2.rész ~ Gail Town története

2.6K 144 5
                                    

Reggel korán keltem, kb. 6 óra körül. Nem akartam felébreszteni a többieket, ezért inkább a fürdőszobába mentem, hogy felfrissítsem magam. A tükörbe nézve elképedtem. A fejem a farkasok fejéhez hasonlított, fehér szőr borította a hosszúra nyúlt fejemet. Megdörzsöltem a szememet, hátha annyira magával ragadott az álmom a farkasokkal, hogy már a valóságban is képzelődök. Hiába, ugyanúgy egy farkas nézett vissza rám a tükörből. A kezeim mancsok voltak, amiket szintén fehér szőr borított egészen a vállamig. Hatalmas karmaim is lettek, amik 5 centi hosszúak biztos voltak.  A rövid pizsamanadrágomnak köszönhetően láttam, hogy a lábamat sem kerülte el ez a... Hallucináció? Bármi is tette ezt velem, nagyon megrémültem és sikítani akartam, de gyorsan befogtam a számat a mancsaimmal (kéznek nem igazán hívhattam a kezemet a karmok és a szőr miatt).

- Mi lesz, ha Nathan és Jenette meglát így? - kérdeztem magamtól, miközben bepánikoltam. Próbáltam leszedni a karomról a szőrt, de amint meghúztam, nagy fájdalmat éreztem. Nagyon megijedtem, hiszen velem még nem történt ilyen ezelőtt.

Negyed óra múlva is a tükör előtt álltam bosszús és ijedt arccal, mintha csak a tükörképemtől várnám a magyarázatot erre a valamire. Hirtelen a hosszúkás fejem emberi fejjé alakult, a fehérség is eltűnt, a rendes arcom köszönt vissza rám a tükörből. Az összes testrészem emberi testrészekre hasonlított immár fehér szőr nélkül. Megkönnyebbültem és visszatértem a szobámba, ahol a tegnap kapott laptopot használva beírtam a Google -be a következőt: Farkasember

...
Rengeteg legendát olvastam arról, hogy egyes népek kifejezetten hisznek a farkasemberekben (félig farkas félig ember). A legenda szerint van egy csoport, egy falka ha úgy tetszik, ahol a tagok ilyen farkasemberekből állnak. Együtt vadásznak, együtt élnek, mint egy falka. Itt, Gail Town -ban is található egy ilyen csoport állítólag. Őket Gail Town védelmezőiként tartják számon, de azért ők sem szentek. Évente 1-2 haláleset miattuk történik, ugyanis a legenda elmondása szerint emberi húst muszály enniük. A húsunk plusz tápanyagokat tartalmaz, amit az állatoké nem, így nekik szükségük  van arra.

Tovább kutakodtam volna, de Chloe rontott be a szobámba, hogy felébresszen. Elmentettem az oldalt, majd lecsuktam a laptop fedelét és átöleltem a húgomat, aki kissé csalódott volt a fenntlétem miatt.

- Mit csináltál? - kérdezte Chloe álmosan, miközben a laptopért nyúlt.

- Semmi különöset, csak játszottam - füllentettem. Nem akartam megrémíteni őt avval, hogy elmesélem a reggeli incidensemet, ezért inkább egymás ellen sakkoztunk a gépen.

...                                                                                                                                                                                                                                              

Ebéd után Randy és Chloe az Xbox-al játszottak, Jenette és Nathan őket figyelték vidáman. Rólam tudomást sem vettek (nem rosszból, egyszerűen csak a testvér-csatát figyelték), én pedig kihasználtam az alkalmat és felosontam a szobámba. Az ölembe vettem a laptopot és tovább keresgéltem, hátha találok valami magyarázatot a reggel történtekre.

Részletek az egyik farkasemberekről szóló oldalról:

Tehát Dr. Alan , mi a véleménye a farkasemberekről?
Véleményem szerint ők is olyan emberek, mint mi. Annyi a különbség, hogy nekik van egy másik alakjuk és az az alak az ember húsára éhezik.

A Farkas Lady 1. /Befejezett/Where stories live. Discover now