1. rész ~ Első nap otthon

3.2K 194 0
                                    

Éppen kint vártam a kocsinál az új bátyámmal az új szüleimre, amikor az új húgom a nyakamba ugorva sikongatott.
- El sem hiszem, hogy van egy nővérem!!! - kiáltott fel egy kicsit hangosabban a kelleténél.

Chloe-nak hívják és őt egy évvel ezelőtt fogadták örökbe. Köztünk két év a korkülönbség, míg Randy (a bátyám - hú de fura kimondani) egy évvel idősebb nálam, most 17 éves. Randy az egyetlen közülünk, aki ténylegesen ebbe a családba tartozik.

- Hát még nekem is megkell szoknom, hogy a semmiből lett hirtelen 2 testvérem - válaszoltam Chloe-nak, aki még mindig mellettem ugrándozott. 14 éves létére elég mozgékony volt. Gondolom most élheti ki csak a gyerekkorát, hiszen eddig ő is árvaházban nevelkedett. Szerencsére ő már ott kezdett, nem töltött még 10 évet az utcán, mint én.

- Egyáltalán tudod, hogy kik az igazi szüleid? - kérdezte Randy, aki eddig csendben figyelt minket. - Mármint név szerint tudod? mert gondolom nem ismered őket annyira... - fejezte be mondandóját.

- Nem, még a nevüket sem tudom. De apám valószínűleg Clown , mivel én is ugye az vagyok. - Válaszoltam kissé szomorúan.

- Clown? Mármint bohóc? - kérdezte a húgom, mire Randy oldalbabökte - Hé! Csak kérdeztem, nem gúnyolódtam!

- Nem is vettem annak - feleltem - Hát mi nem fordítjuk le, de igen, bohócot jelent. Ezen én is elcsodálkoztam, amikor először meghallottam. Tavaly márciusig nem is tudtam a vezetéknevemet. Amikor kérdezték itt, az árvaházban, nem tudtam semmit sem mondani. - vallottam be a fejemet csóválva.

- Ne aggódj! - ölelt át Chloe - Én sem ismerem a szüleimet, de hiszek benne, hogy egy napon majd újra egymásra találunk. Biztos veletek is ez lesz - próbált lelket önteni belém a húgom, amiért hálás is voltam. Ugyanis szükségem volt rá.

Ekkor megérkeztek az új szüleim a papírjaimmal, így már hivatalosan is a Keith család tagja vagyok.
...
Üdv a Keith családban , Lilly! - üdvözölt Jenette (az anyukám) , amikor megérkeztünk az új otthonomhoz - Gyere, körbevezetlek Chloe-val, addig a fiúk behordják a holmidat - Majd elindult a ház felé kézenfogva engem.

Az ajtón belépve egy hatalmas nappaliba értünk, ami az étkező és a konyha is volt egyben. Felfelé vezetett egy lépcső, ahol volt Chloe , Randy , Jenette és Nathan (az apukám) és mostmár az én szobám. Az enyém a lépcsőtől balra helyezkedett el, míg Randy és a szüleim szobája balra , Chloe szobája a lépcső "mögött" volt.

A szobám ajtajával szemben egy üvegajtó volt, ami egy kisebb erkélyre vezetett. A szobám levendula színű volt, az ágyam a két ajtó között helyezkedett el, avval szemben a falon volt egy nagyobb tv. Az erkély mellett található egy ajtó, ahol egy fürdőszoba található.

- Ez lesz a szobád! - a vidámsága hirtelen eltűnt és az ijedség vette át a fő szerepet - Remélem tetszik.

- Nagyon tetszik! - ámultam és bámultam a szoba szépségén - Nem hittem volna, hogy ilyen szép lesz az első szobám! - Jenette-hez fordultam, aki szomorúan nézett rám gyönyörű kék szemeivel. Ekkor mérges lettem, ugyanis utálom, ha valaki sajnál engem. Lenyugtattam magam, hiszen nem akartam, hogy már az első napomon összevesszek mindenkivel.

- Sajnálom, hogy... tudod....
- Jenette! - kicsit erőteljesebben szóltam rá - Ne kezd ezt kérlek! Nem, nem a te hibád, az igazi szüleim hibája, akik magamra hagytak. - a végét már halkabban fejeztem be. Jenette kiakadás helyett magához ölelt és én eddig bírtam erős maradni. Elsírtam magam. Jenette és Chloe leültettek az ágyamra és simogattak és nyugtatgattak. Kis idő múlva megnyugodtam, már csak kicsiket szipogtam. Ekkor kopogott az ajtómon Randy és Nathan, akik rögvest beléptek. Meglepődtek, amikor megláttam minket.

- Úristen, mi a baj? - érdeklődött Nathan, aki elém guggolt. - Valami történt?

Válaszul csak megráztam a fejem, de újból legyűrtek a könnyek és a tenyerembe temettem az arcomat...

Válaszul csak megráztam a fejem, de újból legyűrtek a könnyek és a tenyerembe temettem az arcomat

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.


Ha egy kicsit is tetszett ez a rész, kérlek egy Vote -tal jelezd felém. Nekem sokat jelentene :)

A Farkas Lady 1. /Befejezett/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora