𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Mindig te leszel|

Egyedül ültem a kanapén. Olyan sok ember volt a házban, mégis egyedül éreztem magam. Körülnéztem a szobában, de barátaimat sehol nem láttam. Sóhajtva kortyoltam bele poharamba, egy kicsit meglötyögtetve benne a vörösbort. Az ital rám borult, majd Hoseokot pillantottam meg, ahogy nagy erővel mellém csapódott és hangos nevetésbe kezdett.

- Sajnálom, Yoongi! - nevetett tovább bódulattól, amit több mint valószínű az a doboz sör okozott a mancsai közt. Erre az estére biztos nem fog már emlékezni - Hamarosan éjfél és végre újév. Namjoonék már kint készítik a tűzijátékokat. Mindenki kijön majd és együtt köszöntjük az új évet. Te is jössz, ugye?

- Majd meglátom - mosolyogtam rá, s felkeltem a kanapéról, hogy elmenjek kimosni a ruhámból a vörösbort. 

Felfelé kajtattam a lépcsőkön az emeletre, ahol Jimin és Hoseok közös szobája volt, na meg a vendégszoba és egy nyugisabb mosdó... talán nincs telehányva a csap, mint a lentiben. Sóhajtva léptem be az ajtón és a tükör elé álltam. Fehér felsőmet elég rendesen megfogta a bor színe és szaga is. Egy törölközőt megragadva vizeztem be és kezdtem el dörzsölni a foltot, de talán nem ez volt életem legjobb ötlete. Bambán nevetve magamon kászálódtam onnan ki immár vizes ruhában és a srácok szobájába kúsztam, hogy kölcsönvegyek egy tiszta ruhát Jimintől, mivel ő az egyedüli, akinek a ruhái jók rám. A szobába belépve meglepődtem, hogy égett a villany, de nem törődtem vele túl sokat, egyenesen a gardróbhoz mentem. Elővettem egy fekete pólót és az ágyra szórtam, amíg kerestem egy pulcsit is, mert a sajátom valamilyen trutyitól ragadt és... egyenlőre nem akarom megtudni mi az. Majd másnaposan ráérek megbánni a tetteim. Megtalálva egy nagyon egyedi pulcsit fordultam az ágy felé és levetettem piszkos felsőmet, mikor az ajtó felől meghallottam, ahogy valaki torkát köszörüli kicsit haragosan. 

- Jimin, sajnálom, de tiszta ragacsos meg foltos a pólóm és k-- ó, te vagy az. 

- Zavarlak? - hangja kicsit sértett volt és mélyebb a szokásosnál.

- Nem... hogyhogy nem bulizol? Mindjárt kezdődik a tűzijáték - mosolyogtam rá, elrejtve hangomban a szomorúságot.

- Mi lesz a fogadalmunkkal? Arról senki nem tudhat, odakint nem csókolhatlak meg. 

- Nem kell, Taehyung. Én ezt nem akarom tovább csinálni. 

Nem szeretném megint azt átélni, amit minden évben egy hülye fogadalom miatt, amibe csak kétségbeesésemben egyeztem bele. Olyan érzés, mintha lenne még köztünk valami, mintha akarna még valamit, de aztán elmúlik éjfél és vége. Éljük tovább az életünket, mint két legjobb barát, pedig legbelül nem csak én, de ő is tudja, hogy soha nem leszünk olyan jóban, mint régen. Összetörte a szívem, talán túl gyorsan akartunk sok mindent elérni, mikor még együtt voltunk. Talán túl sokat vártam el a kapcsolatunktól, de már mindegy. Úgysem számít... 

"- Nem most akartam szakítani veled... de jobb, ha minél előbb véget vetünk ennek...

- Komolyan? Szilveszterkor közlöd ezt velem? - szemembe könnyek gyűltek, szívem majd megszakadt, mindenem fájt és csak üvölteni akartam. Nem hagyhat el... csak így. 

- Yoongi, ez nem működik. Nem vagyunk egymásnak valók - szemét lesütötte, még csak a szemembe se bírt nézni - Te vagy a legjobb barátom, nem veszíthetlek el. 

Szám remegett, megszólalni se bírtam, mégis mit mondhatnék erre. 

- De én szeretlek - ennyi telt tőlem, többet nem tudtam mondani. 

- Én is szeretlek, de csak barátként. Sajnálom, hogy nem tudom viszonozni az érzést. Megpróbáltam és nagyon szerettem volna, de... nekem ez nem megy. 

A földre térdepeltem és karommal eltakarva arcom kezdtem el sírni, s ekkor melegséget éreztem a vállamon. Arcom elől elhúzva kezem néztem Taehyungra, aki előttem guggolt és gyengéden szorított vállamon. Átkaroltam nyakát és közelebb húztam magamhoz, szorosan megölelve. Éreztem, ahogy egyik kezével vállamat masszírozza, másikkal pedig a hátamat simogatja és abban a percben azt kívántam, bárcsak így maradhatnánk örökké. 

- Hamarosan éjfél, Yoongie - súgta fülembe, majd óvatosan puszit nyomott arcomra. 

- Le kellene mennünk a többiekhez - mondtam kifejezéstelen arccal, addigra már valószínűleg kivörösödött szemeimet alig bírtam nyitva tartani. 

- Ne... maradjunk itt. Most nincs kedvem odamenni. Veled akarok lenni. 

- Nem is akarsz - szipogtam párat és a falon csüngő órára vezettem tekintetem. Tizenegy ötvenkilenc - Utálom az Újévet. Miért kell megcsókolni valakit, ha éjfélt üt az óra... hülyeség. 

- Yoongi, nem akarok hangulat romboló lenni, de tavaly te vártad a legjobban az éjfélt, hogy megcsókolhass, amikor nálad voltunk. 

- Utállak...

- Nem lehetünk együtt, de egy valamit ígérj meg nekem. Hogy mindig én leszek az Újévi első csókod. 

- Miért akarod ezt? Hiszen nem is szeretsz. Ha csak miattam csinálod, mert rosszul érzed magad, nem kell. Nem érdekel, haza akarok menni és aludni - Elengedve karjaimat nyaka körül, és kilökve magam a szorításából indultam volna az ajtó felé, de Taehyung erősebb nálam és nagyobb is és most tényleg mást sem akarok, minthogy még egyszer utoljára...

Nem volt semmi különleges, csak egy közönséges, semmitmondó kis csók. Nekem talán mégiscsak fontos volt, de neki már nem. Neki úgyis mindegy. Éjfél múlt egy perccel. Taehyung elengedett szorításából és mélyen a szemembe nézett. 

- Megígérem... - nyögtem ki halkan, földre szegezve tekintetem.

- Annyira sajnálom. De nem veszíthetem el a legjobb barátom. Yoongi, te vagy a mindenem, kérlek ne hagyj el. 

- Nem foglak - ráztam meg fejem gyengén és nagyot sóhajtva néztem fel rá ismét - Hazamegyek, elvigyelek téged is? 

Rám mosolygott és bólogatva indult az ajtó felé. Fájt nagyon, de én se akartam őt elveszíteni. Hiszen mindig is a legjobb barátom volt, mellettem volt jóban és rosszban. Az én hülye érzéseim a hibásak, már megint..."

- Yoongi jól vagy? - kérdezett kicsit aggodalmasan Tae. 

- Persze, csak elbambultam - mosolyogtam rá - Csak annyit akartam mondani, hogy nem kell ezt csinálnunk. Továbbléptem, nem kell ilyen hülyeségeket csinálnod, mert rosszul érzed magad. Nincs semmi gond, hiszen legjobb barátok vagyunk, Tae.

- Nem azért csókollak meg, mert rosszul érzem magam, hanem mert akarom.

- Annyira utállak - nevettem keserűen - Döntsd el mit akarsz, de ne az én érzéseimmel játszadozz össze-vissza. Nagyon kimerítő. Amikor végre képes lennék túltenni magam, Újévre úgy viselkedsz, mint amikor még együtt voltunk. Megölelsz és megcsókolsz és velem vagy és kibaszottul fáj, mert az év többi napján meg úgy teszel, mintha mi sem történt volna. 

Közelebb lépett hozzám és derekamat megragadva húzott magához, ajkait enyéimre szorítva. És mégis hogyan lennék képes ellenállni? Visszacsókoltam, karjaim nyaka köré fontam. Gyűlölöm ezt a kölyköt teljes szívemből. Bárcsak soha ne szerettem volna belé. Odakintről csak éljenzést lehetett hallani és a petárdák hangját. A tűzijátékok színei bevilágították a szobát is. Piros, kék, sárga fények. Mire a kinti zajok lecsillapodtak, Taehyung elengedett és arcomra helyezte kezét. 

- Mindig te leszel nekem az első csókom minden egyes évben, nem számít mi van. Még ha nem is működik a kapcsolatunk, ez a legkevesebb, amit egymásért tehetünk. Csak ígérd meg nekem, hogy mindig én leszek neked is, amíg nem találsz valakit, aki képes úgy szeretni, ahogy én képtelen voltam.

- Mindig te leszel.