Cselédlány /Monsta X ff./

22.rész

És mint minden jót, valaki mindig elront. Mint most is! Már kezdtem jól érezni magam, az ajtó előtt ülve, és nevetni a fiúkon, mikor a hátam mögött megjelent Changkyun. Egy pillanatra még a levegő is megfagyott, sőt még a vér az ereimben is. Lassan fordultam hátra, és felnéztem az úrfira. Nem tűnt sem boldognak sem dühösnek, érzelemmentes kifejezéstelen arca volt. 

- Te meg mit ülsz itt? - kérdezi.

Megvonom a vállam, és felkelek a földről majd elindulok a másik irányba, mikor megfogja a kezem és finoman visszaránt.

- Nem válaszoltál a kérdésemre. - néz mélyen a szemembe.

- Te pedig cseszel rám! - mondom bosszúsan, mire megjelenik egy halvány mosoly a szája sarkában.

- Amy...- simít végig az arcomon. - Hamarosan megházasodom.

Elrántom magam tőle, és megfogom a nyakláncom kiveszem a nyakamból és hozzá vágom. 

- Ez az én ajándékom Neked! - dühödök fel majd szinte felborítva őt elsietek a szobámba. 

Elegem van belőle! Ő lenne az a valaki akit én annyira szerettem valamikor?? Kétlem! Ahogy kiérek a hallba, szembe találom magam Lim asszonnyal. A franc vigye el! Mit keres itt? 

- No lám csak! A cselédlány akit úgy védenek az úrfik. - jegyzi meg gúnyosan. - Remélem te fogsz felszolgálni a fiam esküvőjén. Sőt! Te fogsz! Ugye milyen nagyszerű dolog mikor a barátod az úrfid lesz? - neveti el magát.

Tudta hogy kivagyok! 

- Maga végig tudta, hogy hogyan tartson távol Changkyun-tól! Akár csak a nagyanyám! - emelem fel a hangom.

- A nagyanyád bármit megtette amit kértem,annak érdekében hogy téged falusi kis számkivetett távol tartsam a fiamtól. - vágja a képembe a kegyetlen szavait. - Olyan naiv vagy Amanda! Mit gondolsz a szüleid miért hagytak el? - kérdezi.

Könny gyűlik a szemeimben, majd lassan lefolynak az arcomon. Hát így játszanak velem az emberek, mert naiv vagyok. Mert csak egy falusi lány vagyok,akit a szülei elhagytak, ne hogy szégyenkezniük keljen miattam. 

- Elég legyen! - hallom meg Wonho és Changkyun szavait.

- Még is mit tett ezzel a lánnyal? - kérdezi Wonho.

- Semmit, csupán tájékoztattam egy két dologról. - mondja és kivillantja tökéletes fehér fogsorát. 

- Elég ebből anya! Hagyd békén Amandát! Még is mit képzelsz, ide jössz a házamba és bántod őt? - kiabál Changkyun.

- Fiam, tudd kivel beszélsz! Ez a lány az életed megkeserítője lett volna, ha én nem intézkedem. - háborodik fel Lim asszony.

- Eleget hallottunk,távozzon innen! - jelennek meg a fiúk.

- Engem nem dobhattok ki innen!

- Már miért ne? Távozzon vagy gondoskodom arról,hogy az összes részvényesétől elbúcsúzzon.- mosolyog édesen Minhyuk.

- Hálátlan kölykök! - kiabálja a boszorkány majd sarkon fordul és elmegy. 

- Amy, ne sírj! Ne hidd egy szavát sem! - ölel meg Minhyuk.

- Cica, drága kis cicám ne sírj! - törli le  a könnyeim Wonho. - Többet nem fog bántani ígérem. - mondja komolyan.

Hiába vigasztaltak a fiúk, a könnyeim megállíthatatlanul folytak. Tudtam, hogy amit a fejemhez vágtak, mind az igazság volt. Elhagytak a szüleim, mert szégyelltek volna ilyen idős koromra. Bár sose tudtam meg, miért hagytak el. Nekem több okom van a szégyenkezésre. Ott a nagyanyám,aki nevelt engem és azt hittem szeret, hogy sose támadna hátba, erre tessék. Nem szabad bíznom senkiben. Bár a fiúk most is bizonyították,hogy méltóak a bizalmamra.