Van aki szabad sorsúnak született,míg van a másik kategória, ahol a születéstől kezdve megvan pecsétleve a sors. Amanda Lee is a második kategóriába tartozik, amint betölti a 18.életévét az úrfi szolgálatába kell állnia. Csak,hogy nem akárkinek a sz...
Idegesen ültem az autó hátuljában, és tördeltem az ujjaimat. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból féltem most Changkyun-tól. Nagyjából levegőnék néz,kivéve ha az anyja a föld mélyéig aláz akkor felszárítja a könnyeimet, de semmi több. Szomorúan néztem ki az ablakon, bár sok mindent nem láttam a sötétben, csak a tükörképemet, még is jobb volt ezt nézni, mint tudomást venni arról, hogy Changkyun épp vezet, és mérges. Bár tudnám az okát, mi a baja? Komolyan jobban járnánk, ha valaki mást szolgálnék, elvégre ez a sorsom, akkor már hagy döntsem el kit akarok szolgálni. Lehetőleg egy olyan személyt akit még életemben sosem láttam. Ez így elviselhetetlen, hogy a gyerekkori barátom az úrfim és nem értem őt.
A kocsi lefékezett, majd Changkyun szó nélkül kipattant és becsapta az ajtót maga után. Én nem tudtam mit is tegyek, várjam meg hogy kinyissa az ajtót? Persze azt várhatom, ha ő már a bejárati ajtót is becsapta maga után. Kiszálltam a kocsiból, de ahelyett hogy bementem volna inkább elindultam körbesétálni a házat. Nem akarok a közelében lenni most. Minhyukra kéne haragudnia, hiszen ő vitt el magához, nem én mentem oda. Leültem a padra, és az eget kémleltem. Sok-sok csillag ragyogott fényesen az égen, és most mind tisztán látható volt.
- Miért nem jöttél be? - zökkent ki egy mély hang.
Megvonom a vállam, és elengedem a fülem mellett a kérdést.
- Amanda, mond el miért nem jöttél be? - emeli fel a hangját, én pedig felpattanok a padról és jó közel megállok előtte.
- Mert egy seggfej vagy! - mondom ki, majd ott hagyom, de meghallom a sietős lépteit magam mögött, aztán elkapja a karomat és maga felé fordít.
- Szóval seggfejnek tartasz? Az úrfid vagyok, nem beszélhetsz így velem. - mondja, én pedig legszívesebben agyonütném.
- Az úrfim vagy, sajnos...Bár ne téged szolgálnálak! - mondom a könnyeimmel küszködve, majd kitépem magam a szorításából és a szobámba futok, és az ajtónak dőlök aztán szép lassan lecsúszom. Halkan sírok.
Az úrfid vagyok...
Úrfi, egy egoista seggfej! Az anyja teljesen a saját maga képmásává formálta Őt. Wonho soha nem beszélt így velem. Persze neki is megvannak a hibái, de közel sem egy seggfej. Tudom, hogy Wonho megvédene bárkitől, de Changkyun ő már más tészta. Egyáltalán nem vagyok biztos már benne, hogy ő e az akivel régen játszottam. Megtörlöm az arcomat, feltápászkodom, és a szekrényhez megyek.
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Magamra kaptam ezeket, és a bejárati ajtóhoz mentem, de ahogy kiléptem volna hozzám szólt.
- Hova mész? - kérdezi.
Hátra fordultam, a lépcsőtetején állt, egy melegítő nadrágba és egy pólóba. Haja vizes volt, arcán ijedséget véltem felfedezni, de az el is illant egyből.
- Azt hiszem ehhez semmi közöd. - válaszolom higgadtan amennyire lehet, majd kilépek a szeptemberi estébe.
Még is mit képzel magáról? Azért mert az úrfim, majd szabályozhatja mikor - és hova megyek? Emberére akadt, mert én nem fogok meghunyászkodni neki. Most csak egy emberre voltam kíváncsi az pedig Wonho volt. A legtöbbször az agyamra megy, de ő mindig is kiállt mellettem, és azt hiszem ő talán jobban átlátná a dolgokat. Már épp lekanyarodtam volna az utca végén mikor meghallottam a nevem.
- Amanda! Állj meg! - kiabálja utánam Changkyun.
Azt lesheted, még is minek néz engem? Nem ment el az eszem, főleg ahogy viselkedett velem. Igyekeztem minél gyorsabban szedni a lábaimat, hogy még véletlen se érjen utol.
- Amy! Azonnal állj meg! - szól rám újra, de teszek rá.
Majd egyszer csak hirtelen magához ránt, és a szemeimbe néz.
- Eressz el Changkyun! - szólók rá.
- Nem! Hova mész? - kérdezi.
- Mondtam már semmi közöd hozzá! Amúgy is, mit érdekel téged? Észrevetted, hogy bánsz velem? Feltűnt? Fogadok hogy, nem. Jaj hát persze hogy nem, mert talán akkor nem viselkednél így velem! - akadok ki, mire megfogja az arcom, hogy csak is ráösszpontosítsak.
- Tudom jól hogy viselkedek veled. Tudni akarod miért? Mert nem tudom hogyan is kéne viszonyulnom hozzád annyi év után. Wonho él - hal érted, féltékeny vagyok rá és mindenkire aki csak rád néz. Amy te az enyém vagy! - mondja, én pedig bőszen pislogok rá. - Fontos vagy nekem, mindig is az voltál. Nem telt el úgy nap hogy ne gondoltam volna rád. Amy ... - folytatná de belevágok a szavába.
- Nem hiszek neked Changkyun, és tudod miért? Mert csak azért mondod ezt, hogy ne menjek el. Te az úrfim vagy, én pedig a cseléded, ennyi. Hisz te magad mondtad, az úrfim vagy. - vágom a képébe, és hátrálni kezdek, de követ.
- Azt hiszed, ezért mondtam el ezt neked? Tévedsz! Sokkal inkább ezért ... - kap el, és csókol meg. Mohón csókol, én pedig néhány pillanatig megdermedve tűrőm,aztán visszacsókolok. Érzem ahogy belemosolyog, aztán szép lassan elválik ajkaimtól, és rám néz.
- Amy mindig érted dobogott a szívem, és ez most is így van. Szeretlek! - mondja ki, engem pedig áramütésszerűen ér a vallomás.
- Hogy mit mondtál? - térek észhez.
- Azt hogy szeretlek. - ismétli meg, én pedig megkérdezném még egyszer, mert alig hiszem a füleimnek. Biztos csak álmodom, de hát akkor senki se ébresszen fel.
- Biztosan hallucinálok. - mondom ki, mire elneveti magát.
- Biztosan nem. - súgja a fülembe, és elkapja a fogaival a fülcimpám.
Jaj ne! Ezt Wonho-tól tanulhatta. Hülye Shin Hoseok, te mindenkiből a rosszat hozod ki! Changkyun-ba kapaszkodok, mielőtt a térdeim felmondanák a szolgálatot.
- Changkyun, mond hogy nem Wonho-tól tanultad. - motyogom.
- Miből veszed, hogy Wonho nem tőlem tanulta a csábítási technikáját? - kérdezi, én pedig úgy nézek rá mint valami idiótára.
- Ne nézz így. - neveti el magát újra. - Amy. - vált vissza komolyra, én pedig már is félni kezdek. Talán még sem szeret?
- Komolyan mondtam, hogy szeretlek. És azt remélem te is ugyan így érzel irántam. - mondja, az arcom pedig égni kezd. Zavarba jöttem, pedig nem túl sűrűn fordul el.
- Changkyun...én is...szeretlek. - nyögöm ki, ő pedig olyan csillogó szemekkel néz rám, mint még soha.
- Mond ki még egyszer. - kéri izgatottan.
Direkt csinálja, élvezi a zavaromat. Ez nem fair!
- Szeretlek! - mondom ki, mire arcon csókol.
- Ígérem vigyázni fogok rád! - mondja, majd megfogja a kezem. - Menjünk haza.
Bólintok, majd elindulok vissza. Sok kérdésem van felé, de azt hiszem ezt majd máskor megbeszéljük. Most kiélvezem a pillanatot.
__________
Sziasztok!*-*
Végre ide is megtudtam írni a kövi részt, hát remélem tetszett a rész. Igyekeztem olvashatót írni nektek, hiszen tudom mennyire várjátok mindig, és elképesztő jó érzés elolvasni hogy mennyire szeretitek ezt a sztorimat is. ♥ Köszönöm a 14K megtekintést és a 2K vote-ot, hihetetlen :O Elképesztőek vagytok komolyan!
