𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Festmény|

Taehyung soha nem értette, hogy honnan jött ez az egész ötlet, de valahogy mindig ott motoszkált elméje mélyén. Egy karcsú férfialak, ébenfekete hajjal, világos bőrrel és gyönyörű, hófehér ruhában. Egy valami viszont érdekesebb volt múzsájában. Soha nem látta arcát, ezért mindig csak háttal állva tudta őt lefesteni.

- Taehyung, térj vissza a tájképek festésére. Azokat legalább ki is rakják a múzeumba. De ha tovább fested ezeket az alakokat,nem mész semmire.

- Ezt nem érted, Seokjin, ő az én... Nem tudom, múzsám? Csak ő jár a fejemben és nem tudok mást festeni. Nem tudom, ki ő, vagy hogy hol láttam, de olyan közelinek érzem.

Seokjin, Taehyung menedzsere gúnyosan horkantva legyintett és magára hagyta a művészt a hatalmas terembe, amely tele volt vásznakkal és palettákkal. A félig nyitott ablakot vadul csapkodta a novemberi szél. Taehyung sóhajtva, hajába túrva sétált a szelet beengedő ablakhoz és óvatosan becsukta, vigyázva, nehogy betörjön az üveg. Egy pillantást vetett a fehér vászonra, amelyre az imént festette meg azt a fiút, aki minden egyes alkalommal háttal áll.

- Ki vagy te? - suttogta magában, majd fejét megrázva kapta vállára táskáját, és sálát orráig húzva lépett ki a szobából.

Már két hónapja, hogy nem állítják ki műveit a múzeumban és kezdd tehetetlenné válni. Hiszen ahhoz, hogy valami mást fessen, ihlet kell, de ha egyszer semmi máshoz nincs ihlete, mint ehhez a rejtélyes alakhoz. Nem tehet róla, ez nem így működik. De Seokjin nem művész, ő ezt nem érti. Neki csak a pénz kell és ha nincs kiállítás, nincs pénz és ha nincs pénz, nincs állás Taehyungnak. Ajkait biggyesztve ballagott tovább a fagyos utcán dideregve.

Munkanélküli leszek...

De maradjunk pozitívak! Legalább kint volt öt festményem a múzeumban úgy három hónapig.

Mivel Taehyungnak nem volt semmilyen képesítése, lehetetlennek bizonyulna munkát találnia, ezért nem vesztheti el a mostanit. Hiszen egy festő az isten szerelmére! Ez a munkája! Tájképek kellenek, akkor meg is kapják. Mérgesen, és magabiztosan fújtatva fordult sarkon és visszaindult a rajzterembe. Lábait szedve igyekezett az emeletre a harmadik ajtóhoz, hogy beérjen termébe. Síri csend volt, csak az ablakok hangoskodtak a szél által, amire Taehyung életére esküszik, hogy bezárta őket.

- Van itt valaki? - kérdezte halkan, kicsit bizonytalanul, de az ijesztő gondolatokat kiverte fejéből azzal, hogy biztosan csak a takarítónő nyitotta ki, hogy szellőzzön a terem.

Fejét rázva csukta be ismét az ablakokat, majd egy üres vásznat helyezve az előző mellé kezdte el szépen lassan kikeverni a képeket. Egy apró pillantást vetett a már kész festményre, majd egyből visszatért az újhoz. De valami nem stimmelt. Szemöldökét összevonva nézett vissza az előző műre, majd ledöbbenve látta, hogy a fiú alak eltűnt a képről. Ujját végighúzva a már száraz vásznon csodálkozott tátott szájjal, azt csak úgy nem lehet onnan leszedni és még ha valaki át is festette volna, az biztos, hogy nem száradt volna meg. 

- Mi a f- 

káromkodott hangosan, teljes figyelmét az előző festményére fordítva, mikor hirtelen Seokjin rontott be az ajtón és Taehyung mellé állt. 

-Végre festettél egy tájképet? - mosolyodott el a morcos menedzser, amint végignézett a képen, amelyen egészen eddig az a fiú volt, de most rejtélyesen eltűnt - Ez az erő nagyon fog tetszeni a múzeum vezetőségének! Azonnal szólok nekik. Csak így tovább - pacskolta meg Tae vállát biztatóan, s mire a fiatalabb közbeszólhatott volna, már el is tűnt. 

Sóhajtva simított végig a festményen. Ez nem az, amit ő alkotott. Ez csak a háttér és nem szeretné, ha egy olyan művét állítanák ki, ami "hibás". Lassan megrázta a fejét és leült az üres vászon előtti székre, egy vékony ecsetet a sötétkék színbe mártva és húzott egy csíkot a vászonra, majd mellé egy lila és egy türkiz csíkot is. Összekeverve a három színt mosolyodott el a látványon. A festés olyan szép. Annyi színt létre lehet hozni. Ez olyan, mint írónak lenni. Annyi meg annyi világot létre lehet hozni az elménkben, ahány szín van, márpedig abból tényleg nincs kevés. A kevert szín sokkal sötétebb volt, mint a türkiz, de nem annyira, mint a sötétkék.