Cselédlány /Monsta X ff./

27.rész

Ne is kérdezzétek hogy érzem magam a buli után , annyira szörnyű volt két pasit lányként látni. Mélyen hallgattam az esetről, és próbáltam leplezni a dolgot , hogy én ugyan semmit se láttam, de sajnos láttam ahogy a két szerencsétlen ( Wonho és Changkyun) szoknyába parádézik. Persze, elém már úgy jöttek mint két normális dögös pasi, de én láttam őket lányként, és hát nehezen emésztem azóta is. Pedig bizony 2 hét telt el azóta, és lassan itt a karácsony. A karácsony nálam az az ünnep ahol felgyújtanék mindent, gyűlölöm a karácsonyt. Mindenki a családjával van, én sosem lehettem, mert nekem nincs is. Most pedig az úrfit szolgálom, aki mellékesen a barátom, de valahogy olyan távolságtartó. Talán csak azért volt az egész, hogy ne menjek Wonho-hoz. Tudhattam volna, hogy igazából nem is szeret, ő már rég nem az a Changkyun. Na jó, hagyjuk ezt. Ideje neki állni fát vásárolni. Felöltöztem, majd kiléptem a szobámból és egyenesen az ajtóhoz libegtem, ami kis híján a falra kent, mert Wonho megérkezett és kivágta az ajtót, mintha Hollywoodba lenne. 

- Hé! Majdnem betörted az orromat te idióta! - kiabáltam, majd vissza csaptam az ajtót. 

- Mi van cica, miért vagy ilyen harapós kedvedben? - kérdezi az ajtón túlról.

Kifújtam a levegőt, majd kinyitottam az ajtót, és az illető szemébe néztem, de sajnos egy hang se jött ki a számon. Wonho szőke haja eltűnt, helyette sötét lett és dögösebb mint valaha. Jaj ne már! Tátogtam mint valami hal, és Wonho ide-oda ingatta a fejét, én pedig dühös lettem és arrébb löktem az útból. Na de persze mind tudjuk ,hogy Shin Hoseok csak úgy nem hagy elmenni. Megfogta a kezem és vissza húzott.

- Cicám, mi bajod van? - kérdezi. 

- Semmi úrfi, mennem kell. - rántom ki magam a szorításából és gyorsítok a lépteimen. 

Elbaltáztam, le úrfiztam és ilyenkor tudja jól, hogy bajom van, elég nagy bajom. Csak könyörgöm ne jöjjön utánam. Beszálltam Hyunwoo-hoz, és megkértem vigyen el Siyeon-hoz. Sajnos Siyeon nem volt otthon, így azt mondtam Hyunwoo-nak hogy vigyen a vonatállomásra. 

- Kisasszony miért nem engedi, hogy haza vigyem a falujába? - kérdezi.

- Kérlek Hyunwoo, csak tedd amit kérek. Nem szeretném ha újra a falu témája lennék. - válaszolom, és kinézek az ablakon. 

- És mi lesz a fával? -kérdezi.

Az a rohadt karácsony fa!! A faluba olcsóbb, de nem akarom, hogy oda vigyen Hyunwoo. Bár Changkyun-nak a pénz nem számít, nekem viszont igen. Most mi tévő legyek?  

- Na jó, Hyunwoo vigyél a faluig, de két feltételem van... - habozok majd folytatom. - Az egyik, hogy az úrfinak egy szót se hogy elvittél a faluba, a másik hogy a falutól messze rakjál ki és várj meg. 

Hyunwoo mosolyogva bólint, majd elindulunk haza felé a faluba.

Mire megérkeztünk a falu bevezetőjéhez, megkértem Hyunwoo-t, itt várjon meg. Én kiszálltam a kocsiból, és elindultam hogy kicsit gondolkozhassak. Nem akartam senkivel összefutni, de a falu 80%-a ismert. Nyilván a nagyi is tudni fog arról, hogy itt jártam, de nem érdekel. Mérhetetlen haragot éreztem még mindig, amit tett velem. Elárult, és félre vezetett, hogy bízhatnék ezek után benne? Már azt is kétlem, hogy van akiben megbízhatnék. 

A hó megállíthatatlanul szakadt, és így is a bokámig ért a hó. Ropogott a lábam alatt a friss hó, és élveztem, hogy kicsit sétálhatok egyedül. A kezem pirosra fagyott, a kesztyűmet valószínűleg a kocsiban hagytam. Zsebre dugtam a kezeimet, de nem ért túl sokat, meg ha már ekkora hó van, akkor hagy csináljak hógolyót és hagy dobáljam. Leguggoltam és a kezembe vettem a nagy adag havat és jól összegyúrtam majd, egy nagy fenyőnek dobtam. Aztán újra hógolyót gyártottam és dobálni kezdtem. A kezemet egyáltalán nem éreztem, de már nem is érdekelt. Azt hiszem túl messze állítottam meg Hyunwoo-t. Mindegy, egy kis séta nem árt. 
Nagyjából fél úton járhattam, mikor megéreztem egy kezet a vállamon, reflexből ütöttem volna, de félúton megállt  a kezem mikor megláttam Wonhot.