Ez csak egy Játék..? /Completed/

- Pt. 17 -

Na baszki. Ezt most jól megcsináltam.

Félve JungKookra sandítottam, aki szinte már megkövülve ült a kanapén, és várta, mit fognak szólni a szülei. A szülői "prédikációra" nem kellett sokat várnunk, szinte azonnal bele is kezdett JungKook anyja. 

- Ne némuljatok meg, fiúk. Sejtettem, hogy több van köztetek barátságnál. Már amikor ajtót nyitottam látszott rajtatok. De miért nem mondtátok el?

- Anya én... - Kook megköszörülte torkát, majd folytatta - Én féltem. Nem tudtam hogyan reagálnátok rá. De ha már itt vagyunk akkor legyen. Szerelmes vagyok YoonGiba nagyon rég óta, sajnálom, de ez van. Nem tudok ellene mit tenni. És.. meleg vagyok. 

Mrs. Jeon közelebb lépett hozzánk, és megölelte fiát. Pár percig ölelték egymást, de egy hirtelen jött hangtól szétváltak. 

Baszki. Baszki, baszki, baszki. Sajnálom JungKook.

- Khm...  YoonGi, beszélhetnék veled négyszemközt? 

Engedelmesen felálltam egy bólintás kíséretében, és elindultam Sütim apja után. Ez fájni fog, érzem. 

Mielőtt túl messzire mentem volna a kanapétól, egy kéz fonódott csuklóm köré, én pedig kíváncsian pillantottam le Kookra. Szemeiben láttam a félelmet. Egy apró mosolyt erőltettem magamra, tudatva vele, rendben leszek. Azt hiszem. 

Sóhajtva megindultam Mr. Jeon után, aki a lakás a nappalitól legtávolabb eső részébe vitt, vagyis a dolgozószobájába. Betessékelt maga előtt, majd egy elég hangos csattanással becsapta az ajtót.

- Nem megmondtam neked, hogy nem lehettek együtt? Hm? Úgy éreztem elég világos voltam, de ezek szerint mégsem.  - Tett egy lépést felém, de én nem mozdultam, ugyanis ez most jogos. - YoonGi, elintéztem neked azt, amit kértél, cserébe annyit szögeztem le, hogy a fiamhoz nem érhetsz egy ujjal sem. És te mit csinálsz? Összejössz vele. - még közelebb jött, és állkapcsom találkozott csontos öklével. - Nagyon jól tudod, hogy tanév végén ennek az egésznek vége. Miért csinálod ezt? Hagyd békén JungKookot, és ne gyere a közelébe. - szinte már üvöltött, és most tenyere csattant az arcomon. Ezután sorra jöttek az ütések, a gyomromba, az arcomra, az állkapcsomra. 

- Sa -sajnálom.. én.. nem akartam.. sajnálom. - ennyit tudtam kinyögni, de tudom, ez neki nem elég. 

- Azt hiszed ennyivel elintézted ezt? Tényleg ennyire hülyének nézel engem? 

- Nem. Sajnálom, nem megyek többet a közelébe. 

- Új szabályaim vannak, YoonGi. Nem vagyok már ugyan az az ember, mint régen, ezt te is tudod. Ezért innentől kezdve, ha egy rossz szót is hallok rólad a fiamtól, visszavonom amit tettem, és csinálj amit akarsz. Tanév végéig pedig érd el, hogy JungKook kiszeressen belőled. Különben nagyon megbánod. Megértetted??

- Igen, meg. - lehajtottam fejem, és megvártam, amíg Mr. Jeon kimegy a szobából. 

Amint az ajtó ismét becsukódott, lecsúsztam a fal mentén, és átöleltem térdeimet. Jelenleg a pokolnál is mélyebbre kívánom saját magamat. Egy utolsó aljas bunkó szemét vagyok, ezen nincs mit szépíteni. 

Kábé két perce ülhettem a földön azon gondolkozva, hogy mekkora köcsög vagyok, amikor is kivágódott az ajtó, majd szép lassan becsukódott, és két erős kar fonódott körém. 

- YoonGi, jól vagy? Ugye nem bántott? Nézz rám, kérlek. - Elengedett, majd két ujját állam alá helyezte és megemelte fejemet, hogy a szemembe nézhessen. Tekintetünk találkozott, de az övé tovább siklott, és szemei kikerekedtek.