𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Minden, ami rossz|

Yoongi szemeit behunyva próbált koncentrálni arra, hogy az esőcseppek tökéletesen az ő karakterére legyenek formálva. Szomorú, magányos és fagyos. Ilyen érzést akart kelteni az emberekben. Szeretné, ha mindenki érezné az egyedüllétet és a tehetetlenséget. Hogy egy helyen ragadtak és nem szabadulhatnak onnan, ami nem más, mint a saját melankólikus elméjük. Az Istenek feladata mindig is egyértelmű volt. Csak akkor léphettek interakcióban, ha kötelező volt vagy meg volt engedve. A harmadik eset kicsit más... A szerelem. A szerelem elképesztően fontos szerepet játszott az Istenek életében. Vannak, akik egymásnak lettek teremtve és vannak, akik átadják magukat a másiknak. 

A Természet Istene mindig is fölöslegesnek találta ezt a három módot arra, hogy az Istenek együtt lehessenek. Mindannyiuknak megvan a maga helye, onnan kell végezniük dolgukat, miért kell ide olyan emberszerű jelenség, mint a kommunikáció vagy a szerelem? Nem azért léteznek, hogy jól érezzék magukat, hanem azért, hogy működtessék a Földet. Ők nem emberek, akik megengedhetnek maguknak olyan dolgokat, mint az érzelmek vagy a kapcsolat fenntartás. De persze, mit ér az ő szava a nagyobb Istenek ellen, mint például Namjoon, aki az egyik fő ötletadója volt ennek az egésznek Seokjin mellett. Namjoon a Bölcsesség Istene, Seokjin pedig az Igazság Istene... Igazság Istenéről beszélve. 

- Yoongi! - neve hallatán az Isten kezeit maga mellé helyezte, majd  hátrafordult. Hoseok volt az, egy ragyogó mosollyal az arcán, amire Yoongi is elmosolyodott - Hogy vagy? Zavarlak? 

- Nem, dehogy - sóhajtott Yoongi közelebb lépve a vele egy magas Napistenhez - Hogyhogy eljöttél hozzám? - kérdezte, mikor hirtelen Hoseok üdvözlésül megölelte és gyorsan el is engedte. 

- Meg akartalak látogatni és megint beszélni az Igazság Tükréről. 

- Hobi - forgatta szemét Yoongi mosolyogva. 

Az Igazság Tükre Seokjin egyik jellegzetes hozzátartozója, a használata pedig igazán egyszerű és egyértelmű. Megmondja az igazat. És megállapítja, kik illenek egybe és hiszitek vagy sem. Yoonginak Hoseokot szánták. 

- Ma este lesz egy bál, melyet Jin és Namjoon szervez, szeretném, ha eljönnél velem, mint a párom.

- Hoseok nézd, nagyon kedvellek, de... nekem nincs szükségem szerelemre. 

- Én szeretlek - Yoongi halkan kuncogott orra alatt, s mosolyogva lépett még közelebb hozzá, egy apró puszit hagyva arcán - Ne aggódj, annyi időt adok neked, amennyi csak kell. Nem adlak fel olyan könnyen, Természet Istene - nevetett, majd egy utolsó öleléssel kisétált Yoongi teréből. 

Nem arról van szó, hogy Yoongi nem kedveli Hoseokot, nagyon is kedveli, de egyszerűen nem hozzá való. Hoseok boldog és bolondos, ragyogó, önbizalommal teli és könnyen barátkozik. Vele ellentétben Yoongi visszahúzódó, félénk, szereti a magányt és szomorú. Ő rossz és helytelen. Nem neki való a közösség és Hoseok sem. Sóhajtva, fejét megrázva fordult vissza a hatalmas térképként kiterített Föld fölé és kezeit ismét a magasba emelve folytatta az eső kreálását, mikor hirtelen elöntötte a félelem. Kezei remegni kezdtek és furcsállóan fordult hátra, de nem látott semmit. Egy pillanat alatt minden elfeketedett. A sötétség belepte az egész teret és nem látott az orra hegyéig sem. Szemöldökét összevonva pördült egyet, mikor egy fehér pontot vélt felfedezni a távolban. Közelebb sétált hozzá és hamar kivette az egyetlen fényforrás kontúrjait. Egy maszk volt az. Csak ott lebegett a semmiben, a lyukak mögött egyetlen egy szem nem látszódott. Ahogy elkezdett lassan közeledni felé, egyre több ugyanilyen maszk jelent meg a sötétségben felröppenve, körülvéve az ifjú Természet Istenét. 

- Ki az? - kérdezte kicsit idegesen, de próbálta leplezni ezt egy kis önbizalommal. 

Egy halk kacaj hallatszott a távolból, visszhangozva a sötétségben. A maszkok hirtelen eltűntek, előfedve egy magas férfialakot mögöttük. Yoongi félelemmel nézett fel a nála sokkal magasabbra. Hosszúkás, kócos koromfekete haja volt, telt, cseresznye színű ajkai, tökéletesen sima és bársonyos bőre. Szemei akár egy vihar, sötét és félelmetes, hosszú szempillái arcára simultak. Fekete ruha takarta látszatra erős, kidolgozott testét. Sokkal dominánsabbnak tűnt Yoonginál. 

- Yoongi vagy, igaz? - kérdezte mély, basszus hangja olyan gyönyörű volt, egyben félelmetes, hogy Yoongi beleremegett. 

A kisebb erre szak bólintott egyet és megpróbált elhátrálni, de sikertelenül, a maszkok hátul útját állták. 

- Ki vagy te? - kérdezte a csapdába esett félénken.

- A háború, a sötétség és a bujaság Istene - kacér mosoly szökött arcára, majd azonnal el is tűnt - A nevem pedig, Taehyung. 

- Taehyung - ízlelgette nyelvén az ismeretlen Isten nevét Yoongi. Még soha nem hallott a háború, a sötétség és a bujaság Istenéről. Valószínűleg soha senki. Vannak Istenek, akik teljesen elszigetelik magukat és egyáltalán nem lépnek kapcsolatba senkivel, biztosan Taehyung is ilyen - Nem tudom, ki vagy te. 

- Nagyon régóta rajtad tartottam már a szemem, Yoongi - kezdett bele halkan, hangja nem hangosabb, mint egy suttogás - Én tudom, hogy te ki vagy! Ismerlek, még akkor is, ha te nem tudsz rólam semmit - Yoongi nagyra nyílt szemekkel hallgatta az ismeretlent, szája résnyire nyitva volt, haja a szemébe lógott és olyan magatehetetlennek tűnt - Gyönyörű vagy.

- Gy-gyönyörű? - ismételte Yoongi összezavarodottan, kivörösödött arccal, de végül is halványan elmosolyodott a megjegyzésen. Hiszen mindennek tartotta magát, csak gyönyörűnek nem. Eközben Taehyung közelebb lépett a remegő alakhoz, ujjait felemelte, s hátratűrte Yoongi haját füle mögé, majd a kisebb arcát kezei közé fogta.

- Olyan gyönyörű... - suttogta az ismeretlen, s szinte azonnal Yoongi szájára mart, éhezve csókjára. Ajkaik tökéletesen illettek egymáshoz, egyikük sem akarta elengedni a másikat, és nem is tették, csak amikor Taehyung újra meg akart szólalni, halk csattanással váltak el ajkaik. Yoongi Taehyung homlokának döntötte arcát, így próbálta csillapítani zihálását - Ízed még a csokoládénál is jobb. Gyönyörű, csodálatos, szépséges. 

Yoongi először ellökte magától az ismeretlent, majd zavarodottan ránézett és dadogni kezdett. 

- D-de nekem nem kell szerelem. Nincs erre szükségem, menj innen! Hagyj békén! Használtad rajtam az erőd, ennyi az egész! - erősködött az alacsonyabb Isten, amire Taehyung felnevetett. Hogy lehet ilyen mély hanggal ilyen varázslatosan nevetni? 

- Soha nem használnálak ki az erőmmel, olyannak nézel engem? Én mindössze csak azt vettem figyelembe, amire te vágysz. 

- Mi van, gondolatolvasó vagy? - horkantott szarkasztikusan Yoongi, próbált minden erejével ellenállni. 

- Nem, csak kiismertelek - mosolygott magabiztosan, hüvelykujját végighúzva Yoongi száján, követve tekintetével a mozdulat útját, majd saját ajkába harapott - Szomorú vagy és magányos, próbálod elhitetni mindenkivel, hogy nincs szükséged másokra és egyedül akarsz lenni, pedig éhezel a szeretetre és a törődésre, valaki más érintésére és csókjaira. Mindössze nem mered nekik mondani ezt, mert ők jók, boldogok és vidámak. Nem illesz közéjük. Te rossz vagy, hibás, negatív. A természet, ami nem örömet okoz, csak pusztít és félelemmel telít. 

És te is az vagy.

- Te vagy maga a tökéletlen tökéletesség. 

És te is az vagy. 

- Te vagy minden, ami rossz, de gyönyörű.

És te is az vagy.

Yoongi elmélázva Taehyung barna szemeiben hallgatta mindazt az igazságot, amit az Isten mondott. 

- Add át magad nekem. Légy az enyém, csak az enyém. Legyünk együtt minden, ami rossz. 

- Tied vagyok... csak a tied.