A Farkas Lady 1. /Befejezett/

42.rész ~ Happy End?!

Az üldözés után 6-7 órával...

-Hogy van Lilly? - hallottam Mike kérdését, a hangja kétségbeesettnek csengett. Egészen idáig aludtam, vagy elájultam vagy valami ehhez hasonló történhetett, ugyanis most tértem észhez. Ám erről ő vagy ők (többen voltak, hiszen Mike valakinek feltette a kérdést, és az a valaki nyilván nem én voltam) nem tudnak, mivel a szemem továbbra is csukva maradt.

- Jobban lesz, ne aggódj! - mondta egy ismerős női hang. Biztos ő az a rendőrnő, aki segített nekünk elmenekülni abból a sikátorból. - Az orvosok mindent megtettek érte, mostmár csak az idő tudja meggyógyítani. - fejezte be a mondandóját. Oké, legalább komoly károsodás nem ért, hál' Istennek.

Végül kinyitottam a szememet, de azonnal be is csuktam. Mivel egy kórházban feküdtem, ezért fehér színű volt szinte minden körülöttem és nappal volt, szóval minden annyira fénylett, hogy egyszerűen megfájdult tőle a fejem és közben ráadásul még egy kissé fel is ordítottam. Ezt Mike és a hölgy is észrevette, amit onnan tudok, hogy még csak meg sem próbáltak diszkréten kinevetni, hanem hangos hahotázásba kezdtek. Mind a ketten. Csodás! Üdv újra a valóságban!

- Ez nem vicces! - jelentettem ki határozottan, de azért eleresztettem én is egy kisebb mosolyt. Ismételten kinyitottam a szemem, ezúttal azonban próbáltam nyitva is tartani. ami sikerült. A fejemet kissé felemeltem, hogy jobban körbe tudjak nézni, de ez sem ment elsőre. Akkora fájdalmat éreztem, hogy utána inkább csak a plafont néztem és nem mozdultam meg, ugyanis nem akartam még egyszer azt a fájdalmat érezni.

- Minden rendben, Lilly? - kérdezte Mike és fölém hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni - Nagyon fáj a fejed?

- Honnan tudod, hogy a fejem fáj? - kérdeztem vissza, mert nem emlékszem arra, hogy arról beszélgettünk volna, mim fáj és miért fáj. Ezért csodálkoztam rajta, hogy ő ennyire biztos abban, hogy nekem a fejem a fájó pontom.

- Onnan, hogy majdnem telibe fejbe lőttek téged tegnap éjjel a rendőrök, amikor üldöztek minket. Emlékszel rá?

- Valami rémlik... - válaszoltam, mert tényleg csak halvány emlékeim voltak a tegnap éjjeli üldözésről. Azt tudtam, hogy Apáért mentünk, majd valahogy az autóhoz keveredtünk Mike-kal, de Apa nem volt ott. Utána az utcán futottunk, utána hirtelen egy zsákutca végében lévő téglafalat másztunk meg. Végül valahogy a fal másik oldalára kerültünk és hirtelen megjelent ez a nő, akiről még mindig nem tudom, hogy ki a franc, de ennek ellenére szimpatizáltam vele, hiszen segített nekünk. Utána feketeség következik, egészen mostanáig. -  Hol van Apa? - kérdeztem Mike-tól, miközben ismét próbáltam felemelni a fejemet, ezúttal viszont lassan és óvatosan.

- Őőőőő... - kereste a szavakat, majd kikerülte a válaszadást - Várj, hadd segítsek. Lora, kérlek, idehoznád azt a nagy párnát? - a szőke hajú rendőrnő, akinek ezek szerint Lora a neve, odaadta a kért párnát Mike-nak - Köszönöm. Na, így már jobb, igaz? - beigazította a párnát a hátam mögé, én pedig rádőltem és még a fejem alá is kaptam egy kisebbet. Megköszöntem, majd a szemeimet rászegeztem Mike-ra.

- Hol van Apa? Válaszolj! - utána gyorsan hozzátettem - Ne merj hazudni, vagy nem lesz jó vége! - próbáltam fenyegető pillantást vetni rá, de egy kórházi ágyon ülve, bekötött fejjel nem tűnhettem valami ijesztőnek. Mégis Mike nyelt egyet, nagy levegőt vett és elkezdett beszélni.

- Őszintén? Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt vele, de azt tudjuk, hogy hol van. - jelentette ki, amire megint csúnyán néztem rá, mert nem akartam elhinni, hogy csak ennyit mondd el nekem az egészből. Folytatta - Annyi biztos, hogy nem jutott ki a börtönből, hanem még az épületen belül elfogták, arról viszont semmit sem tudni, hogy mit fog kapni ezért.