A Farkas Lady 1. /Befejezett/

26.rész ~ A vihar előtti csend

Amint sikeresen megvettük a szerintem gyönyörű, barna csizmát, kimentünk a bevásárlóközpontból és beültünk az autóba. Apa gyújtást adott és már száguldottunk is az aznapi szállásunk felé, ami nem tudok, hogy merre volt.

Ha leszámítjuk a kínos csöndet, ami kettőnk közé férkőzött egy-két perc erejéig, akkor elmondhatjuk, hogy viszonylag jól telt az út. A rádióból vidám zene szólt, amit dúdoltam, és néha Apa is csatlakozott hozzám eme tevékenységemben. Viszont egy gondolat a csizma megvétele óta az eszembe van és egyszerűen nem hagy nyugodni.

Apa nagyon ki lesz akadva, ha megtudja, hogy mi történt Anyával!

Ráadásul ezt majd nekem kell vele közölnöm, amit nagyon nem szeretnék. Nem én akarok lenni az a személy, aki összetöri a szívét. Tudom, hogy távol volt tőlünk és hogy ha úgy nézzük, akkor ellenünk is dolgozott, de azt is értünk tette, ezért nem neheztelek rá. Egyenlőre, természetesen.

Apa egyáltalán tud valamit a reptéren történtekről?

Ez egy nagyon jó kérdés, amire még nem tudom a választ, viszont hamarosan mindenre fény fog derülni. Ugyanis amint a szállodába érünk, át fogunk beszélni mindent. Mindent.

...

Az út viszonylag csöndesen telt, ha nem vesszük figyelembe a rádióból jövő zenéket, amiket Apával dúdolásztunk néha-néha. Semmi más egyéb nem történt, aminek örültem. Legalábbis egy kicsit.

Út közben próbáltam a bal karomat és lábamat működésre bírni, de nem értem el semmit. Kezdtem aggódni, de amikor kezdtem volna elpanaszolni ezt Apának, hirtelen lefékezett, így muszály voltam kapaszkodni, ugyanis megérkeztünk a szállodába.

Kávé barna színű épülete teljesen elnyerte a tetszésemet, alig vártam már, hogy bemehessek, annyira hívogató volt a hely. Viszont ha valaki odajött volna hozzám és megérdeklődte volna, hogy melyik városban tartózkodok Apával, a válasz egy 'Nem tudom'-ban ki is merült volna. Nem érdekelt engem semmi más, csak hogy végre bent lehessek a négy fal között és pihenhessek egy keveset. Közben persze el kell majd mesélnem mindent Apának, ami miatt meg persze nem is akarok igazán bent tartózkodni az épületben. De tudnia kell az igazságot, hogy mi és hogyan történt, ráadásul mindezt tőlem kell hallania.

Azonban még mielőtt bementünk volna, a hátsó ülésre beültem (ami annyit jelent, hogy bevonszoltam magam a bal lábam miatt) és a sötétített ablakok védelmében átöltöztem. Felvettem az imént vásárolt egyszerű, sima, piros pólót és a sötét kék farmert. A csizmát már alig vártam, hogy a lábamra húzhassam. Annyira kényelmes volt, habár a bal lábammal sajnos nem érezhettem. Viszont a jobb lábam nagyon is élvezte a belül pihe-puha csizma viselését.

...

A recepciós hölggyel Apa beszélt, egy szobát kért, viszont természetesen két, egymástól külön lévő ággyal. A nő furcsán pillantgatott hol rám, hol Apára, de amikor meghallotta Apa "különleges" kérését az ágyak elrendezésével kapcsolatban, látszólag nyugodtabban intézte a dolgokat. Gondolom azt hitte, hogy Apával mi együtt vagyunk, amiért őszintén szólva nem hibáztattam. Már láttam néhány olyan párocskát, ahol az egyik tag nagyon fiatal volt még (talán velem egyidős is lehetett), míg a másik tag minimum 60 évesnek nézett ki. Úgy látszik, hogy manapság bármi megtörténhet.

Ezen gondolataimból Apa hangja ébresztett fel, amikor a recepciós hölgynek háttal, felém fordulva állt és a kezembe nyomta a szobánkhoz tartozó két belépőkártya egyikét.

- Figyelj, az egyik mindig legyen nálad, habár nem nagyon fogunk kimozdulni, de a biztonság kedvéért. - magyarázta, közben magához vette fekete bőröndjét, míg én a zöld bőrönd fogantyúját szorongattam a kezemben - Hátha történik valami és el kell mennünk. - mondta mintegy magának, ugyanis elindultunk a lift felé.
Bárcsak tényleg nem kellett volna használnunk azokat a kártyákat!

A liftbe szűkösen ugyan, de elfértünk. Az egyik oldala a liftnek egy tükörből állt, ahol rendesen megvizsgáltam magam.

Kapásból feltűnt, hogy a bőröm színe a hó színével egy szinten volt, ami valamennyire megrémisztett. Ahogy lejjebb tekintettem magamon, az S-es méretű póló nagyon lógott rajtam, mintha túlságosan is elméretezték volna. A karjaim szó szerint csont és bőr voltak, amik eddig fel sem tűntek nekem. Visszagondoltam akkora, amikor a szálloda előtt az autóban átöltöztem és rájöttem, hogy annyira siettem, hogy nem is néztem magamra - legalábbis nem ennyire kritikus szemmel.

Apa mindeközben a telefonját nyomkodta, úgyhogy nyugodtan vizslathattam magamat a tükörben. A lábamat a nadrág eltakarta teljesen (szerencsére), ezért inkább elfordítottam a fejemet és Apát kezdtem el jobban szemügyre venni.

Most vettem csak észre az ősz szálakat éjfekete hajában, amik őszintén szólva egész jól álltak neki. Ha ránéz az ember, akkor egy 40 év körüli férfit lát, ami nem tér el nagyban az igazságtól. Ehhez persze nagyban hozzájárul az arcát borító borosta, ami szintén kezd fehér színbe átmenni. Apa sem volt valami jó formában súly ügyileg (akárcsak én), ami azt jelenti, hogy iszonyatosan sovány volt. A karjain lévő csontok kirajzolódtak a bőr alatt, ami félelmetes látványt nyújtott. Ráadásul férfi létére volt ennyire sovány, ami nem megszokott.

Ezek szerint ő is jó időszakon van túl - gondoltam magamban, enyhe iróniával.

Végre megérkeztünk a 3. emeletre, ahol a szobánk helyezkedett el. Amint kiléptünk a liftből, egy viszonylag rövid folyosón mentünk végig, majd annak a végén jobbra fordultunk és már ott is voltunk. Apa kinyitotta az ajtót, majd udvariasan beengedett maga előtt, amit egy fejbólintással köszöntem meg.

A falak tűz piros színben pompáztak, míg a mennyezet egyszerű, de mégis gyönyörű fehér színben ragyogott. Az ajtóval szemben helyezkedtek el az ágyak, amik pár centire el voltak tolva egymástól Apa kérésére (ezek szerint azok az ágyak egyben voltak), mindkettő mellett egy-egy éjjeli szekrény álldogált. Jobb oldalon egy viszonylag nagy, sötét barna színű ruhás szekrény kapott helyet. A bal oldalon pedig egy ajtó vezetett a fürdőszobába, ahol mint kiderült, egy mosdót és egy zuhanyzót helyeztek el.

Én rögtön - amint észhez tértem a bámulásból -  a fürdőszoba ajtajához közelebb fekvő ágyhoz mentem, ugyanis eldöntöttem, hogy az lesz az enyém, erre az éjszakára legalábbis. Apa megrántotta a vállát és a másik ágyra ült, közben nem hagyott fel a telefonja nézegetésével, amit a liftben álldogálás óta csinált. Valamiért ez idegesített, de nem tudnám megmondani, hogy konkrétan mi volt a problémám.

Ahogy néztem Apát, nagyot sóhajtottam, majd miután kifújtam a levegőt, megszólaltam.

- Apa, beszélnünk kell! - jelentettem ki, a hangulatomhoz képest elég határozottan, ráadásul eléggé határozottan ahhoz, hogy Apa a mogyoróbarna színű szemeivel rám nézzen. Nyeltem egy nagyot és belekezdtem a történet mesélésbe. Közben a gyomrom mindvégig görcsbe rándult és alig bírtam megszólalni, de tudtam, hogy ezt itt és most, muszály megtennem.

Sziasztok srácok! 😁
Hát itt is lenne ez a rész, remélem tetszik nektek! 🙂
Ha így van, akkor kérlek egy Vote vagy egy Komment formájában jelezzétek felém! 😊
A következő részig sok Puszit küldök nektek! 😘❤️