𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Lehetünk barátok?|

|Min Yoongi szemszöge|

Egyedül sétáltam az utcán, miközben mindenféle zavaros gondolat forgott a fejemben. Hamarosan érettségi és már egy hete csak arra tanulok, de még mindig nem tartom magam elég jónak. Megígértem a szüleimnek, hogy jó tanuló leszek, jó jegyeim lesznek és sikeres felnőtté válok majd, de a hatalmas nyomás csak megnehezíti. A nyomás, ami pontosan miattuk van rajtam. A tanulásom folyamata eléggé lassú és ezt a barátaim nem segítik. Sőt, csak rontanak. Őket egyáltalán nem érdekli a hamarosan közelgő dolgozatsorozat, helyette inkább lógnak és mindenféle baromságot kipróbálnak. Engem még nem hívtak sehova. Azt mondják, hogy csak egy folyton tanulós stréber vagyok. Mondjuk azelőtt is ennek neveztek, ezért nem különösebben érdekelt.

Azt viszont már tényleg nem értem, hogy miért viselkedik így két barátom, akik egyben az osztálytársaim is. Ők is ugyanúgy érettségiznek, mint én, de nem különösebben érdekli őket. Hoseok és Taehyung tanulás helyett mindenféle buliba járogat a többiekkel és részegre isszák magukat. Nem kellene ezt csinálniuk. Őszintén egyedül Taehyung miatt idegeskedek. Ő a legjobb barátom és nem szeretném, ha valami rossz történne vele. De így lényegében a saját vesztébe rohan, főleg úgy, hogy minden a drága pasija körül forog... 

Fintorogva mentem tovább kirázva a képet fejemből, amint Taehyung és Jungkook kézen fogva mászkál fel-alá az iskolában. Egyszerűen megőrjít a tudat, hogy azok ketten most is éppen valahol falják egymást a barátaink társaságában, közben engem meg itt hagytak a francba. 

Senkit se érdekel, hogy mi van velem...

... de már megszoktam. 

Mikor úti célomhoz értem, vagyis a sarki trafikba. Vettem egy Lattét, hogy legyen energiám a nap további részére. A tulaj már régről ismer, jó barátok vagyunk, úgyhogy elég volt rám pillantania, már tudta is, hogy mit kell nekem hoznia. Kezembe nyomta a habpoharat, majd átnyújtottam neki a pénzt. 

- Minden rendben van, Yoongi? - kérdezte, amint észre vette a hatalmas görbét arcomon.

- Igen, persze - magamra erőltettem egy mosolyt, hogy elhiggye minden rendben van, de nem vette be. Túl jól ismer ahhoz, hogy átlásson hamis vigyoromon. 

- Taehyung... igaz? - sóhajtva nézett szemembe, kivizsgálva minden egyes pislantásom. 

Szemlesütve bólogattam és a pultnak dőltem. 

- Miért nem lépsz már túl rajta? Tudod, hogy boldog annak a másik srácnak az oldalán. Meg se érdemelne téged. Talán jobb is, hogy nem veled van. Hiszen annyi mindenki van még a Világon, aki szívesen együtt lenne veled. Hisz még egy hete azt mondtad, hogy ameddig Taehyung boldog, te is az vagy. 

- Hát tévedtem. Miért nem velem boldog? - mondtam haragosan, ökölbe szorítva kezeim. 

- Yoongi, felejtsd már el. Bartok vagytok. Legjobb barátok és örökké azok maradtok. Ha ki akarod sajátítani, akkor talán meg se érdemled. Önző vagy! - bölcs gondolatai közben nagyokat bólogatott.

- Kösz a semmit, Jaehyun... - sóhajtottam, majd távoztam a boltból. 

Szememet forgatva távoztam az üzletből és az iskola felé indultam. Táskámat megigazítottam vállamon, mert már kényelmetlenül húzta lefelé gerincemet a sok könyv. Átkeltem a zebrán, innen már csak pár saroknyira volt a gimnázium. A kapu elé érve láttam meg hat ismerős alakot. A kerítésnek támaszkodva röhögcséltek és beszélgettek. Még nem vettek észre. Próbáltam nem felkelteni a figyelmüket, ezért lopakodva surrantam be a hatalmas kapun. Szerencsémre nem vettek észre, így nyugodtan mehettem fel az első emelten lévő osztályba. Leültem a leghátsó padba az ablak felől, ahol mindig Taehyunggal ülök, de ő kivételesen nem volt itt. Lent volt a többiekkel és drága barátját magához ölelve nevetgélt.