Cselédlány /Monsta X ff./

41.rész

Sziasztok!

Hát először is, nagyon sajnálom hogy csak most tudtam résszel jelentkezni, de valahogy soha se úgy jön ki a lépés, hogy leüljek és írjak. Hálás köszönetem, hogy még velem vagytok és követitek Amy világát, remélem továbbra is velem tartotok.

Nagy ölelés Nektek!

__________________________________

- Kwon Amanda lennél a feleségem? - kérdezi és felém tartja a gyűrűt. 

A levegő nem jutott el az agyamig, szerintem pont kikerült engem. A pulzusom olyan heves volt, hogy a fülemben dobolt a vérem, szívszélhűdés. Aljas csirkefogó! Tudta ha kész tények elé állít, nem futamodhatok meg.  Nem teheti ezt velem, nem kérheti meg a kezem mindenki előtt. Jézusom,nagyapa biztos megfojtja Wonhot. Ránéztem nagyapára, aki a maga módján mosolygott rám, és halványan bólintott. Sarokba vagyok szorítva, de nagyon! Lenéztem Wonhora, aki türelemmel várt, hogy még is mit válaszolok, de láttam a gyöngyöző verítéket a homlokán. Szóval ideges volt, hát azt megértem, mert e percben én is az vagyok. Ugyan akkor boldog, hogy idáig is képes elmenni. Mit is mondhatnék...

- Igen! - mondom ki. 

Wonho kifújja a levegőt, aztán felhúzza a gyűrűt az ujjamra, és a karjába kap.

- Féltem még elszaladsz. - suttogja a fülembe. 

- Esélytelen, ugyan is kocsonyává változtak a lábaim.

Wonho felnevetett, aztán a hajamba csókolt, majd elengedett. 

- Gratulálok fiam! - mondja nagyapa. - De, őszintén ajánlom, hogy ne bántsd meg az unokám, különben neked véged! - közli nagyapa, majd megveregeti Wonho vállát, aztán hozzám jön oda.

- Alig hogy visszakaptalak már is elvesznek tőlem, de drágám rám mindig számíthatsz, és ha ez a csirkefogó már az agyadra megy, haza mindig jöhetsz! - nyom csókot a homlokomra, majd visszatér rideg álarcához.

Nem merek semmit se mondani, félek elbőgném magam. 

Hajnali kettő lehetett,mikor Wonhoval hazaértünk, ő még az irodájába intézett pár dolgot, én addig felmentem a szobánkba, levettem a cipőm,  elmentem tusolni aztán lefeküdtem. Az éjjeli szekrény órájára pillantottam, fél 3. Fogtam magam, és lementem az irodájába, Wonho az asztalánál ült és egy nagy papír halmot nézett át. Nem nézett fel mikor beléptem, de tudta jól, hogy ott vagyok. A széke mögé léptem és átkaroltam.

- Gyere aludni. - kérem lágyan.

- Nagyon csábító, de ezt be kell fejeznem. - mondja.

- Hé, aludnod is kell...ráadásul nagyon unalmas nélküled az ágy. - motyogom a fülébe, mire felnevet. Elkezdem kigombolni az ingét, aztán szét nyitom,és simogatni kezdem a mellkasától egészen a hasa aljáig. Bele csókolok a nyakába, aztán mire kettőt pislognék már is az ölébe vagyok.

- Cicám ezzel kellett volna kezdened. - mondja pimaszul aztán már is a számra tapad.

A karjába vitt fel a szobába, de közbe egyszer sem szakította meg a csókunkat. Lefektetett az ágyra, és végig csókolta minden porcikám, a ruhák szanaszét repültek, mielőtt megpróbáltam volna szégyenkezni a meztelen testem miatt, Wonho pillanatok alatt elfeledtette velem, és már nem is érdekelt semmi,csak hogy tényleg az övé legyek.

Reggel amikor magamhoz tértem, már Wonho nem volt mellettem, az óra szerint 10 múlt. Kinyújtóztam, aztán kiszálltam ágyból, lezuhanyoztam, majd egy kényelmes nadrágot, és egy pólót vettem fel, a hajamat felkötöttem, és lementem, hogy majd csinálok teát. Nos, ahogy leértem hét szempár szegezte rám a tekintetét. Megilletődve néztem végig rajtuk, aztán az én pimasz csirkefogóm pattant fel a helyéről, és mit sem törődve a hat kíváncsi tekintettel, Wonho megcsókolt, amit egyáltalán nem bántam. Még is elvörösödtem, főleg mikor eszembe jutott mit is műveltünk az éjjel. WOnho nyakába fúrtam az arcom.

-Hé, ne bújj el. - suttogta, majd kicsit arrébb húzott a többiektől. - Jól vagy? Nem okoztam nagyon fájdalmat ugye?- kérdezte.

Csak a fejem ráztam, és legszívesebben bele olvadtam volna a padlóba. 

- Imádom, hogy ilyen vagy. - mondta majd magához húzott. - Szeretlek, nincs okod szégyellned magad, ugye tudod? - nézett a szemeimben. 

- Tudom. - csókolom meg. - Szeretlek.

Tudtam, hogy igaza van, és végül is miért is vagyok szégyenlős, semmi okom rá, hiszen Wonho szeret, és teljesen normális, hogy mi lefeküdtünk. A férjem lesz, és ....Istenem! Férjhez megyek! 

- Sziasztok fiúk! - ülök le Kihyun és Minhyuk közé.

-  Gratulálni jöttünk Amy. - mondja Changkyun aki velem szemben ül. 

Hirtelen olyan fojtogató lett a légkör, hogy úgy éreztem innen mennem kell. Bizonyára az arcom mindent elmondott mert Changkyun ijedten bámult rám.

- Amy jól vagy? - kérdezi Changkyun.

- Igen, persze. - mondtam. - Köszönjük szépen. - mosolyodtam el. 

Bár ez a mosoly nem volt őszinte,és ne értsétek félre örültem hogy Wonho és én összeházasodunk, de láttam hogy Changkyun szenved, hogy lehetnék így boldog? Én szeretem Changkyunt, soha nem okoznék neki fájdalmat, még is megtettem. Nem kéne így hozzáállnom a dolgokhoz, hisz Changkyun támogat, de annyira kusza ez az egész. Ittam egy korty narancslét, hogy lenyugtassam az idegeim, de valahogy nem lett jobb. Vettem egy mély levegőt, és neki kezdtem enni, de végig máshol jártam.

- Amy, van kedved jönni? - kérdezi mellettem Kihyun.

- Tessék? Ne haragudj nem figyeltem. 

- Azt kérdeztem van e kedved jönni velünk kirándulni. 

- Még is hova?

- Az titok. Szóval jössz? - kérdezi újra.

- Ömm...

- Jössz és kész! - válaszol helyettem Wonho.

- Oké. - nyugtázom.

A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben, és végül mindig ugyan oda lyukadtam ki, hogy mennyire elcseszett ez az egész helyzet. Changkyun is az életem, nem tudok nem figyelni az ő érzéseire. Pontosan ezért nem akartam még Wonhonak igent mondani, féltem hogy esetleg valami meggondolatlan dolgot teszek. Egyik férfit sem akarom megbántani, mindkettőt túlságosan szeretem, és mindkettő az életem része marad. Talán ha valakinek kiönteném a szívem, nem lenne ilyen zavaros az agyam. Felakartam hívni Siyeont, de amíg itt vannak a fiúk nem kísérletezek. Ráadásul még mindig azt érzem, hogy bármikor elájulhatok. Abba kell hagynom az önvádaskodást.

- Amy, szörnyen sápadt vagy. - ül le mellém Jooheon. 

- Biztos a fáradság, sok a dolgom. - nevetek idegesen. 

- Ugyan, jól ismerlek. Szóval ne kamuzz! 

- Csak nem szeretnék senkit se bántani. - nézek rá Jooheonra, aki őszintén elmosolyodik.

- Furán néznék rád ha nem így vélekednél. Ők rendben vannak, és Changkyun is örül nektek. - csípi meg az arcom finoman, majd feláll és a kezét nyújtja felém.

Megfogom a kezét, és felállok de mind hiába, mintha a föld vonzana, sötétség és már zuhanok is.

- AMY!!