A Farkas Lady 1. /Befejezett/

22-23.rész ~ A végső párbaj (2/2)

A földön feküdtem, majd amikor észrevettem, hogy közeledik felém Ms.Pare, akkor megpróbáltam feltápászkodni. A mellső lábaim már viszonylag stabilan álltak, ekkor a szürke farkas meglökte a sérült bal lábamat és összeestem.

- Na mi van? Csak eddig bírtad?! Ne már, többet néztem ki belőled! - provokálni próbált, de nem volt valami meggyőző a vörösen csillogó bundájával, amit az ÉN általam okozott sebekből folyó vér festett be. - Ha apád látna, szégyelné, hogy milyen lánya van. - mondta, én pedig felemeltem a fejem és a szemébe nézve válaszoltam.

- Szerinted engem érdekel, hogy mi van Apával?! Vagy hogy mit gondol rólam?!- kérdeztem vissza nagyon bunkó hangnemet megütve. A leendő gyilkosom azonban megsértődés helyett nevetni kezdett és a jókedve vége felé újra megszólalt.

- Édesem, - kezdte, engem pedig kirázott a hideg meghallva újra a nyafogós hangját - Hát persze, hogy érdekel téged. Hiszen már csak ő maradt neked, ugyanis anyuci nem fog feltámadni. - jelentette ki, miközben Anyára mutatott az egyik mancsával.

Ránéztem Anya mozdulatlan testére, ami a földön feküdt továbbra is. Anya alatt és körülötte a vér tócsában állt és ahogy a fény rásütött, a vörös folyadék csillogott. Nagyon megkívántam ekkor a vért, szinte már az ízét is éreztem a számban.

Ms.Pare eközben Anyához sétált és a feje fölé hajolva megszólalt.

- Úgy látszik, hogy a lányod sem fog sokáig élni. Milyen kár, hogy ő is olyan örök vesztes, mint te voltál - mondta, majd újra rám villant jeges tekintete - Most pedig elvégzem azt, amit már rég meg kellett volna tennem veled. - közölte velem mintegy mellékesen, közben lassan elindult felém. Megijedtem, ezért próbáltam hátrafelé slisszolni, de amint a szürke farkas is rájött erre, felgyorsította a lépteit és seperc alatt ismét lenyomott a földre.

- Na, itt hagynál már is?! Hiszen még csak most kezdődik a játék! - jelentette ki és az egyik lábával erősen lenyomta a golyónak köszönhetően lyukas bal lábamat, amire felnyüszítettem. Ugyanis rettenetesen fájt, ráadásul már szerintem az én bundám is inkább vörös volt, mint fehér.
Azért gondoltam így, mert amikor lenéztem a földre, magam körül is csak vörösséget láttam, mást nem.

- Ha könyörögsz az életedért, akkor talán életben hagylak. Attól függ, hogy mennyire hatódok meg. - mondta, mire enyhített a nyomáson, bár a mancsát még mindig nem vette le rólam. - Vagy küzdhetsz tovább, de akkor ezer százalék, hogy nem éled túl. Nos, melyik opció szimpatikusabb számodra, Lilly? - kérdezte, én pedig őszintén szólva elgondolkodtam ezen.

1. döntés: könyörgés az életért, ami nem garantálja az életben maradást, viszont van kiút ebből az egész... hülyeségből. Viszont a könyörgéssel megalázom saját magamat, úgyhogy ezt az opciót inkább hanyagolnám, ha lehet.

2. döntés: küzdök tovább, viszont akkor biztos, hogy meghalok. Lehet, hogy ennek a lehetőségnek a kiválasztásával a biztos halálba rohanok, de ekkor tudok olyan sebeket ejteni az ellenfelen, hogy azok halálosak legyenek. Apa már szerzett ilyen sebet és elég kevesen múlott, hogy ne menjen ő is az ellenfele után.

- Nos? - kérdezett újból Ms.Pare, én pedig válasz helyett megharaptam a bal mellső lábát. Elég hangosan felnyüszített, nekem pedig ekkor kedvem támadt nevetni, ugyanis nem akartam elhinni, hogy mindkettőnk gyengéje a bal oldali lábaink.

- Te... Rohadék!- ennyire futotta neki, ugyanis nem engedtem el a lábát és most erősebben ráharaptam arra, ezért egy nagyon-nagyon hangos ordítást hallatott.

Hm, zene füleimnek...

A másik mellső lábával próbált leszedni a lábáról, végül már csak rábírni, hogy engedjem el az előbbi testrészt. Nagyon sokáig kitartottam, úgy, mint amikor a torkát akartam elharapni. A karmait is használta és éreztem, hogy a pofámon a bőr felszakad és a fájdalom véget muszáj volt nyüszítenem egy sort. Reménykedtem benne, hogy nem hallotta, de pechemre még fel is bátorodott és immár nagyobb mozdulatokkal kezdett karmolászni, legnagyobb 'örömömre'.