|Min Yoongi szemszöge|
Miközben a kanapén heverésztem, előkotortam pulcsim zsebéből a telefonom és feloldottam. Végiggörgettem a közösségi oldalakon, de semmi izgalmasat nem találtam... még csak egy értelmes cikket sem. Morcosan visszaerőszakoltam a tárgyat a helyére és Hoseok hangos kiáltására lettem figyelmes.
- Suga-hyung, kelj fel! Folytatjuk a próbát.
Felkeltem az öltözőben elhelyezett kanapéról. Morogtam még egy sort orrom alatt ezzel kinyilvánítva nem tetszésemet, majd berontottam a terembe, ahol barátaim csak rám vártak. Mire Hope rendesen elmagyarázta nekünk mit is kell csinálni, már a helyünkön álltunk és vártuk, hogy elinduljon a zene. Pár perc elteltével felcsendült a Fire zenéje, de hamar le is kellett állítani, ugyanis valaki már az első harminc másodpercben elrontott minden egyes mozdulatot. Mindenki szinkronban mozgott a másikkal, egyedül ő nem. Amikor az ő részéhez ért a szöveg megrázta a fejét és összeszorította szemeit. Nekünk ütközött, elesett, botladozott.
- Taehyung! - morrant fel Namjoon idegesen. Lehajolt, hogy megsimogassa lábát, ugyanis a fiatalabb ismét rálépett. Vezetőnk haragosan sóhajtott egyet és mérgesen felnézett az előtte álldogáló fiúra.
- S-sajnálom - dadogott Tae ujjait tördelve - Én csak nem érzem jól magam. Fáj a fejem. Visszamehetnék a dormba? - kérdezte suttogva, majd egy sálat aggatott nyakába. Jin bólintott és segítőkészen indult a fiú felé, de mielőtt kikísérhette volna Tae magára kapta fekete pulóverét, majd sapkáját, s sietősen kiment a teremből. Legidősebb csapattársam sóhajtva visszament helyére, miközben a többiek meglepődött tekintettel fürkészték az ajtót, amin az előbb rontott ki Taehyung. Engem nem tudott különösebben érdekelni, hogy mi is a baja ennek a dilisnek, de bevallom, hogy az elmúlt pár napban meglehetősen furcsán viselkedett... már amennyire Taehyung tud még az átlagosabbnál is furcsábban viselkedni._________
Miközben megpróbáltam összeállítani a megtanulandó mozdulatsort kinéztem az ablakon. December vége volt, tehát nem lepett meg a hófehér táj látványa, de kicsit nyugtalanított, hogy a hó egyre erősebben esett, mi pedig még mindig nem végeztünk az edzéssel. Mozdulatlanul álltam az üveg előtt a parkolót bámulva, még a társaim szórakozása sem tudott kizökkenteni a kómából. Hirtelen egy forró kezet éreztem vállamon, amitől gyorsan hátrafordultam és Jungkook mosolygó arcával találtam szembe magam.
- Hyung! Indulunk vissza a dormba. Jin-hyung aggódik Tae miatt, úgyhogy mennünk kell - forgatta szemeit szórakozottan, majd vigyorogva Jiminhez futott és sutyorogva kimentek a teremből. Gyorsan utánuk siettem, hogy ne maradjak le. Az öltözőben átvettem utcai ruhámat és abban a pillanatban már lent is voltam a kocsinál. Izgatottan bepattantam várva, hogy majd otthon a jó meleg kanapé ölelésében alszok egyet és végre Tae nem a Cypher ötödik részével fog idegesíteni. Mind a hatan kényelmesen elfoglaltuk helyeinket és út közben tettük saját dolgainkat. Namjoon és Jin békésen folytatták társalgásukat az első üléseken. Mögöttük Jimin és Hoseok értékelték a mai táncpróbánkat nagy egyetértésekkel, mellettük a kis maknae fülhallgatóval elszigetelte magát a világtól és az egyik kedvenc telefonos játékával szórakozott. Én pedig leghátul bambultam ki az ablakon és az agyam úgy döntött most szeretné megoldani a világ összes problémáját, mint például az éhezést, a vallási ellentéteket, és hogy mi a baja Taehyungnak. Az elmúlt két napban úgy viselkedett, mint egy antiszociális, bezárkózott, életkedvtelen tinédzser. Alig beszélt hozzánk, ha mégis, akkor sugdolózott. Az a hatalmas mosoly egyik napról a másikra lefolyt arcáról egy komoly, már-már rideg kifejezést hagyva helyén. Valami nem stimmelt a kölyökkel, de nem is értem miért foglalkoztatott. Amíg én bambán meredtem magam elé, a többiek már rég bent voltak a házban. Utánuk mentem, az előszobában levetettem a gönceimet és már mentem is a nappaliba, hogy ráugorjak a kanapéra és végignyújtózzak rajta. Közben Jin már sietett is fel az emeletre, hogy Tae ápolásába kezdjen. A többiek is szétszóródtak és tették saját dolgaikat. Lehunytam a szemem, hogy nekikezdjek a szépítő alvásomnak. Pár perc sem telt el de már sikerült valakinek felzavarnia kétségbeesett lihegésével.
- Yoongi-ah!
- Mi van? - dünnyögtem halkan, s mire kinyitottam szemem hyungom barna íriszeivel találtam magam szembe. Felemelte fejét az enyém elől és felráncigált, majd körbenézett, hogy biztosra vegye senki nem hallgat minket.
- Tae eltűnt és nem tudom hol van. Mindenhol megnéztem, de sehol nem találtam - kapkodott levegő után Jin, ahogy magyarázott - Kérlek segíts nekem megkeresni, de nem mondd el a többieknek, nehogy megijedjenek.
- És mondd, hyung, mit akarsz? - kérdeztem egy kis fintorral az arcomon, ugyanis sejtettem mit akar. Körbe kell futnom a fél várost, hogy megkeressem őt. És mintha csak a gondolataimban olvasott volna, pontosan idézte iménti ötletem. Megkérdeztem volna, hogy ő miért nem ér rá, de úgy döntöttem inkább nem húzok ujjat anyánkkal, hiszen ő főz ránk. Felkaptam a kabátomat és a sapimat, s mérgesen kibaktattam a hideg utcára. Szerencsére még nem volt sötét, de a nap állásából meg tudom jósolni, hogy hamarosan az lesz, ezért sietősen szedtem a lábam, hogy megtaláljam csapattársam.
YOU ARE READING
𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴
RandomTaeGi (Kim Taehyung x Min Yoongi) pár perces történetek mindenféle témában.