Cselédlány /Monsta X ff./

25.rész

Furcsa volt, hogy most már Changkyun nem csak az úrfim hanem a barátom is, vagy is a pasim. Zavarba jöttem akár hányszor rám nézett vagy csak hozzám ért, próbáltam normálisan viselkedni de nem volt egyszerű. Nekem kötelességem volt őt szolgálni, hiába ha a barátom is. Egy hete próbálok megbarátkozni a gondolattal, és azóta Siyeon-nak is elmeséltem a történteket, aki mosolygott a történteken. Most pedig azt kérte menjek el vele, csak Changkyun-nak ne szóljak. 

- Siyeon még is akkor mit mondjak hova megyek? - suttogom neki.

- Dinka, azt mondod neki átjössz hozzám, a többit nem kell tudnia. - kacagott, és kilibegett az ajtón, de vissza fordult felém. - Este. - kacsintott, majd viszonylag gyorsan eltűnt  a kapu mögött.

Nagyon sóhajtottam, majd visszatértem dolgozni. Hazudtam már Changkyun-nak bár akkor még csak az úrfim volt. Csak nyugalom, jár nekem is egy kis rosszalkodás. Eldöntöttem, hogy ma igen is jól érzem magam este Siyeon-nal és nem foglalkozom az úrfival, sőt egyikkel sem! 

Ma az úrfi amúgy is nagyon elfoglalt, és ha jól tudom az úrfik is átjönnek, szóval nem lesz szükség rám.

- Amy! - szólal meg a hátam mögött Changkyun én pedig megugrok.

- Jesszus! A frászt hoztad rám. - kapok a szívemhez. - Szükséged van valamire? - kérdezem, mire elmosolyodik és magához húz.

- Csak is rád, mondtam már nem kell ezt csinálnod. - mondja, én pedig finoman elhúzódok tőle.

- Kérlek, Changkyun ne itt, és egyébként ez a dolgom. - mondom, mire felhúzza a szemöldökét.

- Amy, én a szerelmemként tekintek rád, nem a cselédemként. - mondja, mire megolvad a belsőm, és már is bűntudatot érzek, hogy hazudok a ma este miatt. - Este a fiúk átjönnek, remélem velünk tartasz a vacsorán. Ők is szeretnék. - mondja, és komolyan apróra zsugorodik a gyomrom.

- Ööö...persze, hiszen felszolgálom a vacsorát. - motyogom.

- Ne butáskodj. - neveti el magát. - Velünk fogsz vacsorázni. - mondja, én pedig alig hiszek a fülemnek.

- K-komolyan? - makogom.

- Komolyan, de miért vagy így meglepve? - simítja meg az arcom.

- Áh semmi, csak furcsa még ez. - nevetem el magam kínosan.

- Majd hozzászoksz. - mondja. - Később találkozunk. - nyom puszit az arcomra, aztán felsiet az emeltre.

Hát ez remek, miért kell ilyen aranyosnak lennie? Nagyon megnézhetem magam, ha rájön hogy mit művelek. Mondhatnám este hogy beteg vagyok, nem érzem jól magam, és egész nap a szobában kuksolnék, aztán kimásznék az ablakon. Vagy megmondom neki az igazat, de azt nem tehetem. Siyeon ez a te sarad!! 

Elérkezett az este, és a gyomrom görcsben állt, a tenyerem izzadt, és a cselédlányok is roppant bosszantóak voltak. Szerintük kis pénzéhes fruska vagyok,aki behálózta az úrfit. Irigyek, és gonoszak! Az úrfik végre megérkeztek, én pedig ki kukucskáltam a konyhából. Annyira elbátortalanodtam, de nem mutathattam ezt a cselédek felé. Megfogtam egy leveses tálat, hogy kiviszem, de akkor az egyik cseléd kikapta kezemből.

- Az úrfival vacsorázol, nem szolgálhatsz fel. - mondta, majd kiment.

Most komolyan ebben a farmer és bordó testhez simuló pólóba menjek ki? Igen, muszáj vagyok ebben kimenni, ha még elő is akarom adni a kamubetegségemet. Kimerészkedtem a konyhából, aztán szép lassan az úrfikhoz sétáltam, akik meglepve figyelték mit csinálok.

- Úrfik. - hajoltam meg, és leültem Minhyuk mellé.

- Cica, te meg hogy hogy itt ülsz? - kérdezi. - Hallod Minhyuk, ülj már el onnét, én ülök a cica mellé. - állt fel a székéből, majd szegény Minhyukot székestől elhúzta az asztaltól.