Cselédlány /Monsta X ff./

19.rész

Changkyun úgy rontott be Wonho házában,mint valami tank. Nem Wonhonak esett hanem megfogta a kezem, és elrántott Wonhotól. 

- Még is mit képzelsz magadról Hoseok, hogy itt tartod a cselédem? - kérdezi dühösen. 

Wonho kecsen felállt a kanapéról, majd gyilkos tekintettel nézet Changkyunra. 

- A cseléded? - nevetett cinikusan. - Fogalmad sincs ki ő valójában. - mondja, minden vicc nélkül.

A szívem gyors ütemre kapcsolt, a nyakláncomhoz kaptam,ami a pólóm alatt hevert. Jaj Wonho mi ütött beléd?

- Te meg miről beszélsz? - kérdez vissza Changkyun,aki szorosan ölel magához.

- Hát ez az, hogy nem veszed észre. Nem én fogom elmondani neked. - mondja, majd rám néz.

- Amanda? - néz rám Changkyun.

- Nem tudom miről beszél. - mondom, elszoruló torokkal.

Wonho elmosolyodik, majd kimegy a szobából. 

- Amanda megmagyaráznád?

Csak nézek rá, közben a szívem majd kiugrik a helyéről, hát már Hoseokban sem bízhatok. Miért árulnak el folyton? Kétségbe esetten keresem a kiutat, de most az egyszer nem megy, nem találom. Eddig elakartam mondani neki, ki is vagyok,de most már képtelen vagyok. A szavak nem jönnek a számra. 

- Keresel valakit, de még sem látod őt pedig egész végig az orrod előtt volt. - mondom, miközben utat engedek a könnyeimnek, és kitépem a nyakamból a láncot,amit oly sokáig őriztem. - Csak is a cselédet. - vágom hozzá a láncot,majd elsietek.

Wonho a bejárati ajtó előtt támasztotta a falat, mielőtt kimentem volna, megütöttem őt.

- Gyűlöllek Hoseok! Azt mondtad bízhatok benned, de hazudtál! Te sem vagy más mint a többiek. - mondom ki majd eltűnök a sötétségben.

*Changkyun szemszöge*

Lefagyva álltam a szoba közepén, a nyaklánccal amit az imént tépett ki a nyakából Amy. Hogy nem vettem észre őt? Wonho hogy tudhatta előbb meg? Nem értem. 

Egész végig előttem volt Amy, és én szörnyen bántam vele, pedig halványan sejtettem valahol. Most biztos gyűlöl engem. 

- Mindketten idióták vagyunk Changkyun! - jön be Wonho, akit most megfojtanék. 

- Miért árultad el őt? Miért? - kérdezem.

- Az önzőségem...Bízott bennem, most pedig gyűlöl. - mondja. - Helyre kell hoznunk.

- Mióta tudod? 

- Alig pár órája, bár ne tudnám, de megrészegített a tudat, hogy az enyém lesz. Te úgy is házasodsz pár héten belül. - mereng.

Erre a mondatra még  a levegő is megfagyott a szobában. Nem fogok megházasodni! Főleg nem az a lánnyal akit nem is ismerek. Meg kell találnom Amyt.

- Nem fogok megházasodni Wonho! - mondom, és ördögien elvigyorodom.

- Mire készülsz? 

- Majd meglátod. - szorítom jobban a nyakláncot.

Mire haza értem, Amanda eltűnt, csak egy köteg levelet hagyott az asztalomon, amit még gyerekként küldtem neki. De a levelek mellett egy újabb levél volt az asztalon.

Changkyun!

Végre már tudod ki is vagyok, bár nem így terveztem. Nem akartam Wonhot megütni, de mérges voltam rá, bár azt hiszem csak jót akart. Talán így kellett lennie. Sok mindent nem tudok még, de talán idővel megtudom az okát, miért is tiltanak egymástól. Kiszállok az életedből, azt akarom, hogy boldog legyél. Kérlek, ne tégy őrültséget! Jó okkal teszem most azt amit. Menekülök. Lehet előled, de lehet hogy saját magamtól. Még magam is alig ismerem, hát hogy ismerhetnélek meg téged igazán ha magamat sem ismerem?  Ne keress! Közel leszek hozzád, de még is távol. 
Légy boldog Changkyun!