𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Hiba|

A mai is ugyanolyan nap volt, mint már három hónapja mindegyik. 

Taehyung hazajön ötkor a munkából, bemegy a dolgozószobába és leül a számítógép elé. Még csak köszönni se köszön. Egyszerűen félrelöki párját és otthagyja egy szó nélkül. Yoongi egy végtelenül türelmes ember. Soha nincs egy rossz szava. Csak csendben gyötrődik magában. Ezért van az, hogy amikor szól Taehyungnak, hogy jöjjön vacsorázni, ő pedig csak kiüvölt a szobából, hogy 'várj már', akkor csak vár. És vár. És vár. És Taehyung soha nem jön. Így kárba megy az összes frissen elkészített palacsinta, vagy leves, vagy szendvicsek, amiket Yoongi szívvel lélekkel készített neki. Miután az étel rendesen kihűl, vagy már ehetetlen, Yoongi nekikezd a mosogatásnak. Ekkor van az, hogy Taehyung kijön a szobából, hátára kapja táskáját, felveszi cipőjét és szó nélkül kiviharzik az ajtón, általában telefonnyomkodás közben. Ezután Yoongi csak leül a tévé elé, de nem várja meg, míg Taehyung hazaér. Tíz körül lefekszik aludni. Nem sokkal később Taehyung hazajön, befekszik az ágyba, tartva a távolságot, s még egy ideig írogat valakivel a telefonján. 

És Yoongi csak tűri. És tűri. Egy szó nélkül. Egészen addig, amíg már fizikailag fájt a távolság és a szeretethiány. 

Éppen egy keddi nap volt, amikor Yoongi úgy kelt fel megint, hogy az ágy üres és hideg. Ledobta magáról a takarót és a fürdőszobába sietett, hogy kicsit összeszedje magát. Az elmúlt héten beteg volt, így nem volt sok esélye rendbe tenni az életét, de most. Most menni fog! Sikerülnie kell. Magára kapott egy fehér rövid ujjút, fekete farmernadrágot és egy cipzáros pulcsit. Gyorsan lesietett a legközelebbi boltba, hogy bevásároljon. Taehyung kedvencét szerette volna elkészíteni, kimcsit. Ez lesz csak az előétel, mert a főfogás, hús hússal lesz és végül a desszert, fánk. Tökéletes. Annak kell lennie. Alapanyagok beszerzése után hazasietett és mindent elpakolt. A dolgozószoba kulcsa az asztalon volt. Nem szabadott volna elvennie, mert az Taehyungé, de muszáj. Vele kell töltenie a mai napot. Gyorsan a kulcsér nyúlt és bezárta a szobát, ami a folyosó végén volt a hálószobájuk mellett. A tárgyat mélyen a zsebébe rejtette és visszament a konyhába, hogy nekilásson az ételnek. Tudja, hogy a keddi napokon néha előbb elszokták engedni Taehyungot, régebben ilyenkor mindig elmentek sétálni, kézen fogva a parkba, vagy csak egy körre a háztömb körül. Régebben minden sokkal jobb volt. A kimcsi lassan készült és időigényes volt, de megérte. Ha egy romantikus gesztussal visszaszerezheti Taehyungot. Lassan minden szépen elkészült, a hús átsült, a kimcsi elkészült, a fánkokkal nem kellett semmit sem csinálni, mert azok már készen voltak. Megterítette az asztalt, és elhelyezte a tányérokat és az edényeket. Valami még kellene ide. Taehyung kedvenc virágai. Tulipánok. Egy gyors kör a virágárusnál és már itthon is volt egy csokor tulipánnal az asztalon.

 Az idő telt és múlt, hamarosan délután három. Yoongi idegesen, haját tépdelve várta haza a fiatalabbat, aki bármelyik percben beronthat az ajtón, hogy a dolgozóba rohanjon. És a számítása helyes volt, mert két percre rá, az ajtó nyílt és Taehyung berontott. Yoongi feszengve nézte a nappaliból, ahogy szerelme leveszi cipőjét és már menne is a szobába, de akadt egy kis bökkenő. Nincs meg a kulcs. 

- Min Yoongi, hol van a kulcs a dolgozóhoz? - hangzott szájából a kérdés kicsit agresszívabban, mint gondolta volna. 

- Tae, kérlek vacsorázz velem. 

- Ma-

- Nem majd. Most. Könyörgöm. 

Taehyung sóhajtva indult el a konyhába és egyáltalán nem számított arra, ami várt rá. A kedvenc ételei, a kedvenc virága egy vázában. Yoonginak feltűnt. Leült az asztalhoz és várta, hogy Yoongi felszolgáljon. Egymás előtt voltak, csendben fogyasztották a fogásokat. Egyáltalán nem volt kínos Taehyung véleménye szerint.