Az élet szép,élvezd!

31.rész

Az orvos Bella fele fordult majd egy hatalmas mosoly kíséretében kimondta,hogy mik lettek az eredmények.

-Hölgyem önnek gyereke lesz.

Bella és én egymásra néztünk.Egy szót sem tudtunk kiejteni.A gyerek tuti az enyém tekintettel arra,hogy már több mint 2 hete dugunk,s volt pár alkalom mikor a sex hevében elfelejtettem időben kiszedni.Baszki mekkora idióta vagyok.Tönkretettem Bella életét.Aggódva pillantottam Bella fele.Falfehér volt.Láttam rajta,hogy összetört.Akkora egy barom vagyok.Bella most biztos utál.

Bella szemszöge

Mikor az orvos bejelentette,hogy terhes vagyok,egy világ omlott össze bennem.Nem lehet ilyen fiatalon anya.Ráadásul a legjobb barátomtól.Mit fogok szólni anyuméknak mikor hazajönnek?Nati félve rám pillantott.Az orvos nemsokára kiment a szobából.Kettesben maradtam Natival.Nem mertem megszólalni.A levegő egyre feszültebb lett kettőnk között.Míg végül Nati megtörte a kínos csendet.

-Bella ne haragudj.Az én hibám.Gumival kellett volna csináljuk.Akkora egy barom vagyok.-hadarta gyorsan Nati.

-Mindkettőnk hibája Nati...-mondtam lehajtott fejjel.

-Tönkre tettem az életed.-mondta Nati szomorúan.

-Nem.Ez nem igaz.-vágtam rá gyorsan.

-Talán el kellene vetetned...-mondta Nati miközben egy könnycsepp gördült le arcán.

-Nem...ezt nem tehetem...Nem lennék rá képes.-mondtam sírva.Nati leült mellém és átkarolt.Puszit nyomott homlokomra és megszólalt.

-Minden jó lesz Bella.

Nemsokára kiengedtek a kórházból.A doki még elmondta,hogy mit nem szabad csináljak a terhességem miatt és,hogy vigyázzak magamra meer könnyen elveszíthetem a babát.Feszülten ültem be a kocsiba.Az út csendben telt el.Néha-néha egymásra pillantottunk Natival,de nem szóltunk egy szót sem.Ha eddig nem baszódott el a barátság,na ez a gyerek jól elbaszta...

Elég hamar hazaérkeztünk.Nati behúzta a kocsit a garázsba majd bekísért a házba.Mikor látta,hogy lefekszek közelebb lépett hozzám.

-Pihenj egész nap.Tudod mit mondott a doki.-mondta miközben végigsimított arcomon.

-Jól van.

-Most megyek kérlek vigyázz magadra.-mondta majd puszit nyomott homlokomra.

-Oké.Szia.-mondtam majd figyeltem ahogy kilépked az ajtón.

A hasamat kezdtem el bámulni.Még egyáltalán nem látszik,hogy bennem növekszik egy magzat.Mondjuk még csak egy hetes vagy még annyi se.Nem akarok ilyen fiatalon anya lenni főleg nem a legjobb barátom gyermekének az anyja...Picsába miért pont velem történt ez meg?Könnyeim már patakként folytak le arcomon.Arcomat párnámba temettem és kiadtam magamból mindent.Nemsokára elnyomott az álom.

Egy hét múlva...

Még mindíg nem látszik a pocakom.Szerencsére.Nem akarom ezt a gyereket,de szivem sincs hozzá,hogy megszabaduljak tőle.Nati komolyan úgy viselkedik mintha a férjem lenne.Kicsit már agyamra megy.Ez már mindíg így lesz?Jaa közben anyumék is hazajöttek.Ők még semmit sem tudnak arról,hogy terhes vagyok.Majd szólok nekik mikor már látszani fog..Mondjuk kicsit már kezd nőni a hasam de nem annyira feltűnő.

Gondolataimból a bejárati ajtó döngetése zökkentett ki.Mi a faszom mindjárt kiveri helyből az ajtót aki most épp azt döngeti s rázogatja.Felkaptam magamra egy hosszú pólót és lesiettem a lépcsőn.

Kinyitottam az ajtót és egy teljesen ismeretlen lánnyal találtam magam szembe.Szemfestéke el volt kenődve.Szemei vörösek voltak,gondolom sírt.De mit akar ez itt?

A lány berontott az ajtón meg se várta,hogy behívjam.Mondjuk nem is hívtam volna be.Nem is ismerem.Nekem esett és ordítozni kezdett.

-Te ribanc miattad nem kellek neki.-teljesen kikelt magából és könnyeivel küszködött.

-Mi a faszom bajod van?Miről beszélsz?-nem értem mi baja velem s miről beszél.

-Nem kellek neki és ez a te hibád.

-Mi a faszom?Elgurult a gyógyszered?

-Meg foglak ölni te ribanc.-mondta örjöngve.

Már nem volt időm válaszolni,az az elmebeteg csaj rám vetette magát és a hajam kezdte el tépni.Nemsokára már a földön voltunk és úgy ütöttük egymást.Hirtelen éles fájdalmat éreztem a hasam környékén.Lenéztem és láttam,hogy lábaimon vér folyik lefele.Kezeimet hasamra tettem és összehúzódva feküdtem a földön ordítozva.A lány ijedten mentőt hívott majd ezt követően elszaladt.

Mikor kinyitottam a szemem egy kórteremben találtam magam.Kezdett derengeni,hogy miért is vagyok itt.Tekintetem az ágy szélén ülő Natira vándorolt.Fejét tenyerébe hajtva ült.Mikor érezte,hogy mocorgok felnézett rám.Szemei vörösek voltak.Kissé meg is ijedtem a látványtól.Nati közelebb csúszott hozzám majd megölelt.

-Elveszítettük őt Bell.-mondta sírva.

-Nati...-nem tudtam többet mondani.Szememben könnycseppek jelentek meg és sorra pottyantak le arcomról.Nati szorosan magához ölelt.Éreztem,hogy teste remeg.Egyre jobban sírt.Még nem láttam őt ilyennek.Szívfájdító volt őt így látni.Nem vagyok szerelmes belé,de szeretem őt úgy mint egy barátot.Nagyon is.Viszont a gyereket annyira nem bánom,hogy elveszítettük.Még túl fiatal lettem volna ahoz,hogy anya legyen belőlem.

-Nyugodj meg Nati.Minden rendbejön.Lehet majd még gyereked.-mondtam miközben hátát simogattam nyugtatva ezzel.Nati rám nézett könnyes szemekkel majd megszólalt.

-De én akartam ezt a gyereket.-szaladt le egy könnycsepp arcán.

-Tudom.De túl fiatalok voltunk egy gyerek vállalásához.-mondtam ki a tényt.

-Talán igazad van.De ettől mi most....-nem hagytam hogy befejezze közbevágtam.

-Barátok maradunk.

-Rendben- mondta lehajtott fejjel.

Délután kiengedtek a korházból és Nati hazavitt.Anyuméknak azt hazudtuk,hogy Natinal voltam.A csajt aki miatt a gyereket elvesztettem azóta nem láttam.Nem szóltam senkinek se róla.Nati azt hiszi,hogy a lépcsőm megcsúszott a lábam és leestem,attól ment el a baba.Ha tudná Nati az igazat tuti megölné a csajt.

Mikor hazaértem és Nati is elment felmentem a szobámba és kifeküdtem az ágyba.Nem kellett sok ahoz,hogy elaludjak,nagyon fáradt voltam.De bár ne aludtam volna el.