𝘖𝘶𝘳 𝘴𝘵𝘰𝘳𝘪𝘦𝘴

|Lakat|

"A hatalmas világban van két lélek. Két lélek melyek, pontosan összeillik. Különböznek, eltérő nézőpontjaik vannak... sőt, néha még veszekednek is. De nem léteznek egymás nélkül. Kiegészítik egymást. Tökéletesítik egymást.

Ha egyikőjük Merkúr, másikjuk Uránusz.
Van egy pár, kik gyakran vitatkoznak, mivel nehezen tudnak nyugodtan beszélni egymással. Lehetséges, hogy néha túlzásba esnek és agresszívan, esetleg támadóan szólnak egymáshoz.

Ha egyikőjük Nap, másikjuk Hold.
Az egymás iránti érzelmeik gyorsan, váratlanul változnak. Nem csak hideg és fagyos, de meleg, lágy pillanatok is közrejátszanak kapcsolatukban, ami instabilitást, akár nehézségeket okozhat.

De van fény az alagút végén.

Ha egyikőjük Tavasz, másikjuk Tél.
Jól megvannak egymással, de érzelmi hullámokat és mélypontokat tapasztalhatnak, különösen akkor, ha együtt élnek. Egy élet együtt, mely viharos lehet, de ettől függetlenül megvannak azok a fényes pontok - néha nagyon fényesek -, amik miatt együtt maradnak és soha nem hagynák el a másikat... hiszen azért lettek megteremtve, hogy megértsék egymást."

  _________  

Lassan mosták el a kagylókat a homokból az óceán hullámai. A kora őszi levegő olyan friss volt. Az ég szürkéskék árnyalatba váltott, míg a nap egy nagyobb felhő mögé bújt. Talán már nem is látszott horizonton belül. Az óceánparton több emberi alak is megjelent a távolban. Játszadozó gyermekek élvezték az újdonsült időjárást, amely váratlanul csapott le a forró, izzasztó nyár után. Szerelmes párok sétáltak a macskaköves úton, itt-ott egy csók is elcsattant. Többen ahhoz a hídhoz indultak, amit újonnan építettek az egyik kisebb szigethez kötve. Azt mondják gyönyörű. Nem hiába járnak oda a szerelmesek, lakatokat akasztanak a hídrácsra és az óceán mélyébe dobják a kulcsot, ezzel megpecsételve szerelmük tartósságát.

Mindegyik lakatnak van egy története.

Mintha kiszabadult volna a felhők közül a Nap sugara. Nem sütött olyan erősen, hogy felvegye a versenyt a hideg, fagyos széllel, mely hirtelen felindultsággal támad a parton sétáló emberekre. A víz hullámai vadul csapkodnak, mintha egy láthatatlan szellemmel harcolnának. Hihetetlen ez a természet.

Taehyung egyedül sétált a macskakővel kirakott úton. Szőkés haját összeborzolta a szél, frufruját sötétbarna szemébe fújva, amit idegesen söpört el onnan, hogy ismét lásson. Csak egy piros pulóver volt rajta, amin semmilyen minta sem díszelgett. Nem kell semmi feltűnő, ez pedig pontosan olyan kényelmes, amilyen meleg is. Azt viszont már megbánta, hogy azt a fekete farmernadrágját vette fel, aminek a térde ki van szaggatva. Nagyon fáztak vékony, hosszúkás lábai. Sóhajtott, majd felhúzta orráig a maszkot, ami eddig állán pihent, s csodálkozva nézett végig a lelkes párokon, a fiatalabbakon, az idősebbeken, mindenkin.

Senki sem hasonló, senki sem azonos. Mindenki különbözik egymástól, de ugyanakkor... mindannyian emberek vagyunk... Ő is ember, mégis olyan más.

A közös házhoz ért, s elővette kulcsait. Lassan benyitott és a konyhába igyekezett üdvözölni idősebb barátait.

- Sziasztok! - köszönt be gyorsan.

A többiek az asztalnál ültek és Hoseok finom, házi készítésű hínárlevesét ették. Jin azonnal felkelt, hogy hozzon egy tálat Taehyungnak is, aki maszkját a zsebébe gyömöszölve ült le a helyére, Jungkook és Yoongi közé. A gondoskodó hyung lehelyezte elé az ételt, majd jó étvágyat kívánt neki. Tisztelettudóan köszönte meg a kedves gesztust, majd kicsit lehangoltan nekiállt kevergetni Hoseok alkotását. Arcát öklére támasztotta, s egy kanálnyi levest legyűrt a torkán. A többiek jól elbeszélgettek egymással, észre se vették, hogy Tae ilyen furán viselkedik... vagy csak egyszerűen már megszokták. Lassan egy hete, hogy eltűnt a mindig mosolygós, vidám, derűs Taehyung, aki megnevettette az idősebbeket és a maknaet is. Senki nem tette szóvá a fiatal furcsa viselkedését eddig. Próbálnak nem beleáskálódni csapattársuk életébe, bár Jin kicsit sincs megelégedve Tae újonnan szerzett magatartásával.