Cselédlány /Monsta X ff./

36.rész

Sziasztok!

Nagyon eltűntem tudom, de alig vagyok itthon, két helyen dolgozom, próbálok megfelelni mindenkinek, de hát elég lehetetlen. Na mindegy is, a lényeg hogy itt az új rész, jó olvasást! 

Ui.: Köszönöm a sok-sok komit, megtekintést, elképesztőek vagytok!!

Puszi

_______________

Az oldalamra fordultam, rápillantottam az órára ami 6 órát mutatott. Nem aludtam sokat az éjjel,csak forgolódtam. Ideges és izgatott voltam, de leginkább zavart. Miért nem akarják, hogy megtudjam az igazat? Bosszúsan kifújtam a hajam az arcomból, majd ki keltem az ágyból, és felöltöztem. Egy fekete szoknyát és egy csíkos hosszú ujjú blúzt választottam. Felhúztam egy fekete harisnyát, mivel szerintem szörnyűek a lábaim, így viszont kicsit eltakarom. Bár akkor minek veszek fel szoknyát? Kifésültem a hajam, hagytam kiengedve, de azért a hajgumi a csuklómon volt. Lementem a konyhába, készítettem egy teát, amit lassan elkortyolgattam, majd felkaptam a táskám és elindultam, de hogy hova? Changkyun azt mondta reggel találkozunk hátul, viszont azt vágta hozzám, hogy Wonho tudja, hogy velem beszél.

Pff, jobban járok ha egyedül megyek, csak a feszültség van ha a közelembe vannak. 

- Amy! - kiabál valaki utánam, hátra fordulok és Minhyuk az akit kiszúrok. 

- Minhyuk? Te meg mit csinálsz itt? - kérdőn pillantok rá.

- Először is szia, rég láttalak. - ölel magához. - Másodszor, imádok nyomozni. Amúgy a többiek is itt vannak, csak gondoltam én gyorsabb leszek. - enged el, és rám néz, majd szelíden elmosolyodik. - Örülök,hogy jól vagy!

- Megleptél, de örülök , hogy itt vagy! - mondom. - Többiek merre járnak?

- Azt hittem itt vannak mögöttem. - rándítja meg a vállát. - Gyere, menjünk, biztos itt vannak valahol. 

Minhyuk és én beültünk egy kávézóba, és beszélgettünk. 

- Amúgy nem kérsz valamit? - kérdezi. - Bocs, el vagyok szokva a női társaságtól... - mondja bánatosan. 

- Nem kérek semmit... - mondom, mire Minhyuk feszülten mosolyog. - Na jó, talán egy zöld teát és egy áfonyás muffint. - nézek rá, mire elvigyorodik.

Fel áll az asztaltól, majd leadja rendelést a pultos lánynak, akivel elég sokáig beszélgetnek.  Én a szalvétát gyűrögetem, és azon gondolkodom, mennyire hiányoznak az úrfik. Mennyivel másabb az életem mióta ismerem őket.  Nem is olyan rég, még kiszolgáltam őket és cseléd voltam, bár ez nem változott, csak annyi hogy már nem nagyon van meg ez a cseléd -úrfi viszony. Mélázásomból egy hölgy zavar meg.

- Amanda Lee? - kérdezi.

- Igen, de honnan tudja a nevem? Maga kicsoda? - kérdezem, olyan rossz érzésem van.

- Az most nem számít, de tudom miért jöttél ide. Segítek neked, de van egy ajánlatom... - habozik, mintha várná a reakcióm.

- Szerintem igen is számít ki vagy. - tegezem le most már. - Ugyan mit adhatnék cserébe? Ráadásul honnan tudhatnám igazat mondasz. - nézek rá szúrósan. 

- Tudom, hogy az a fiú aki a pultossal beszél veled van, és azt is tudom hogy téged véd bár elég pocsékul csinálja. Tudni akarod hol vannak a többiek? Nélküled keresik a válaszokat... - rám néz. - Mi van, meg sem lepődsz?

- Még is mit vártál? Tudod  a nevem, a fiúkat most köpted be, de te semmit sem mondasz ki vagy. Nézd, nem érdekelsz. - mondom közönyösen, de azért érdekelne mit tud.