Ez csak egy Játék..? /Completed/

- Pt. 1 -

- YOONGI -

Fáradtan kezdtem el nyitogatni szemeimet, amikor meghallottam az ébresztőm borzasztóan idegtépő hangját. Legszívesebben itt helyben lecsaptam volna, de nem akarok megint új telefont venni.. Így is sok a kiadásom, a hátam közepére sem kívánom jelenleg az iskola utáni munkába járást, ezért vigyázok a cuccaimra.
Csak hogy tisztázzunk pár dolgot: Min YoonGi vagyok, húsz éves lassan, egyedül élek, a szüleim meghaltak egy autóbalesetben amikor hét éves voltam. Ez a téma elég szarul érint, mert éppen az akkori iskolám felé igyekeztek, hogy hazavihessenek. Ezután a nagymamámhoz költöztem, aki két éve hagyott itt engem. Mit ne mondjak, csupa vidámság...

Azóta komolyabban kezdtem megváltozni. Sajnos vagy nem sajnos, de rossz felé, ugyanis lassan már a fél iskola járt alattam, akár fiú volt az illető, akár lány. A tanárokat azért kihagyom, nem hiányzik nekem a vizsgáim előtt egy kicsapás. Na meg a vén banyákat nem szeretem, túl szőrösek, és lóg rajtuk minden ami undorító.
Emellett a gyengébbek és újoncok szekálásával töltöm az időt, illetve a barátaimmal. Négyen egy aranyos kis csapatot alkotunk, akiket a suli drogos, piálós, cigizős bandájának tartanak. Pedig ritkán járunk bulizni, cigizni is csak NamJoon szokott. Az Isten sem venne rá, hogy azt a bűzrudat a számba vegyem.

Nagy nehezen kimászom a puha és meleg takaróm alól, előkotrok pár fekete ruhát a szekrényemből, és megindulok a fürdőbe. Gyors zuhanyzás után felöltözök, beállítom mentazöld hajam, felkapom a táskámat ami tegnap délután óta a szobám sarkába volt száműzve, és lerobogok a lépcsőn. Igen, nem kell mondani.. utálok tanulni. Csak akkor szoktam, ha már vészesen bukásra állok valamiből.

Fekete bakancs és bőrkabát fel, pénztárca, telefon, bérlet pipa, mostmár mehetünk suliba. Remek.
Ahogy kinyitom az ajtót, szembe találom magam azzal a három idiótával, akikkel minden egyes nap.
NamJoon szokás szerint dohányzik.. pfuj.. Jimin és Hobie pedig beszélgetnek. Az ajtót becsukom, majd elindulunk a suliba.

- Nam, kérlek, nem tudnád elrakni azt a fogpiszkáló méretű dobozban kapható instant öngyilkosságot? - mostmár tényleg nem bírom a szagát, akárhogy is viseltem el eddig.

- Azért egy fogpiszkálónál..

- Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mekkora, hanem arra hogy mikor dobod már el az Isten szerelmére...

- Sajnálom, oké? Megpróbálok leszokni.. komolyan.

Sokat veszekedtünk már emiatt, mindig ígérgette, hogy leszokik. Már nehezen reménykedem ebben..
Ahogy a sulihoz érünk, megpillantom azt a személyt, akit a legjobban szeretnék elfelejteni. Minden reggel látom Őt, minden kibaszott reggel. Kilencedikes, vagyis első éves. De ahogyan mindig, ma is csak szimplán elmegyek mellette és a haverja khm.. haverom, vagyis, volt haverom Taehyung mellett.

Szerencsére a többiek semmit nem vesznek észre ebből az egészből. Már lassan két hónapja megy ez a szituáció reggelente, de fel sem tűnik nekik. Ha észrevennék, szerintem nem úsznám meg, és tálalhatnék ki. Inkább nem, kösz.

Az osztálytermünk felé haladva meglátom azt a boltban kapható barbie babát, akit a múlthéten fektettem meg. Pechemre ő is meglát engem, és nagy léptekkel elkezd felém sétálni. Nyugodtnak tűnik, ez jó. Odaszólok a fiúknak, hogy jobb lesz, ha most elmennek.

- Szia szépfiú - érkezik meg rágógumi csattogtatás közepette a drága szépség - ma nincs kedved szórakozni kicsit?

- Bocs, de a magadfajtákra egy másodpercemet sem pazarolnám el. Az ilyen kis picsákra nincs időm, cica.

- Hogy minek neveztél? Tudod te kivel beszélsz? - kérdése közben jól láthatóan feljebb húzza plasztikás seggén az amúgy is ultra rövid farmer shortot, hogy a mögötte álló páva gyerekek csak nyáladzanak utána.

- Jól hallottad amit hallottál cicus. Egy feszítővas is kevés lenne ahhoz, hogy leszedjem rólad azt a mennyiségű vakolatot, amit magadra kentél. És most eltűnhetsz, és akár békén is hagyhatsz. Szevasz.

Ezzel a mondatommal lezártnak tekintettem a beszélgetést, de ez a kis liba nem így gondolta.

- Ezt nem úszod meg Min YoonGi. Jössz te még az én utcámba.

Jah, majd halálom után szellemként hogy halálra ijesszem a drága lelkét. Feltéve ha él addig.

Bemegyek az osztályterembe, és levágódom NamJoon mellé. Amíg meg nem érkezik az osztályfőnökünk, Mr.Kim, addig a ma esti bulit kezdem el szervezni a srácokkal. Két perccel később kivágódik a terem ajtaja, és Mr.Kim lép be rajta. Mi a halált keres ez itt nyolc előtt..?

- Jó reggelt osztály. Elnézést a korai kezdésért, de bejelenteni valóm van.
Osztálykirándulásra fogunk menni az egyik első éves osztállyal. A tánc szakosokkal.

Hogy.. mi.. van..?? Ne, csak ezt ne..

- Jövőhéten kedden indulunk, szóval hétfőn nem lesz tanítás, hogy rendesen össze tudjatok készülni, ugyanis tíz napra megyünk. Az indulás... YoonGi jól érzed magad? Nagyon fehér az arcod.

Nem, nem, nem... Nem lehet. Én nem akarok menni.. Lehetetlen, nem fogok kibírni Vele tíz napot. Én...

- Min YoonGi!

- T - Tessék, tanárúr..

- Jól érzed magad? Elég sápadt vagy.

- A -ami azt illeti, n -nem igazán.. Hazamehetek?

- Persze, igazolom majd a hiányzásod. De kedden kötelező a megjelenés, kivéve ha orvosi igazolást hozol.

- R -rendben, és köszönöm. Viszlát.

Amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem a cuccaimat és kiviharzottam a teremből. Nem tudom merre futottam, csak futottam. El a sulitól jó messze. El akartam felejteni. Mindent ami történt. És erre az Ő osztályával kell mennünk..

Kezdtem szédülni, elég durván. Egyre jobban elmosódott a táj és egyre jobban törtek elő az emlékek.
Ezt nem hiszem el.. mintha az életem elölről kezdődne.. nem, ezt nem hagyhatom. Közeledő léptekre lettem figyelmes, és utolsó erőmmel még megfordultam. NamJoont láttam magam előtt, aki kétségbeesetten utánam kap.

- YoonGi, mi a baj? YoonGi! Yoo...

Már csak pár kiáltást hallottam magam körül, majd ellepett a sötétség, és nem éreztem semmit.

Annyeong! 😇

Nos, ez az első fanfiction amit írok. Nem tudom, milyen lett, vagy milyen nem lett eddig, ezért kérlek titeket, hogy jelezzetek valahogy.

Bármilyen kommentet szívesen fogadok. 😇🙇

És főleg tanácsokat kérnék, ha valamivel kapcsolatban lenne. 🤗

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Bye! 🤗🙌❤