam régen. Most is. Szokás szerint, rosszul bántam valakivel. Az a valaki, boszorkány volt, és elátkozott. A külsőm, most a belsőmet tükrözi.- meséltem el, közben pedig már egymás melett ültünk.

- Mi lett a boszorkával?- nézett rám.

-Megöltem. Az utolsó szava, az átok volt. Időm sem volt meggondolni magam.- emlékeztem vissza szörnyű tettemre. - A testét az erdőben ástam el. Amikor visszamentem, egy hét múlva, már egy nagy fa állt a sírja helyén. Ezért is nem talált vissza többé az apád. Az az út, amin idejöttél, csak akkor létezik, ha ő úgy akarja.- mondtam el neki, szinte mindent. Figyelmesen, érdeklődve hallgatott végig.

- Akkor ez a boszorkány akarta, hogy idekerüljek?- kérdezte.

- Meglehet.- bólintottam.

- Miért?- kíváncsian nézett rám.

- Ezt nem tudom.- mondtam de, igazából, úgy gondoltam, a boszi tudta, hogy Bell megváltoztathatja az életem. Ez lehet az átok kulcsa is? Ha megváltozok, újra emberi testek öltök? Bár már megváltoztam, és még mindig ilyen vagyok.

Bell

A napok múltán a kert egyre szebb lett. Ha nem odakint voltunk, a könyveket bújtuk. Minden nap együtt reggeliztünk, ebédeltünk, és vacsoráztunk. Egy nap viszont Kyle azt mondta, reméli tudok táncolni. Marie adott nekem egy gyönyörű sárga ruhát, amit fel is vettem.
Izgatottan lépkedtem a lépcsőn.
Ő a lépcső alján várt rám, és látszott rajta hogy ugyan úgy izgul, mint én. Melléérve belékaroltam, úgy mentünk a hatalmas teremig, ahol egy zongora állt árván. Amikor egy farkas ült a billenytűk elé, tátva maradt a szám. Teljes volt a döbbenet, amikor hibátlanul kezdett el játszani.
Kyle kezét a derekamra vezette, a másikban a kezemet tartotta. Nem tudtam mit csinálok, vagy hogy jól csinálom-e, csak a szemét néztem. Egymásban elveszve táncoltunk.

- Boldog vagy?- kérdezte, a szemkontaktust nem megszakítva.

- Hogy lehetnék teljesen boldog, ha az apámról semmit sem tudok? Lehet már belehalt a bánatba.- engedtem el a kezét, és szomorúan fordultam el.

- Menj haza!- mondta, mire döbbenten fordultam vissza. Nem hittem a fülemnek. Egy részem örült, a másik az, nem is tudom, ellenkezett. Nem akartam itt hagyni.- Menj! Elengedlek.- szomorúan fordított nekem hátat.

Halihó

Na mit gondoltok? Tetszik? 😄 Igaz lassan a végéhez érünk. Talán még két rész lesz, ha nem csak egy. Még meglátjuk. 😉 Puszii 😘