𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Reset//Új kezdet|~2

|Kim Taehyung szemszöge|

Az úttesten ácsorogtam és Yoongi ijedt arcát néztem. Hirtelen egy hangos sípolás süketített meg, majd csak annyit éreztem, hogy valami erőszakosan a testemhez ért és ellökött...

 Egy ideig ledermedve feküdtem a földön, majd lassan felültem és körülnéztem. Bal oldalon egy kamiont pillantottam meg, amely mintha erőszakosan a földhöz lett volna vágva. Jobb oldalon sötétség és köd... Előttem Yoongi-hyung feküdt eszméletlenül. Teste a földhöz lapult, mint akit eltapostak és mindene vérzett. Gondolkodás nélkül odafutottam és mellérogytam. Elkezdtem kivizsgálni. Megnéztem lélegzik-e még, van-e pulzusa. Azonnal felkaptam a telefonom és tárcsáztam a mentőket. Viszonylag hamar kiértek. Fogták a hordágyat és felpakolták rá barátomat, majd felajánlották, hogy bevisznek vele. Ezután nem sokkal megérkeztek a helyszínre a rendőrök is. 

  _________ 

-Gyertek be azonnal! - szipogtam a telefonba.
-Taehyung, először is nyugodj meg, úton vagyunk. Másodszor, ha nem fulladoznál és bőgnél, hanem lenyugodnál egy kicsit, talán el tudnád mondani nekünk, hogy mi is történt - idegeskedett Namjoon a telefonban, de most erre nekem nem volt időm. 
Azonnal letettem a telefont és lenémítottam. Arcomat a tenyereimbe süllyesztve sírtam a váróban. Előttem volt a terem, ahol Yoongi-hyungot kezelték. Fel sem mertem nézni arra az ajtóra. Féltem, hogy ha egyszer onnan kijön a doktor, akkor csak azt mondja, hogy meghalt és én azt nem akarom. Még annyi mindent el kell mondanom neki. 
-Jól lesz! Túléli! - üvöltöttem haragosan, könnyáztatta arccal - És elmondhatom neki, hogy mennyire szeretem. .
Még egy ideig sikerült tartanom magam a pozitív gondolkodáshoz, de mégsem tudtam örökké az lenni. Egyre több rossz gondolat vette át a jót és végül mind elfogyott. Már csak arra tudtam gondolni, hogy Yoongi halottan fekszik az ágyon... Könnyeim még erősebben törtek fel belőlem, s egy ismerős hang zökkentett ki hisztérikus rohamomból.
-Taehyung-ah! - szólított valaki a folyosó végéről felém közeledve.
-Namjoon - nyögtem ki halkan nevét, s újra elvesztem könnyeimben. 
Az egész csapat hozzám futott és kérdésekkel kezdtek el bombázni. Egyikre se válaszoltam csak sírtam és sírtam, míg egyszer hirtelen kifogytam a könnyekből. Eddig kezemben tartott arcomat felemeltem és élettelenül bámultam az ajtót, ami mögött őt ápolják. Szemeim már lassan öt perce nyitva voltak, nem pislogtam. A hangokkal nem is foglalkoztam, amelyek aggódó társaim szájából jöttek. 

A kilincs megmozdult. Azonnal felpattantam és átmásztam társaimon egyenesen a doki elé. 
-Csak annyit mondjon, hogy még él. Kérem - zokogtam esdeklően a férfi előtt. 
-Sajnálom, uram - sóhajtott a doktor - Most még jól van, de már nincs sok ideje hátra. A kamion kilapította testét és több szerve is súlyosan roncsolódott. A tüdeje, a szíve, az agya is. 
-Istenem - roskadtam magamba és már annyira szomorú voltam, hogy nem tudtam kínomban mit csinálni, csak a földre terültem és hangosan bőgtem. Úgy, mint egy kisgyerek, akitől elvették a cukorkát, sőt keservesebben. 
Közben a csapat is mögém tódult és elkezdték kérdezgetni a doktort, aki természetesen minden kérdésre felelt. Mind az öten leültek a székekre. Jungkook és Jimin egymásba kapaszkodva sírt. Hobi szeme is csillogott, viszont most a könnyektől és nem a boldogságtól. Namjoon szótlanul, dermedten bámult maga elé. Jin pedig szintén sírt, miközben azt mondogatta magának, hogy ez csak egy álom. Én még mindig a földön fetrengtem, már kevésbé sírva, s felnéztem az orvosra.
-És m-mennyi ideje v-van hátra? - hüppögtem.
-Nem sok... - sóhajtott szomorúan - Talán egy óra. 
-B-beszélhetnék vele? - kérdeztem, miközben lassan felálltam és leporoltam a nadrágom. 
-Nem tudom, hogy felébredt-e a sérült, de ha szeretné látni, akkor nyugodtan bemehet. Szólok a többieknek is - indult el a székek felé, de megszorítottam fehér köpenyét és gyengéden visszarántottam.
-Csak egyedül mennék - erre egy bólintást kaptam válaszul, majd bekalauzolt a terembe. A függönyök felé mutatott, ezzel utalva arra, hogy Yoongi mögötte van. Lassan odasétáltam, elhúztam a függönyt és megláttam őt, szegény Yoongit, akinek már csak egy órája van hátra az életéből, pedig semmi rosszat nem tett, csak megmentett.