𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Vidámpark|

Sóhajtva néztem körül a vidámparkban, nem látva barátaim sehol. Biztosan a kísértetházban vannak még, ne legyél buta Taehyung. Mindigis utáltam a kísértetházat, olyan félelmetes, a végén még rossz álmaim lesznek tőle. Számat biggyesztve néztem végig a soron, ami még előttem van. Soha nem érek a hullámvasútra. Én vagyok az utolsó és hamarosan bezárják. Elszontyolodva hajtottam le a fejem, majd hátam mögé kukkantottam. Ha nem jutok be, akkor megyek az óriáskerékre. Az mindig jó móka. Magamba mosolyogva egyenesedtem fel megint, mikor kiabálást hallok elölről. 

- Van aki még egyedül jött? - valamelyik alkalmazott piros biztonsági mellényben kiabál a sor elején - Még egy helyet be kell töltenünk! 

Kezemet felemelve néztem körül, hogy van-e még valaki, aki szintén magányosan jött rajtam kívül, de nem láttam senkit. Átgyalogoltam a tömegen és a körülbelül velem egykorú fiú elé álltam, aki besegített a hullámvasútba. 

- Jó szórakozást! - mosolygott, én pedig megköszönve mosolyogtam vissza rá - Ez az utolsó menet, a többieknek sajnálattal közlöm, hogy több kört nem indítunk. 

Az emberek csalódott sóhajjal hagyták el a sort, én pedig kicsit bűntudatot érezve fordultam előre, egy pillantást vetve a mellettem ülőre. Egy nálam kisebb, ezüst hajú fiú ült mellettem, szemei az előtte lévő kilátásra szegeződve. 

- Szia! A nevem Kim Taehyung! - szólítottam meg nagy mosollyal az arcomon, hogy oldjam a feszültséget, mert kicsit furának tűnt nekem a srác. 

A transzból kiesve nézett rám, szája résnyire nyitva volt meglepettségében, barna szemei nagyra nyílva. 

- Yoongi... - hát, te is bőbeszédű egy ember lehetsz, Yoongi. 

- Na és te hogyhogy egyedül vagy? - kérdeztem tőle, hogy ne csa néma csendben kelljen ülnünk, mert utálom a csendet.

- Hát én... csak úgy - vonta meg vállát, majd lehajtotta fejét. 

Mielőtt reagáltam volna, felnéztem a visszaszámlálóra, ami két percet mutatott. Akkor indul majd a hullámvasút. 

- Az én barátaim a kísértetkastélyban vannak, csak én túl ijedős vagyok, hogy velük menjek. Igazából Kook ötlete volt, és tudom, hogy a Namjoon és Jin azért ment vele, mert nem tudnak neki nemet mondani. Jiminnek pedig velem kellett volna jönnie, de megint elárult, hamarosan lefokozom a barátságszintünket lelki társakról legjobb barátokra. Hoseok pedig oda megy, ahova Namjoon is, mert lényegében olyan, mint a kiskutyája. Nagyon aranyosak, mindig mindenen veszekednek, de nem tudnak egymás nélkül élni. 

- Nagyon sokat beszélsz... - jegyezte meg Yoongi halkan. 

- Ó, bocsi. Ez a szokásom, be nem áll a szám. Na és te kivel jöttél? 

- A testvéremmel... és a barátnőjével - sóhajtott fel hangosan hátradőlve az ülésen - Csak mindig leráznak. Anya mondta neki, hogy hozzon el ide, mert soha nem mozdulok ki, pedig nem is akartam eljönni és most nézhetem, ahogy folyton csókolóznak. 

- És a barátaid? 

- Nincsenek barátaim. 

- Majd én leszek a bar - mire befejeztem volna a mondatot a hullámvasút óriási sebességgel indult útnak. 

Elkezdtem visítozni, és biztos vagyok benne, hogy az arcom is úgy nézhetett ki, mintha éppen le akarnák rólam rántani. Szemem sarkából csak azt láttam, ahogy Yoongi a másik oldalamon ujját rám szegezve nevet, miközben az ő arca is úgy néz ki, mintha éppen letépnék róla, amin én is elkezdtem nevetni, és együtt fulladozva nevettünk egymáson. Miközben a vidámparki játék óriási hurkokat tett meg, nem bírtam megállni az üvöltözést . Mindig is imádtam a hullámvasutat, először apukámmal ültem fel, akkoriban még féltem, de miután elindultunk, olyan jól éreztem magam, hogy újra és újra fel akartam ülni. Kisöcséimmel is én ültettem fel először hullámvasútra és imádták. Imádom!  A játék hamar véget ért, megérkeztünk a kiindulóhelyzetünkbe, s mindenki levegőért kapkodva nevetgélt előttünk. Lassan elszállingóztak az emberek, mígnem csak mi ketten maradtunk. Yoongi rám nézett, én pedig visszanéztem rá. Nagyon romcsi pillanat volt, amíg meg nem szólalt.