JungKook
Napok óta nem mozdultam ki a szobámból, talán már két hét is eltelhetett.
Anya már rengetegszer próbálkozott, de hiába. Nem fogok kimenni, amíg YoonGit nem kapom vissza.
Apám időnként bekopog, próbál kicsalni, sikertelenül.
És ha már nála járunk. Amióta YoonGival elbánt, furcsán viselkedik. Mint aki fél attól, hogy leleplezi valaki egy titkát. De nem fordítok rá különösebb figyelmet.
Csupán vissza akarom kapni azt, akit szeretek. Ha örökké kell rá várnom, akkor örökké fogok.
Leültem íróasztalomhoz - mint az eddigi napok során mindig - és ismét írni kezdtem egy papírfecnire.
Minden nap leírtam az épp bennem kavargó gondolatokat, érzéseket, majd hajítottam a cetliket a kis fém tálba és még aznap este elégettem mindet.
Tudom, a bezárkózás nem old meg semmit sőt, csak mégrosszabb lesz, de jelenleg én képtelen vagyok kitenni innen a lábam.
Félek anya szemeibe nézni, amik örömkönnyektől, aggódástól és egy csepp megkönnyebbüléstől csillognának.
Félek apám elé állni, ugyanis ki tudja, mit művelne velem ezek után.
Félek kimenni az utcára és Taehyungékkal találkozni, mert attól tartok ha újra velük leszek, el fogom felejteni YoonGit pár nap alatt.
Nem akarom elfelejteni.
- JungKook, kisfiam. Gyere ki kérlek és egyél valamit, megint napok óta nem ettél - kopog anyám az ajtómon, de nem válaszolok neki. Lemondóan sóhajt, majd már csak halkuló lépteit hallom.
Ő is egyre kevesebbet próbálkozik. Kezdi feladni, ahogy én is.
Rohanó, már szinte dübörgő léptek zaja ütötte meg fülemet, majd egy lihegő hang ajtóm elől.
- Kook - hallottam meg barátom aggódó hangját, s keserű mosolyra húztam ajkamat.
- Menj el, Taehyung.
- Nem. Nem csinálhatod ezt örökké JungKook. Kérlek...
Hallottam ahogy hangja elcsukik. Torkomat a sírás fojtogatta. Meg akarom ölelni. Ki akarok menni és megnyugtatni, hogy semmi bajom, és nem csináltam hülyeséget, de lábaim nem akarnak mozdulni.
- Itt leszek a vendégszobában.. - suttogta a falapnak, és már csak egy ajtócsukódás hallatszott. Tehát ideiglenesen ideköltözött. Szuper.
Még egy ember akinek az aggódását el kell viselnem nap mint nap.
Felálltam asztalomtól s a legalsó fiókból előhalásztam telefonomat, töltőmet.
Felraktam tölteni a kis masinát, s megvártam amíg beindul. Amint felvillant a képernyő, értesítések és üzenetek százai jelentek meg.
Mind kamu.
A sok hamis barát.
Nem kellenek nekem.
Akiknek elhiszem, hogy kerestek és aggódtak, azokét elolvasom, a többi nem érdekel.
TaeTae: 23 nem fogadott hívás és 17 olvasatlan üzenet.
Jin-hyung: 14 nem fogadott hívás és 8 olvasatlan üzenet.
Chim: 13 nem fogadott hívás és 9 üzenet.
NamJoon hyung, Hobie hyung, Yugyeom és Kihyun is keresett már, több üzenetet is írtak.
Mégis, egy valami fájt.
Július 27. 17:52
Suga: JungKook, sajnálom. Kérlek hívj fel ha ezt látod.
Július 27. 23:18
Suga: Kook!
Július 28. 07:39
Suga: JungKook! A rohadt életbe már... elbasztam, tudom. Kérlek hívj fel!
Július 28. 13:20
Suga: Engedd hogy megmagyarázzam...
Július 30. 19:41
Suga: Feladom.. sajnálom. Szeretlek!
Suga: 6 nem fogadott hívás.
Feladja? Mégis mit?
De.. most már mindegy. Azóta nem keresett. Több, mint egy hete se kép, se hang.
Ennyi elég volt. Telefonomat elhajítottam s fájdalmas csattanással tört szét amint ütközött a fallal.
Könnyeim utat törtek maguknak, én pedig a sírástól elhomályosult látásommal indultam meg az ajtó felé.
Kinyitottam a nyílászárót majd egyenesen Taehyung tartózkodási helye felé vettem az irányt.
Berontottam a szobába, s hyungom ijedten kapta fel fejét. Amint realizálta jelenlétemet felpattanva rohant hozzám és vont szorosan karjai közé.
Csak sírtam és sírtam, kiadtam magamból az elmúlt két hetet.
Mikor kezdtem megnyugodni, Tae leültetett ágyára majd bezárva az ajtót huppant le mellém.
- Kook, vissza fog jönni. Tudom.
- Nem hyung, nem fog visszajönni - szomorúan elmosolyodtam és Taehyungra emeltem tekintetem - Nem számítok neki, egy játékszer voltam.
Fáj.
Nagyon fáj, Min YoonGi, hogy feladtad, de az mégjobban, hogy itthagytál.
Kívánom, hogy találj magadnak valakit, akivel boldog leszel, engem pedig felejts el.
Én nem foglak elfelejteni.
Remélem egyszer majd ismét találkozunk. Valahol, egy jobb helyen.
Hello hello!
Rövid lett, igen, tudom.
Nem tudtam tovább húzni ezt a depis hangvételt.
Remélem tetszett, s hamarosan hozom a következőt - legalábbis igyekszem vele. 🙌
(Nincs átolvasva, hibákért elnézést!)
ESTÁS LEYENDO
Ez csak egy Játék..? /Completed/
Fanfic" Megéri ezt tovább folytatni? Meg. Megérdemli? Lehet. Megbánta amit tett? Talán. Utálni fog emiatt? Nem tudom. Meg fogom bánni? Biztosan. Szeretem Őt teljes szívemből? Mindennél jobban. Még mindig megéri folytatni és végig csinálni? Nem tudom. Nem...
