A Farkas Lady 1. /Befejezett/

7.rész ~ Gondok a falkában

Pár hónappal később...

- Anya, gyere gyorsan! - szóltam a mögöttem futó szürke farkasnak. Apa ma nem jött velünk vadászni, ugyanis valami megbeszélésre kellett mennie Ms. Pare -hez, vagyis Rebecca-hoz. Elvileg valami komoly dolgoról lehetett szó, mert Apa nem volt vicces kedvében, mielőtt elment.

Szerettem a szüleimet. Miután úgy döntöttem, hogy a farkasokkal maradok, megismerkedtem velük. Nagyon sajnálták, hogy magamra hagytak, de így tudták elkerülni azt, hogy ne öljenek meg a többi akkori farkas kölyökkel együtt. Megbocsátottam nekik és azóta boldogan élünk egy erdő melletti házban.

Azóta, mióta a farkasokat választottam, nem találkoztam Jenette-el és a többiekkel. Tudják, hogy megtaláltam az igazi szüleimet, viszont Ms. Pare tájékoztatta őket, amikor elhozta a ruháimat onnan. Ez is egy kikötés volt, amikor elfogadtam a farkaséletet: Nem mehetek vissza a régi családomhoz. Nagyon rosszul érzem magam miattuk, hogy így otthagytam őket, de a szabály az szabály. Habár már tervezgetem, hogy esetleg majd titokban találkozok valamelyikőjükkel.... De ez a jövő zenéje.

Anya megállt mellettem és az előttünk álló gyönyörű szép, hatalmas szarvast nézte. Megnyalta a száját és elégedetten morgott. Ha farkasbőrbe bújtunk, akkor sosem beszélt sokat. Inkább a tetteivel kommunikált, mintsem a szavakkal.
Alkonyodott, így a Nap narancssárgás színe borította be az egész eget, amitől az áldozatunkat csak még gyönyörűbbnek láttam.

- Akarod most te levadászni? - kérdezte egy kisebb mosollyal Anya, én pedig vágyakozva bólintottam. Általában Anya vagy Apa szokták levadászni a következő vacsoráinkat, néha-néha azonban gyakorlásképpen hagyják, hogy én is csináljam. Amit őszintén szólva nagyon is élvezek.
Bólintottam, majd csendben lopakodtam a kiszemeltem felé. A fehér bundám elég feltűnő volt alkonyatkor, de úgy közlekedtem, hogy ne halljon és lásson meg az áldozatom. Amikor már nem tudtam tovább osonni anélkül, hogy észrevenne, ugrásra készen megálltam, kivártam a megfelelő pillanatot és .... BUMM!

Ráugrottam a gyönyörű hím állatra, ami össze-vissza ugrándozott azért, hogy levethessen magáról. Ám én belemélyesztettem a karmaimat mélyen a szarvas hátába, majd igyekeztem a nyakához közel kerülni, amennyire csak lehet azért, hogy átharaphassam. Pár perc elteltével a elértem a nyakát, amit sikeresen átharaptam. Éreztem, ahogy a csontok széttörnek a fogaim alatt ( nem is tudtam, hogy ilyen erős fogakkal rendelkezem) és az állat összeesett alattam.

Még időben sikerült elugranom, nehogy rám essen. Anya jött oda, aki az egészet egy fa mögül nézte végig és elismerően bólogatott fényes, szürke bundája alatt.

- Szép volt Lilly! - dícsért meg - Büszke vagyok rád! Bárcsak apád látta volna ezt! - mondta, majd kicsit elgondolkodott és úgy láttam, mintha szomorú lett volna Apára gondolva. Megrázkódott, majd átalakultunk emberré és míg Anya a fejét, addig én a hátsó lábait fogva indultunk el az aznap esti vacsoránkkal.

...
- Na és mi volt a megbeszélésen? - kérdezte Anya a kis családunk egyetlen férfi tagját, aki aggodalmas arccal nézett maga elé és összerezzent a kérdés hallatán.

Amióta Apa hazajött, azóta ilyen volt. Elgondolkodva meredt mindenre és mindenkire és csak nagyon nehezen hallotta meg, amit mondtunk neki. Úgy tűnt, valami komoly baj lehet, ha így leterheli őt.

- Nem tudom, hogy hol kezdjem - mondta Apa, majd egy nagy sóhaj kíséretében belefogott a mesélésbe - Őszintént szólva elég rossz a helyzet. Már hónapok óta Gail Townban mészárolják az embereket. Az áldozatokat otthagyták a tett helyszínén, így azokat megvizsgálták és feltételezhetően egy farkas áll ezek mögött. A Gail Town-i vezetőség elég pipa ránk, farkasokra és hát.. - itt elcsuklott a hangja, majd párszor nagy levegőt vett és folytatta, de egész végig nem mert a szemünkbe nézni. Mikor végzett a mondandójával, akkor már értettem, hogy miért nem merte a szemünkbe mondani - Szóval nem akarják, hogy mi ... öhm... tovább rontsuk a levegőt - fejezte be, majd szomorú szemekkel figyelte a reakciónkat.

Én szomorúan magam elé meredtem és a lehetőségeket fontolgattam. Szóval, egy farkas miatt egy egész falkát le akarnak vadászni...
Eszembe jutott valami és Apára, illetve Anyára emeltem a tekintetemet.

- Nem lehet, hogy .. - kezdtem, de elcsuklott a hangom ugyanúgy, mint előbb Apának - Szóval, nem lehetne, hogy egyszerűen elköltözzünk? - kérdeztem reménykedve, de Apa a száját elhúzta.

- Már felvetettem Rebeccának, de akkor egész Gail Town rettegne, hogy visszajövünk és megbosszuljuk, amiért el kellett mennünk. - mondta, majd az étkezőasztalra csapott az öklével - Ekkora hülyeséget! Há' nem mindegy nekünk, hogy hol élünk?! Az a lényeg, hogy erdő legyen aztán ennyi! Nem kérünk sokat! - háborodott fel szerintem jogosan. - Igaz, szoktunk embereket is feláldozni a mi életünkért - itt megjegyezném, hogy egy farkas sem mondta azt, hogy mi embereket eszünk, hanem mi embereket áldozunk (khm...sokkal jobb) - De ezt mi előre letisztázzuk. - fejezte be kicsit, csak egy kicsit nyugodtabb hangnemben.

Anya mindeközben a mosogatóba tette a használt tányérjainkat, majd leült és Apát hallgatta ugyanúgy szomorú arccal, ahogy én tettem.

- Figyelj David - Anya megszorította Apa kezét, amire Apa egy kis mosolyt küldött felé - Minden megfog oldódoni, rendben? Csak egy kis idő kell és minden össze fog állni - mondta Anya, majd rám nézett és a mosoly eltűnt az arccáról és az aggodalom kezdett uralkodni az arcvonásain.

- Jézusom Lilly, - Anya elengedte Apa kezét és az én karomat kezdte el szorongatni az egyik kezével, míg a másikkal a homlokomat markolászta. - Jól érzed magad? Nek vagy te lázas? - kérdezte, majd megpuszilta a homlokomat ( nálunk ez volt a lázmérő, de persze volt rendes is) - Úristen, de forró vagy! Na gyerünk, azonnal irány az ágy! - rámparancsolt, viszont én nem akartam menni, habár éreztem, hogy nagyon nem jól vagyok. Még többet akartam tudni arról, hogy mi történt ezen a megbeszélésen, ezért egy nem mozdultam, csak Apára meredtem és egy kérdés kavargott a fejembe, ami most tudatosult bennem, és amit már megválaszolt, de azt akartam, hogy ne kerteljen. Ezért rákérdeztem és igyekeztem Anya húzásának ellenállni.

- Apa - kezdtem, szinte suttogva beszéltem, ugyanis a kérdés hatására teljesen legyengültem, és azért is, mert tudtam a választ. Hevesen vert a szívem, miközben kimondtam a következő szavakat egymás után - Tényleg megfognak ölni minket? - kérdeztem, mire Anya valami tűt szúrt belém ( honnan a francból szedte, amikor egész végig itt ült mellettem? Valószínűleg elment érte, csak én az ájulás szélén álltam és nem vettem észre) és már csak annyira emlékszek, hogy Apa a szemembe nézett és szomorúan bólogatott, miközben Anya kiszedte belőlem az injekciót. Apa is felállt és a karjaiba vett, majd felvitt a szobámba, ahol Anya bekészítette nekem az ágyamat.

Innentől kezdve hatalmas sötétség van egészen másnap reggelig, amikor Anya mocorgására keltem fel az ágyamon. A homlokomra hideg vizes rongyot tett, valószínűleg még mindig lázas vagyok. Próbáltam felülni, de Anya lenyomott és nem engedte, hogy megszólaljak, mert mindig kedvesen csitítani kezdett, ahányszor szólásra nyitottam a számat.
Végül megelégeltem és bármilyen csitítása ellenére megszólaltam.

- Tegnap mikor álltál fel az asztaltól és mentél el egy injekcióért? - kérdeztem teljesen komolyan, amire Anya elnevette magát. Legalább jó hangulatban van, aminek nagyon örültem. A kezemet a két keze közé fogta és azt  simogatta, miközben a szemembe nézve válaszolt még mindig mosolyogva.

- Nos, tegnap, amikor láttam rajtad, hogy nagyon elgondolkodtál és éreztem, hogy a pulzusod nagyon megemelkedett, akkor gyorsan a táskámhoz mentem és előszedtem egy injekciós tűt, amibe szerencsémre volt nyugtató. Annyit kaptál, hogy attól egy elefánt is kidőlne - kuncogott, mire nagy csattanást hallottunk odalentről és összerázkodtunk az ordítozás hallatán.

Sziasztok! Ha egy kicsit is tetszett, akkor kérlek jelezzétek felém! :)