A Farkas Lady 1. /Befejezett/

29.rész ~ Csodák már pedig vannak

Elindultam a rendőr felé, aki hátrálni kezdett, maga elé tartott kezekkel. A nagy ijedtségében elesett és ekkor csak még jobban rátört a pánik. Esküszöm, egy kicsit még sajnáltam is. De csak egy kicsit tudtam, ugyanis már kezdtem megőrülni a benne lévő vérre gondolva.

- Ne, kérlek, ne közelíts felém! - ordított, szinte már sírt a félelemtől. Én viszont ugyanúgy folytattam a sétát és nem lassítottam. Próbált hátrafelé mászni, viszont az ereje cserben hagyta és egyszerűen csak a földön támaszkodott és várt a végzetére. Vagyis rám.

Amikor elértem a lábához, nem álltam meg, hanem megkerültem és a fejéhez, pontosabban a nyakához hajoltam. Nem akartam, hogy sokat szenvedjen, így hát a fogaim közé vettem a nyakát és egy rutinos mozdulattal kitörtem azt. Még egy utolsó ordítást hallatott, majd örökre lehunyta a szemét.

Feltöltöttem magam friss vérrel, így már újult erővel léptem el az áldozattól és elindultam vissza felé. Közben csodával határos módon a bal oldali lábaim (farkasként csak lábaim vannak ugyebár) teljesen rendbe jöttek. Egyáltalán nem fájtak, ami megnyugtató volt, viszont furcsa érzést is keltett bennem egyaránt.

Miért működik ennyire jól a lábam vajon? Habár nem ellenkezek az ellen, hogy végre rá tudok állni, de ez akkor is érdekes számomra...

Nem láttam, hogy bárki más követett volna, így óvatlanul siettem végig az utcán. Ami hiba volt.

Ugyanis amikor az utca végébe értem és elkanyarodtam, hirtelen felvillantak a fények, ami az autók fényszóróiból állt és ekkor megláttam magam előtt rengeteg rendőrt, akik mindannyian fegyvert fogva álltak előttem. A fegyvereket pedig rám szegezték és csak a parancsra vártak, hogy lelőhessenek.

Észrevettem, hogy a farkas alakom némely rendőrt megijesztett, mert a fényszórók fényében jól láttam a reszkető alakjaikat, ez miatt pedig majdnem elejtették a pisztolyt. Egy gondolat futott át ekkor az agyamon, de az ötletet azonnal el is vetettem.

Megtámadhatnám azokat, akik félnek...

Oké, megtámadom őket és mi történne utána? Lelőnének kapásból és kész, annyi, vége. De ha elfutok, legalábbis megpróbálok elmenekülni, akkor lenne esélyem a túlélésre. A farkas alakomnak köszönhetően sokkal gyorsabb vagyok náluk és így eltudnék előlük rejtőzködni, ha eléggé lehagytam őket. De ha nem és rosszul sül el a tervem, akkor csúnya vége lesz számomra...

- Maradjon ott és ne mozduljon, különben lövünk! - ordította az egyik rendőr a sok közül. Lassan elkezdtem hátrálni, amit valószínűleg észrevettek, mert nyugtalanság támadt az üldözőim között. Mocorogni kezdtek, nem tudtam megmondani, hogy ezt az én hátrálásom váltotta-e ki, vagy esetleg valami más.

Többen elkezdték leengedni a fegyvert tartó kezeiket, míg mások továbbra is magabiztosan szegezték rám, várva a megfelelő pillanatra, hogy fejbe lőhessenek. Ami őszintén szólva egy cseppet sem nyugtatott meg.

Vártam egy kis ideig, hogy történni fog-e valami, addig nem mozdultam. Féltem, hogy a legkisebb neszre is lőnek és nem akartam kockáztatni. Nem mintha avval nem kockáztatnám az életemet, hogy egyáltalán itt vagyok.

Ettől a pillanattől kezdve pedig mindent már csak gyorsítva láttam. Hirtelen valami elém ugrott, a nyakamnál fogva elkapott és elráncigált (szó szerint) a támadóimtól, akik tágra nyílt szemekkel bámultak utánunk. Majd gyorsan kapcsoltak és ismét rám szegezték a fegyvereiket, ezúttal viszont nem csak figyelmeztetőleg tartották a kezükben, hanem használták is. Többet nem láttam, mert elhomályosult a tekintetem és nem láttam mát, csak az össze mosódott színeket. Úgyhogy inkább becsuktam a szemem.

Lövések dördülését hallottam magunk mögül, miközben még mindig menekültünk. A megmentőmről annyit tudtam biztosra, hogy farkas, de többet nem.

Áfutott az agyamon, hogy esetleg Apa lehet a megmentőm, viszont ezt szinte azonnal is elvetettem. Apa biztos, hogy még a környéken sincs, nemhogy ő lenne az, aki kihúz a bajból. Amúgy sem szerettem volna vele találkozni, hiszen nem tudom, hogy mit tenne velem, miután átgondolta az általam mesélteket Anyával kapcsolatban.

Egyszer csak lefordultunk az útról és berontottunk egy házba. Ott letett a farkas és becsapta az ajtót, majd több dolgot is elé tett, ezt viszont már emberi formájában tette.

Apa mindenütt ott van?!

Még szép, hogy Apa a megmentőm, aki sietősen tett nagyobbnál nagyobb dolgokat a bejárati ajtó elé, hogy megállítsa az üldözőinket, akik lemaradhattak tőlünk, mert nem hallottam őket.

Én továbbra is a padlón feküdtem, viszont már én is felöltöttem az emberük alakomat és értetlenül néztem Apára. De ő nem nézett rám, mitöbb az ablak felé fordulva állt, háttal nekem, csípőre tett kézzel.

Lassan feltápászkodtam és mögé léptem. Amikor erre sem reagált, akkor megfogtam a karját. Illetve megfogtam volna, de amikor megérintettem, elrántotta a kezét és végre felém fordult.

- Ne érj hozzám! - kiabált rám, én pedig önkéntelenül is tettem egy lépést hátrafelé.

- Hol vagyunk? - kérdeztem meg egy nagyon rövid szünet után. Próbáltam oldani valahogy a feszültséget, habár nem jártam valami nagy sikerrel, azért nemileg nyugodtabban válaszolt nekem.

- Egy "ELADÓ" feliratú telken, ebből gondoltam, hogy már nincs itt senki, aki zavarhatna minket. - mondta, nekem pedig az egyik szemöldököm felemelkedett egy mosoly kíséretében. Elnevette magát és rendesen befejezte a mondatot. - Vagyis akit mi zavarhatnánk. - tette hozzá, mire én is már-már nevetve bólogatni kezdtem.

A hirtelen bosszússá vált tekintetével rám nézett és tudtam, hogy most kapni fogok az Anyával történtek miatt. De nagyon csúnyán.

- Mesélj csak, hogy is volt az, hogy Anyádat egyedül hagytad harcolni? - kérdezte és lassú léptekkel megindult felém. Hátrálni kezdtem, közben a kezeimet magam elé tartottam, egyfajta védekezésként.

- Apa, figyelj, az nem úgy történt...!- kezdtem volna magyarázkodni, de ekkor farkassá alakult és nekem ugrott.

Sziasztok!!!
Huh, hát nem mostanában volt az előző rész 😀
Ne haragudjatok, de egyszerűen nem volt időm írni, de remélem, hogy ennek ellenére tetszeni fog ez a rész! 😁
Puszi mindenkinek!❤️😘