Ez csak egy Játék..? /Completed/

- Pt. 28 -

Annyeong!
Nagyon, de nagyon sajnálom.
Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy írjak. Vagyis pontosabban, hogy ezt a storyt írjam.
A történet vázlata már rég megvan, de lehetetlennek tűnt számomra, hogy leüljek és megvalósítsam.
Most viszont itt vagyok, és ha még nem pártoltatok el és adtátok fel a reményt, hogy lesz folytatás, akkor:

Kellemes olvasást Nektek! 👐

JungKook

Taehyung egy egész közeli bárba vitt, amiről ugyan hallottam már, de még nem volt lehetőségem belülről is megismerni a helyet. 

Mikor beléptünk a helyiségbe, megcsapta orromat az a tipikus tömény alkohol és füst szag. Táncoló és vonagló párok voltak mindenhol, alig tudtunk mozdulni. Taehyung megragadta a karomat és elkezdett húzni befele a tömegbe. Szorosan tartott mintha attól félne, valaki elragad mellőle. Nem tévedett nagyon ha ezt gondolta, ugyanis jó pár csaj megnézett magának, sőt néhány férfi is. Kirázott a hideg a tekintetüktől. 

- Valami erőset dobj ide Sehun - vágódott le barátom egy bárszékre és vigyorogva szólította meg a pultost aki egy szempillantás alatt tűnt el és tért is vissza két adag itallal. Hogy őszinte legyek fogalmam sincs mit rakott le elénk, de nem is kérdeztem. Zöld színe volt, mintha valamilyen méreg lenne, de ugyanakkor kellemes illata nem engedett erre következtetni. Taehyung habozás nélkül emelte poharát a magasba és húzta le a zöld löttyöt. Követtem példáját és pillanatok alatt tűntettem el az italt, ami ahogy végigszántott nyelőcsövemen, erősen marni kezdett.

Amikor végre sikerült észhez térnem Tae megragadta a karomat és behúzott a táncoló emberek közé. Karjait pillanatok alatt derekam köré fonta és mögém lépett, ezáltal mellkasa a hátamnak simult. Kezeit hasamon pihentette és lágyan kezdett ringatózni velem a zene ritmusára.

Zavarba jöttem, arcom szinte lángolt és testem megremegett. Minden érintése jól esett, ugyanakkor egy hang a fejemben azt tudatta velem, nem helyes amit cselekszem. És ezt valahol mélyen én is éreztem.

- Kookie - suttogta Taehyung a fülembe annyira lágy és érzelmekkel teli hangom, amitől minden porcikám bizseregni kezdett - haza kéne mennünk, nem gondolod?

- M-miért?

Nem válaszolt, csupán csípőmre szorítva fogott le és tagját erőteljesen hátsómnak nyomta mire egy elég hangos nyögés hagyta el ajkaimat.

Kikerekedett szemekkel és félelemmel teli tekintettel fordultam Tae felé aki vágyakozva tekintett vissza rám. Nem. Nem fogok lefeküdni vele. Nem vagyok rá képes.

- S-sajnálom Taehyung.. n-nekem ez nem fog menni.. - hátrálni kezdtem majd villám sebességgel rohantam a kijárat felé.

Mikor végre a szabad levegőn voltam, szemeimmel keresni kezdtem az irányt, amerről jöttünk. Nem volt nehéz megtalálni. Szélsebesen szedtem a lábaimat hazafelé, meg sem álltam a lakásomig.

Berontva az ajtón bármi féle köszönés nélkül siettem az emeletre és zártam magamra a szobám ajtaját.

Hogy lehetek ekkora hülye?

Ez a kérdés foglalkoztatott egész este. Eg szemhunyásnyit sem aludtam, még a telefonomat is kikapcsoltam. Ha bár, sokra nem mentem a dologgal, hiszen Taehyung a magamba fordulásom óta családunk szerves tangjaként tölti itt mindennapjait.

Hajnali három fele járhatott az idő, mikor hallottam csukódni a vendégszoba ajtaját. Hazajött. Csak tudnám, miért ilyen későn.

Sóhajtva próbálkoztam meg ismét az alvással ami ugyan sikerült, de reggel már fél nyolc körül az ablakomban ültem és bámultam kifelé.

Hiányzik YoonGi. Hiába tudom, hogy Ő már réges rég elfelejtett és biztos vagyok benne, hogy megtalálta a megfelelő embert maga mellé, hiányzik.

Kezembe kaptam a tegnap este kikapcsolt készüléket és megvártam míg beindul. Tudnom kell, mi van YoonGival. Muszáj tudnom, hogy jól van-e.

Mikor sikerült bekapcsolnom a telefonomat hezitálás nélkül nyomtam rá a névjegyzékre. Letekertem egészen az Y-ig, ahol YoonGi neve virított. Tudni akartam mi van vele, de féltem. Tíz perc is eltelhetett úgy, hogy csak a nevét bámultam, végül rányomtam a hívás ikonra és remegő kézzel emeltem fülemhez a telefont.

Kicsöng. Ez egy jó jel, igaz?

Még mindig. Folyamatosan ugyan az a búgó hang.

Rossz előérzetem támadt.

- Halló? - hatalmasat nyeltem. Ez.. annyira más a hangja. Olyan.. furcsa, de határozottan tetszik. Férfiasabb és határozottabb.

- É-én.. izé.. M-min YoonGival b-beszélek? - borzasztóan lassan sikerült elmotyognom ezt a kérdést, ráadásul ennyit talán még életemben nem dadogtam.

- Igen. Te viszont... - itt félbehagyta a mondatát, ugyanis valaki bement hozzá, akinek a hangját tisztán hallottam.

- Hyung, már előkészítettem a fürdőt siethetnél - kuncogott az illető, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.

- Channie, telefonálok. Sietek, addig menj előre - cuppanós hangot hallottam, gyanítom megcsókolta ezt a Channie nevű valakit. Fájt. Nagyon fájt - Ne haragudj, itt vagy még?

- I-igen.

- Remek - mély sóhaj hagyta el ajkait majd cseppet sem kedves hangon folytatta - Miért hívtál? Nem, rossz a kérdés. Miért csak most?

- Emlékszel még rám? - szemeim elkerekedtek, bár ő ezt nem láthatta.

- Igen.

- É-én..nem tudom. Fájt, hogy csak úgy itthagytál. Magamba zuhantam. És.. sajnálom. Nem kezdhetnénk.. esetleg.. e-előlről? Igaz, Szöul messze van - kínosan nevettem a saját szerencsétlenkedésemen, és vártam a válaszát.

- Hallottad az előbbi beszélgetést? - hangja továbbra is rideg volt.

- Hallottam.. - szemeimből ismét elkezdtek folyni a könnyek, hisz' már tudtam a válaszát.

- Akkor nincs mit megbeszélnünk. Sajnálom én is.

Letette. Nem fog visszahívni, és jobb, ha én sem keresem ezek szerint.

Eluralkodott rajtam a fájdalom és keserűség. Nem szeret, sőt, valószínűleg utál.

Felálltam ágyamról majd kinyitottam az ajtót. Kidugtam fejemet, hogy megbizonyosodjak arról, senki sincs a közelben, illetve még mindenki alszik.

Lesiettem a konyhába, készítettem pár szendvicset, előkotortam egy-két zacskó nasit, felkaptam három üveg vizet és visszarohantam a szobámba. A készletemet kipakoltam az asztalomra, és ismét kulcsra zártam az ajtót.

Kinyitottam az ablakomat és egy szendviccsel a kezemben kiültem a párkányra. Csak bámultam előre, néztem a várost.

Hiányzik YoonGi, de ha neki nincs szüksége rám, akkor nincs mit tenni.

Várnom kell.
Ha úgy van, évekig várok.
Addig pedig.. Taehyung mellettem lesz.