𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Hagyj békén|

Hárman sétáltunk végig a folyosón, könyveimet mellkasomhoz szorítva. Nekem jobbra Yoongi kómás és unott arcát láttam, amint szeme mindjárt lecsukódik a fáradtságtól. Könyvét maga mellett lóbálta és néha-néha hangos sóhajokat eresztett ki ajkai közül. Balra pedig Jimin volt, mosolygott, mint mindig, szemei ragyogtak. Izgatottan loholt utánunk, pici lábait szedve. Válltáskájába tömte könyveit, így kísért el minket kémia órára, ugyanis ő már mehet haza. Szememet forgatva figyeltem ismét magam elé. A folyosók, amiken végig haladtunk színesek és rikítóak voltak, ami általában nem zavart volna, de jelenleg megöl a migrén és minden apróság fel tudja baszni az agyam és ezek a vad neon fények nem segítenek. Kicsit sem. Szemeimet lehunyva próbáltam sétálni egészen a tanteremig. Nem is volt olyan könnyű, ezért kicsit jobbra húzódtam, hogy karomat Yoongi vállának döntsem és vezessen. Reakcióját nem láttam, de őszintén nem is érdekelt. Már több, mint hét éve barátok vagyunk, hozzászokott a hülyeségeimhez, és ha nagyon zavarná, akkor ellökne magától. Belekoppantam az ajtófélfába, amitől bal fülemben egy apró, kétségbeesett lélegzetvételt hallottam, a jobba pedig egy visszafogott kacajt. Morogva löktem vállon Yoongit, mert több mint biztos, hogy ezt direkt csinálta. Jimin aggódva nézett rám, hogy nem-e esett bajom, de nyugtatásául csak gyengén rámosolyogtam. A tanterem elé értünk, ahol könnyes búcsút vettünk Jimintől, majd ketten bementünk és leültünk a középső padsor utolsó előtti padjába. Yoongi néma csendben telefonozott, valószínűleg megint Jungkookkal írogat.

- Megint csak a telefonodat nyomkodod egész este vagy végre eljössz velünk bulizni? - kérdeztem tőle gúnyos hangnemben.

- Maradok a telefonnál. - kacsintott rám szintén gúnyosan, majd vigyorogva folytatta tovább azt, amit az előbb csinált.

Sóhajtva dőltem hátra, mikor nem az a tanár lépett be a terembe, akire számítottunk. Bejelentette, hogy a kémia tanárunk lebetegedett, így ma elmarad az utolsó óránk és hazamehetünk. Összekaptam a cuccom és kisiettem a szekrényemhez, hogy a táskámba rakjam a többi tankönyvem, majd visszamentem Yoongihoz, hogy együtt mehessünk haza. Általában Jiminnel együtt szoktunk hazamenni, de mivel ő már ezt megtette nélkülünk, csak ketten maradtunk.

Némán sétáltunk egymás mellett a forró utcán. Tavasz volt, de már inkább nyár.Én rajtam csak egy lenge ing és egy trikó volt, meg egy rövidnadrág, mert ez a meleg már kibírhatatlan. Yoongi kicsit jobban be volt öltözve, mert fekete farmerban és egy hosszú ujjú pólóban flangált egész nap. Nem is értettem, hogy nem sül meg, de az ő dolga. Nem szereti mutogatni magát. Miután meguntam a hosszas hallgatást, beszédre nyitottam szám.

- Yoon! Gi! Figyelj rám!

Felém fordította fejét és fel kellett néznie, hogy szemembe tudjon nézni. Milyen aranyos.

- Mit akarsz?

- Most komolyan, gyere el velem bulizni. Soha nem jössz el velem, Jiminnel, meg Hoseokkal. Elhívhatod azt a haverod... hogy is hívják? Jungkook?

- Kösz, nem. Kihagynám. Nem vagyok egy bulizós fajta.

Ami igaz is. Yoongi sokkal inkább a számítógép mögött bújó, antiszociális stréber. Senki se szereti az iskolában, akármennyire próbált beilleszkedni. Egyszerűen csak furcsa a viselkedése. És a személyisége is. Én pedig elfogadom, mert én mindenkit elfogadok. Yoongi az egyik legjobb barátom, és nem érdekel, hogy mit gondolnak róla mások. Nem érdekel, hogy viselkedik.

Lassan meg is érkeztünk a házuk elé, így elköszöntem tőle és én is hazasiettem. Otthon üdvözöltem a szüleim és a szobámba trappoltam. Levágódtam az íróasztalom elé és felnyitottam a laptopomat. Felnéztem Facebookra, Instagramra és minden egyéb ilyen oldalra, hogy megtaláljam melyiken elérhető Jimin, de természetesen elfelejtettem, hogy ő jelenleg edzésen van, úgyhogy helyette Hoseokot kerestem meg. Meg szerettem volna velük beszélni a ma estét, hogy és miként legyen.