Cselédlány /Monsta X ff./

13.rész

Halkan, mentem fel az emeletre, és egyszerűen nem bírtam felfogni a hallottakat. Nem szerethetnek belém,nem akarom! Hogy szerethetnék egyszer két embert? Amy miket gondolsz, hiszen Changkyun azt se tudja te vagy te. Elfáradtam, aludni akarok! Lefeküdtem Wonho ágyába,majd magamra húztam a takaróját és lassan elaludtam. 

***

- Amy, ha nagyok leszünk, nem fogom hagyni hogy engem szolgálj! Hanem, majd együtt fogunk élni a nagy házamban. - mondja Changkyun, amitől az én szívem hevesen kezd dobogni. - Mi mindig barátok leszünk!

- Ígéred?  - kérdezem bátortalanul,mire magához ölel.

- Ígérem, Amy!

***

- Changkyun! - ülök fel az ágyból. Az arcom forró, és a fejem is fáj, még a víz is levert. A torkom is kapart, és nem éreztem magam túl jól. Tudtam, mi baj van. Beteg lettem. Visszadőltem az ágyba, és a plafont bámultam. 

- Changkyun. - ejtem ki a nevét újra, de csak suttogás az egész. A kezemet az égnek emeltem,mintha megakarnám érinteni a plafont,de túl messze volt, akárcsak ő. 

Az ajtó kinyílt, és valaki bejött, de fájt kinyitnom a szemem, így csak motyogtam, hátha megérti az illető mit akarok.

- Amanda...- ér hozzá az arcomhoz,majd  a homlokomhoz. - Hiszen te lázas vagy. - hallom meg a kétségbe esést a hangjában. Lassan elválok az ágytól, mintha lebegnék,de nem, Changkyun karjaiban vagyok, és minden egy fény csóvává olvad össze, ahogy siet velem, de én ebből túl sokat nem fogok fel.

- Hyunwoo, készítsd elő a kocsi! - adja ki parancsba az úrfi.

- Changkyun...- suttogom. 

- Ne aggódj,haza viszlek. - mondja.

De hát azt se tudj ahol lakom, akkor hogy visz haza? Míg ezen próbáltam töprengeni,megéreztem a hideg levegőt a bőrömön, és remegni kezdtem. Belekapaszkodtam Changkyunba amennyire csak erőm engedte, és próbáltam jobban bújni hozzá.

- Hyunwoo, terítsd rá ezt a pokrócot. - mondja az úrfi.

- Igen úrfi.

Végre nem ért el a hideg. és lassan bemelegedtem, de már annyira sem éreztem a külvilágot,mint eddig. Valószínűleg elaludhattam.

Changkyun szemszöge: 

A lány a kezemben, olyan forró volt mint ha egy kályhát szorongatnék. Folyamatosan csak a nevem mondogatta, mintha csak a nevembe kapaszkodna. Hyunwoo megállt a vonat állomáson,és nem értettem miért.

- Hyunwoo, miért itt álltunk meg? - kérdeztem.

- Úrfi, a kisasszony mikor haza ment,azt kérte itt tegyem ki. Bocsásson meg úrfi, tudom hogy haza kellett volna vinnem. - mondja.

Legszívesebben ordítoztam volna, de két okból nem tettem. Az egyik ok hogy, Amanda itt fekszik az ölembe, és öntudatlan állapotban van. A másik ok, pedig az hogy, nem Hyunwoo tehet arról,hogy a lány azt kérte itt tegye ki. Miért titkolja hol lakik? Talán rejteget valamit?

- Hyunwoo, vigyél Jooheonhoz.- kértem, mire bólintott aztán elindult.

Amanda úgy bújt hozzám,mintha félne valamitől, szorosan markolta a pulóveremet, és motyogott valamit,de alig hallható volt. Eltűrtem arcából a nedves haját, és szemügyre vettem vonásait. Tökéletes volt,mint mindig, ajkai enyhén elnyíltak, szempillái néha megrezdültek, és lassan, elengedte a pulóveremet. Lelkifurdalás kerített hatalmába miattam fázott meg ennyire. 

"Baromság! Te is tudod, hogy Wonho hibája, ő vetkőztette le félig! - szólalt meg a tudatalattim,aki legalább olyan ördögien vigyorgott mint valami bolond pszichopata." 

"Nem! Nem Wonho hibája!" 

"Ó, de hogy is nem! Megfojtottad volna, amiért hozzáért a lányhoz! Valld csak be, nekem nem tudsz hazudni!" 

" Hallgass!" 

" Még nem végeztünk!" - vonult vissza a tudatalattim.

- Úrfi, megérkeztünk. - szólalt meg Hyunwoo, aki egy szempillantás alatt kinyitotta az ajtót, hogy kitudjak szállni Amandával a karomban.

Nagy lépésekben haladtam Jooheon birodalmához, és mire az ajtóhoz értem, már Jooheon ott is állt.

- Gyorsan tedd le az egyik szobában. - mondja Jooheon.

Bevittem abba a szobába, ahol általában én szoktam aludni,ha esetleg nyugalomra van szükségem. Letettem az ágyra, és mikor húzódtam volna el,megfogta az ujjam.

- Changkyun. - motyogta megint.

- Jó magas láza lehet. - szólalt meg a hátam mögött Jooheon. - Hagy nézzem! - férkőzött mellém, majd megmérte a lány lázát.

- Hm, 41 fokos láza van, és ahogy elnézem, levegőt is alig kap. - mondja. - Adok neki lázcsillapítót, aztán felhívom apámat. 

- Meggyógyul? - kérdeztem.

- Persze, csak most elég ramatyul fest szegény. Ne aggódj, rendben jön. - mosolyog rám.

Jooheon azt tanácsolta, hogy menjek egy másik szobába át, nehogy elkapjam, de nem akartam magára hagyni. Nem számít elkapom-e vagy sem, mellette szeretnék lenni,amikor felébred.

- Apa azt mondta pár nap és rendbe jön, de most türelmesnek kell lennünk. - mondja, és közben leül mellém. - Hogy hogy ide hoztad?

- Mert tudtam, te tudod mit kell tenni. Kicsit értesz az orvosláshoz asszem. - löktem meg a vállammal. 

- Valamit talán tudhatok. - neveti el magát. - Haza akartad vinni, igaz? - néz rám.

Bólintok.

- Nem tudod hol lakik, mert a lány túl járt az eszeden, és a sofőröddel csak az állomásig vitette magát. Okos, és ravasz. - mondja. 

- Azt hiszem titkol valamit. - mondom ki. - Nem tudom mit, vagy kit, de megfogom tudni. 

- Ne képzelj túl sokat bele I.M, talán csak annyi van mögötte, hogy nem akarja hogy mindenki tudja hol lakik. - állt fel mellőlem. - Hozok forrócsokit, kérsz? Á, hozok neked is. - legyintett, és már el is tűnt.

Míg Jooheon lent ügyködött, én bementem Amandához, és leültem az ágy szélére. Megfogtam a kezét, és néztem Őt, aki békésen aludt. Én tudom hogy titkol valamit, szinte biztos vagyok benne. Ideje megtudnom, ki is vagy te Amanda. Gyönyörű és okos vagy, de vajon meddig tudod elcsavarni mindenki fejét, a jó kislányos bájaddal? Túl fogok járni az eszeden, és megtudom mit rejtegetsz előlem.

És ekkor megmozdult a lány, az én szívem pedig megállt egy pillanatra. Csak megfordult a másik oldalára, és tovább aludt. 

- I.M mondtam már, hogy neked még nem megy a gondolatolvasás. Inkább gyere, és igyunk forrócsokit, kicsit felturbóztam. - mondja vidáman, majd kimegy.

- Szép álmokat Amanda! - suttogom a fülébe.

Mindent tudni akarok rólad! 

Mindent!

Sziasztok!

Tudom, rég hoztam részt, és borzalmasan sajnálom, de mikor neki kezdtem, valahogy nem jött az ihlet,aztán mikor írtam volna, akkor pedig az élet elég csúnyán belerondított az életemben. Sajnos lelkileg, nem vagyok toppon. Kérlek titeket, legyetek türelemmel, igyekszem. Hálás vagyok, hogy olvastok, tudom, hogy ez ilyen kis rövid pocsék rész lett, de ígérem lesz jobb is. 
Szeretlek titeket, és köszönöm! ♥♥

Puszi:

Amélia.B