A Farkas Lady 1. /Befejezett/

22-23.rész ~ A búcsúzás (1/2)

A lövést Anyához intézték, aki a fegyver elsülése után összeesett.

- ANYA!!! - ordítottam teli torokból és oda siettem hozzá. A golyó a szívénél ért célba, ahonnan megállíthatatlanul folyt a vér. Anya levegő után kapkodott, éreztem, hogy nem bírja sokáig. Én pedig a kezeit szorongattam és közben elsírtam magam. Nem akartam elhinni, hogy meghalhat, ezért elkezdtem nyugtatgatni (holott szerintem inkább magamat nyugtattam, mintsem őt) - Ne aggódj, fel fogsz épülni idővel! Túl fogod élni! Hidd el, hogy... - folytattam volna, de Anya elkezdett nevetni, én pedig nem értettem, hogy egy ilyen fajta szituációban hogy van ereje nevetni? Pár pillanattal később megkaptam a választ a kimondatlan kérdésemre.

- Szívem, olyan naiv vagy! - közölte velem röhögve, én pedig még értetlenebb fejet vághattam, ugyanis folytatta - Én innen már sehova nem megyek, csak a halottas házba. - jelentette ki, én pedig zokogni kezdtem. Az igazság kimondva sokkal rosszabbul hangzott, mint a fejemben. A fejemet kezdtem el rázni, ugyanis nem akartam elfogadni a szörnyű tényt, vagyis hogy Anya meg fog halni.

- Ne beszélj hülyeségeket! Nem halhatsz meg! ÉRTED?! NEM TEHETED!!! - ordítottam Anyával, amit nem szánt szándékkal tettem, hanem egyszerűen pánikba estem és más "fegyverem" nem maradt a kiabáláson kívül.

Anya mellkasa egyre lassabban emelkedett és süllyedt le, tehát , gondoltam, itt a vég. A föld körülöttünk Anya vérével volt borítva, engem pedig az ájulás kerülgetett.

- Szeretlek, Drágám! Mindig is szeretni foglak! - megszorította a kezem, majd köhögni kezdett. A bőre sápadt, már-már hófehér színre váltott, amikor vett egy utolsó lélegzetet, avval rám nézett, mosolygott, majd a keze elernyedt, a szemei lecsukódtak és elaludt örökre.

- ANYA!!! NEEE!!! - ordítottam és ráztam Anyát a vállánál kezdve, a kezeit szorongattam és a fejét is megböktem, de semmi sem történt azon kívül, hogy teljesen kiakadtam. Örökre elment. - NEM MEHETSZ EL!!! NEM TEHETED!!! - kiabáltam, már nem voltam teljesen magamnál. Egyszerre zokogtam és dühöngtem, nem fogtam fel teljesen, hogy mi is történt. Pontosabban nem akartam felfogni az előbb történteket.

Felnéztem és velem szemben volt Ms.Pare, aki tátott szájjal bámulta a jelenetet. Gondolom ő sem így tervezte. De nálam éppen a düh vette át a főszerepet, ezért lassan felálltam Anya mellől és megindultam lassú léptekkel anyám gyilkosa felé. A bal kezemet a combomon lévő lyukra szorítottam, ami rettenetesen fájt, de evvel most nem törődtem, ugyanis a kezeim között akartam a nő nyakát szorongatni.

- Te... - ennyit tudtam 'ép' ésszel mondani, még mielőtt ő feltartott kezekkel fogott volna védőbeszédbe.

- Lilly, ne haragudj, részvétem anyukád iránt, én tényleg nem szándékoztam megölni, sem őt, sem téged, hinned kell nekem! - hátrafelé araszolt, de hamar megtalálta a háta a falat. Látva, hogy nem hatott meg a beszéde, komoly stílusra váltott - Rendben, figyelj, ha nem állsz meg ott, ahol vagy, akkor Apádat is eltemetheted anyáddal együtt! - ordította, de én nem lassítottam a lépteimen.

- Szarok rá, azt teszel vele, amit akarsz! - mondtam és ekkor már csak pár lépés volt köztünk, ezért megálltam. - Szeretnél valamit mondani az utolsó szó jogán? - kérdeztem, ugyanis úgy gondoltam, hogy nem fog ellenkezni és gond nélkül darabokra téphetem. Ehelyett behúzott egy jobbost, amitől hátrébb húzódtam és az arcom jobb felét fogtam, miközben ordítottam.

Ms.Pare felbátorodva felém lépett és megragadta volna a karomat, ha nem reagálok gyorsan és nem ugrok félre. Mellette álltam, így a bal könyökömmel állon vágtam, amitől elesett. Fölé tornyosultam és ököllel ütöttem a fejét, ott, ahol értem.