A Farkas Lady 1. /Befejezett/

12.rész ~ Az igazság

Anya körülbelül fél órát töltött avval, hogy úgy ahogy rendbe tegye a karomat, ami már nem fájt annyira. A különböző mozdulatokra még mindig érzékeny voltam természetesen, de már tényleg jobban voltam.

Amikor végeztünk, Anya a tekintetével odarögzített arra a székre, amin eddig is ültem, Apa az Anya mellettin foglalt helyet, Anya mindeközben pedig eltette a helyére az orvosi táskáját. Végül ő is csatlakozott hozzánk és kérdő tekintettel fordult felém, amitől elszorult a torkom.

- Nos, hadd halljam a magyarázatodat! - mondta eléggé parancsoló hangnemben, de először nem bírtam megszólalni, úgyhogy muszály volt köhögnöm. Miután kellőképpen elhúztam az időt, egy nagyot sóhajtottam és belekezdtem a magyarázkodásba.

- Nézd, nem avval van a baj, hogy esetleg te nem főzöl jól, vagy ilyesmi - gondoltam, hogy ezt fontos közölnöm vele, bár biztos tudja az igazságot, de valószínűleg azt szeretné, ha én mondanám ki. Különben erre a megjegyzésemre egy halvány mosolyt kaptam, úgyhogy gondoltam, nem lehet olyan vészes a helyzet - Szeretek is enni igazából, de néha úgy érzem, hogy túl.... hogy is mondjam... öhm... - nem találtam a megfelelő szavakat - Néha úgy érzem, hogy túl sokat eszem.

Fejeztem be a mondandómat, mire Anya felvonta az egyik szemöldökét, Apa pedig kikerekedett szemekkel bámult engem.

- Kérlek, fejtsd ki nekünk, hogy mit értesz az alatt, hogy "sokat eszel"? - kérdezte nagyon dühösen, szinte már látni lehetett, ahogy az arcán a bőre színe fehérről vörösre vált.

Ismételten vettem egy nagy levegőt, majd megadtam neki azt a választ, amit elsőre várt.

- Hát, izé... - gondolkodtam, hogyan kéne kifejeznem magam - Szóval, ugye reggelente látom a diákokat, akik körülbelül egy idősek velem és annyira szép alakja van némely lánynak és elhatároztam, hogy nekem is ilyen alak kell - mondtam, de miután befejeztem a magyarázatadást, az asztalt bámultam, nem mertem felnézni se Anyára, se Apára.

Érdekes módon Apa szólalt meg elsőnek.

- Lilly, milyennek látod magad? - kérdezte, a hangjában csak puszta kíváncsiság volt, aminek őszintén szólva örültem - De most komolyan, neked százszor szebb alakod van, mint bármelyiknek - mondta, mire felkaptam a fejem. Honnan tudja, hogy azok a lányok hogyan néznek ki, ha ő ezidáig börtönben csücsült? Anya fejében is valószínűleg ez a kérdés fogalmazódott meg, mert ő is felkapta a fejét, de ő ki is mondta, amit gondolt.

- Honnan tudod, hogy ők hogyan néznek ki? - tette fel Anya a kérdést, amire Apa látszólag azt kívánta, bár ne szólalt volna meg. A válasza egy egyszerű fejrázás volt, ám Anya nem hagyta annyiban. - De most komolyan, hol a francban voltál egész idő alatt? - immár felemelte a hangerejét, hogy Apa érezze, ezt a kérdést meg kell válaszolnia.

Apa ügyet sem vetett Anyára (vagy akár rám, aki szintén kérdő tekintettel figyelte őt), felállt és kivett egy poharat az egyik szekrényből. Töltött bele vizet, majd a mikróba tette. Nem nézett felénk, mindvégig, amíg a kávét csinálta, háttal állt nekünk. Anya tátott szájjal meredt Apa hátára, én pedig kettejük közöztt kapkodtam a fejemet.

- David - kezdte Anya, már ordított, amikor folytatta - Mégis mi a francot műveltél ezalatt az 5 hónap alatt, amíg távol voltál?! - Anya nagyon ki volt akadva, mondjuk nem is csodálom, én sem voltam éppenséggel nyugodt állapotban abban a pillanatban.

Apa egyszerűen megvonta a vállát, majd visszaült a helyére. Sóhajtott egyet, én pedig megéreztem, hogy jobb lenne nem hallani a válaszát. Jól éreztem.
Kihúzta magát, majd az asztalt bámulva kezdett beszélni.

- Miután ti elmenekültetek, Fear ezredessel utánatok mentünk, így mindvégig tudtam, hogy hol vagytok éppen és mit csináltok - mondta, nekünk Anyával pedig elállt a lélegzetünk. - Egy kém vagyok és azt a feladatot kaptam, hogy űzzelek ki titeket a falkából és figyeljelek meg titeket - egy kis szünet után hozzátette - Vagyis csak A Farkas Lady-t.

Az ütő megállt bennem az utolsó szavak hallatán. Miért, miért én? Nem bírtam ezt a kérdést magamban tartani és hogyha már mindenki elmond mindent, akkor ez is belefér, nem?

- Apa, kérlek, válaszolj őszintén - mondtam, mire ő nagyot bólintott, immár a szemembe nézve - Miért? Miért kellett azt tenned, amit tettél? - nagy levegőt vettem, majd miután kilélegeztem, hozzátettem - Vagyis eredetileg miért csak engem?

Apa látszólag felkészült erre a kérdésre, mert szintén nagyot sóhajtott, majd válaszolt, amitől még jobban elszorult a szívem.

- Azért, mert veszélyt jelentesz a falkára - mondta, majd miután meglátta a kérdő és egyben rémült tekintetemet, gyorsan hozzátette - Vagyis csak a farkas éned. Farkasként olyan képességeid vannak, amiknek a segítségével még a legnagyobb vezetőinket is letudnád győzni egy sima párbajban. - fejezte be a magyarázatot.

- Pontosan milyen képességekről is van szó? - kérdeztem, közben elég hülyén éreztem magam, hiszen a saját képességemről kérdeztem.

- Éppen ez az, amiért félnek tőled. Mert mi sem tudjuk, hogy mik ezek a képességek. Annyit tudunk, hogy nem szeretne senki sem veled szembeszállni, de hogy miért... - egy kisebb szünet után folytatta - Abban reménykedtünk, hogy te tudod, pontosabban azt hittük, hogy te tudod, hogy miket rejt a különleges képesség szó a te esetedben. De ez így még rosszabb, hogy te magad sem tudod. - mondta, nekem pedig vegyes érzelmeim voltak evvel kapcsolatban.

Tehát azért kergettek el minket, mert nekem vannak valami képességeim, amiről mindenki tudja, hogy van és senki sem tudja (engem is beleértve), hogy mik is ezek pontosan. Király!

Anyára néztem, aki velem szemben eddig nagyon csendesen foglalt helyet. Most holtsápadtan ült és maga elé meredt, miközben a kezét tördelte. Biztos megérezte, hogy nézem, mert rám nézett és egy szót ordított a két szemén keresztül. Futás

Én is megéreztem, hogy nem vagyunk biztonságban (mostmár nem oszt vagy szoroz szerintem, hogy hol vagyunk, hiszen eddig is minket figyelt), de azért jobban éreztem volna magam, ha messzebb vagyunk Apától. Ahogy Anya is, ebben biztos voltam.

- Mióta .. - nem bírt rendesen megszólalni, úgyhogy nagyokat köhögött, majd újból elkezdte a mondatot - Mióta vagy kém? - kéddezte, és most először nézett Apára azóta, hogy elmondta, hogy ő kicsoda. Apa is visszanézett rá, és látszólag nehezére esett a válaszadás, de azért eleget tett a kérdésnek.

- Még a házasságunk előtti időszakban lettem kém. - mondta, Anya pedig felnevetett, én pedig elkezdtem aggódni Anya mentális állapotáért. Szerintem annyira sokkos állapotban volt, hogy egyszerűen megőrült. Bár nem vagyok orvos, nem tudom. Viszont abban biztos voltam, hogy nem normális a nevetés egy ilyen szituációban.

Anya felállt, majd egy szó nélkül kiment az ajtón, majd lehetett hallani, hogy a fő bejárati ajtón is távozott. Nem akartam kettesben maradni Apával, így én is, úgy ahogy voltam, pólóban és egy vékonyabb farmerban kimentem a téli hidegbe, hogy Anya mellett legyek. Ugyanis végeztem Apával.

Sziasztok! Ha egy kicsit is tetszett, kérlek jelezzetek felém! :)