Cselédlány /Monsta X ff./

42.rész

- Amy ébredj! - paskolta valaki az arcom, de a hang valahol egészen messziről jut el a tudatomig. -Amy térj magadhoz! - rázza meg valaki a vállam. A hang élesebb,ahogy kezdek magamhoz térni, de iszonyat nehéz a fejem. Bizonyára túl sokat stresszelek, nos ez nyilvánvaló de ezek szerint nem volt az ha a testem most parancsol mélyrepülést. 
- Amy! - a hang most már tisztán kivehető, ez Jooheon.  Vajon meddig voltam kiütve?
Lassan nyitom ki a szemem, és azonnal Jooheon aggódó tekintetét látom. 
- Az istenit! A frászt hoztad rám te lány! - mondja, és lassan felnyalából a földről, én pedig a nyakába kapaszkodok. Ahogy szinte szalad velem végig a folyosón, majdnem hogy elszédülök.
- Itt meg mi folyik?! - állít meg Minhyuk.  
- Amy elájult a konyhába. - közli Jooheon, majd kikerüli Minhyukot, aki a ledöbbenéstől csak percek múltán szalad utánunk. 
- Hoseok tudja? 
- Nagyjából 5 perce történt, csak te tudod. - válaszolja Jooheon, majd benyit az egyik szobába és letesz az ágyra. Én meg csak bámulok a két fiúra, most még is mit mondjak? Hogy nem alszok sokat és többet aggódok mint valaha eddig. Túl gyorsan folynak az események, és még alig voltam  Kwon házban, ráadásul Wonho lánykérése se olaj volt a tűzre, főleg hogy Changkyun érzéseit se vehetem fél vállról. Naná, hogy nem ülhetek itt , ez így nem jó. Fel ülök, mire Minhyuk finoman visszanyom az ágyra.
- Jobb ha nem hősködsz Amy! - néz rám majd elneveti magát. - Hogy vagy? 
- Egészen jól. - és rámosolygok, de erre csak gúnyosan néz rám. 
Kétkedve néznek rám, én pedig csak morzsolgatom az ágyneműt, visszadőlök, és becsukom a szemem.
- Remélem csak relaxálsz. - szólal meg Jooheon. 
- Csak úgy csináltam. - közlöm. - Nyugi már! Csak keveset pihenek és sokat stresszelek, ennyi az egész fiúk.
- Megnézetlek apámmal!
- Erre semmi szükség Jooheon, jól v...
- Ez nem vita tárgya Amy! Apám nem sokára itt van, szóval nyugodj meg és pihenj. 
Gondolhattam volna, hogy kár vitába szállni Jooheon akaratával, de  csak túl reagálja. És ha már túlreagálás, Hoseok kifog borulni de nagyon. Lassan kifújom a levegőt, hátha attól lehiggadok, d de nem, ki fog akadni és minden lépésemet figyelni fogja.
- Nem maradhatna ez köztünk Jooheon? - nézek rá a lehető legkedvesebben, de teljes mértékben hidegen hagyja. - Légyszi, kérlek Jooheon! - ez rettentően szánalmasra sikerült. 
- Amy hagyd, hogy megvizsgáljon Jooheo apja, aztán pihensz kicsit és mehetsz a dolgodra. - mondja Minhyuk, majd egy pohár vizet tol az arcomba amit hálásan elfogadok és azonnal meg is iszom a pohár tartalmát. 

Nagyjából tíz perc múlva megérkezett Jooheon apja, aki tüzetesen megvizsgált,  és pusztán pihenésre van szükségem. Kaptam pár vitamint tőle meg egy enyhe nyugtatót amitől szép lassan elpilledtem és valami nagyon nyugis helyen voltam álmomban. 

Nagyot nyújtózva ébredtem, egy darabig fel se fogtam, hogy a sarokban ül valaki, aki most igazán csúnyán néz rám. Wonho figyelt a fotelból, nem szólt egy szót sem, mereven ült mint egy szobor.
- Mióta ülsz itt? - kérdezem.
- Elég régóta, hogy ne szedjem le Jooheon fejét amiért nem szólt, hogy elájultál. Miért akartad eltitkolni előlem? - a sértettség a hangjában nem tetszett. 
- Mert csak túlféltettél volna Wonho. Nem vagyok üvegből, biztosan leesett a vérnyomásom, túl sokat aggódok, ennyi az egész.
- Jogom van tudni róla, ha veled bármi történik Amy! - túrt bele a hajába idegesen majd felállt, és az ágyam végébe lépett. 
- Nekem meg jogom van tudni, ha ide jön az apád! - szúrom oda, mire dühösen a szemembe néz.
- Az az én dolgom Amy! 
Mintha azt mondta volna burkoltan, hogy ne üssem bele az orrom a dolgaiba. Igazán rosszul esett, és ideje volt nem megfutamodni folyton, szóval bele álltam.
- Rendben, akkor jobb ha hozzá szoksz, hogy vissza megyek a nagyapámhoz!
- Ezt nem mondhatod komolyan. - dühödik fel.
Nem szóltam semmit, a hallgatás bele egyezés. Wonho egy darabig nézett rám, majd távozott a szobából.  Lehet kicsit túlzásba vittem, de az agyamra megy ez folytonos titkolózás. Szinte semmit se tudok róla, viszont azt igen hogy szeretem. 

Fürdés után úgy döntöttem megkeresem Wonhot, tudtam hogy a dolgozószobájában lesz. Viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy Rhian társaságában találom. Összehúztam a köntösömet magamon, és a résnyire nyitott ajtón keresztül láttam, ahogy Rhian megkerüli az asztalt, hogy átölelje Wonhot, pont úgy ahogy én tegnap. Forrt a vérem, de vártam hogy Wonho eltaszítja, de túl türelmetlen voltam, ezért berontottam.
- Bocs, hogy elrontom az estétek, de Rhian megtennéd, hogy leveszed a kezed a vőlegényemről? 
Rhian kiegyenesedett majd megköszörülte a torkát, majd elhaladt mellettem, de mielőtt kiment volna a szobából még hozzátettem: 
- Ohh, és Rhian ki vagy rúgva! - ezzel pedig rácsapta az ajtót.

Olyan dühös voltam, hogy pillanatok alatt az asztala előtt teremtem és a szemébe néztem. 
- Van mentséged? Kitalálom, nincs! - éreztem hogy az epe elönti a torkom és csúnya zöld szemű szörnnyé válok. - Azt még elviselem, hogy semmit se tudok rólad, de azt nem hogy az exeddel vagy tudom is én ki neked Rhian itt fogdos téged, te pedig semmit sem teszel. Döntsd el mit akarsz mielőtt én döntök! - ezzel sarkon fordultam és az ajtó felé vettem az irányt de Wonho gyorsan utolért, és satuba tartott az ajtónál.
- Túl gyorsan reagáltál cicám. - súgja a fülembe, majd végig simít az oldalamon. - Váratlanul ért az amit Rhian csinált. - bele harap a fülcimpámba. - Tudod, hogy más nem érdekel, csak te cicám! - maga felé fordít, és a szemembe néz.
- Élvezed hogy kihozol a sodromból? - kérdezem , de a haragomat felváltotta a vágy. 
- Rettentően. Nagyon nagyon beindítottál. - súgja a fülembe, majd megcsókol.
Mielőtt teljesen elcsábít, tudni akartam miért nem akar az apjáról beszélni, sőt tulajdonképp semmiről. Wonho remekül eltudta terelni az ember figyelmét főleg ha nő volt az illető, vagy ha én voltam az. 
- Miért titkolod az apád? - kérdezem, mire eltolja magát tőlem, és kicsit sem kedvesen néz rám. A levegő -10 fokot csökkent hirtelen, és talán már nem is voltam olyan kíváncsi. Na jó, de . 
- Nem adod fel igaz? 
Megrázom a fejem, természetesen nem adom fel, ő már tud mindent rólam, oké majdnem mindent, de én róla szinte semmit. Ez így totálisan nem fair. 
- Apám szóra sem érdemes, de sok dolgom van amit el kell végezzek a cégében.-  mondja fáradtan majd vissza ül az asztala mögé. - Nem beszélhetnénk erről máskor? 
- Úgy sem fogsz beszélni róla. - mondom. - Rendben, nem faggatlak de azt tudd, hogy idegenekkel nem kötök házasságot. - teszem karba a kezem.
Wonho tekintete távoli és hideg lett, tudtam most messzire mentem de tudnia kell, hogy ez így nem oké.  Ő vajon elvenne egy idegent? Nem értem őt.  
- Pihenj le, később utánad megyek. - közli majd a papírhalmokba veti magát.
 

Feküdtem az ágyba, abba amibe még Jooheon fektetett le, és bámultam kis a fejemből. Az óra ketyegése sem hozott álmot a szememre, sőt az sem hogy hajnali kettő óra és tudom , hogy Wonho még nem feküdt le. Átfordultam a másik oldalamra és becsuktam a szemem, nem akarok gondolkodni, csak aludni. 
Biztos elaludtam, mert megébredtem mikor érzékeltem, hogy Wonho mellém fekszik és átölel. A kezére tettem a kezem, mire bele csókolt a hajamba.
- Szeretlek cicám! Jobban mint bárkit a Földön, szóval ne mondj nekem olyanokat, hogy nem jössz hozzám. Ez nem választás! És most aludj te kis szörnyeteg.

Végül is van holnap is nap, meg van rajta kívül 6 barátja. Na meg persze ott az az átkozott szívem ami szereti őt és Changkyunt is. Nem okozhatok neki fájdalmat, még akkor sem ha azt mondja neki ez az egész rendben van. Tudom, hogy nincs. A gyűrű az ujjamon, most túl nehéznek érződik, mi ütött belém?  Tuti csak én komplikálom ezt túl. Bár ne lenne ez az egész ilyen nehéz.

Találkoznom kell vele.

Beszélnem kell vele.

Tartozom ennyivel neki.

Plusz pont magamnak, nem rohantam el szokásomhoz híven, fejlődés.