A Farkas Lady 1. /Befejezett/

16.rész ~ Út a kórházba

- Elnézést, megtudná ismételni, amit előbb mondott ról.. vagyis Lilly Clown-ról? - kérdeztem szinte már suttogva, ugyanis minden erőm elveszett az előbb elhangzott információ hallatára. Nem akartam elhinni, hogy tényleg kimondta azt, amit gondoltam: hogy állítólag halott vagyok.

A nő szomorúan nézett rám, a szemében az aggodalom jeleit véltem felfedezni. A kezével az én jobb kezemért nyúlt és megszorította, közben az asztala felett áthajolt és megfogta a bal karomat. Biztos úgy gondolja, hogy jóba voltam saját magammal vagy legalábbis ismertem magamat.
Igazam lett.

- Részvétem a lány iránt. Megtudnád mondani a neved? - kérdezte, közben egy lapot és egy tollat szedett elő, majd érdeklődve nézett rám. Nem bírtam megszólalni, egyszerűen csak álltam ott és a nő égkék színű szemébe néztem vissza, ami az arcomat kezdte figyelni. Mégis mi a francot mondhatnék?
Hello, én vagyok Lilly Clown, tudja, az a lány, aki elvileg halott!
Csodás indítás egy rendőrnél.

Hirtelen megkerülte az asztalát és finoman megfogta a karomat és az arcomat. Gondolom elég rosszul nézhettem ki, mert a fejét kezdte el enyhén rázni, miközben az arcomat fürkészte.

- Jól érzés magad? - kérdezte, majd a homlokomra helyezte a kezét - Lázas vagy - mondta, már-már suttogva.

Valami motoszkálást hallottam magam mögül, ahol a bejárat volt és felpillantott a nő.

- Harry! - odaordított az egyik kollégájának, aki ebben a pillanatban lépett be az ajtón - Megkérhetlek, hogy vidd el ezt a lányt a kórházba? Nagyon sápadt és valószínűleg lázas is, jó helyen lesz a kórházban. - mondta, miközben rám mosolygott, én viszont egy cseppet sem szerettem volna betegek közé menni. A kórházakat az árvaháznak köszönhetően utáltam meg. De rettenetesen.

Kikászálódtam a nő öleléséből és szembe fordultam vele.

- Jól vagyok, nem kell nekem kórházba menni! - jelentettem ki, szerintem elég határozottan. Különben is, milyen jogon akarnak engem betenni egy kórházba?! Ha egy távoli ismerős lenne, azt mondom, oké, segíteni akar, de ezt a nőt most láttam életemben először ( és remélhetőleg utoljára).

- Harry, indítsd be az autót! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon a kollégájának a nő, mire a férfi egy szó nélkül ment vissza oda, ahonnan jött.
Eközben a nő, akinek a neve valójában Claire volt (az egyenruháján volt egy kis tábla, amin a neve állt) és erősen megragadta a karomat. Szerintem csak kevesen múlott, hogy ne mélyessze rendkívül hosszú körmeit a bőrömbe. Hogy lehet egy rendőrnek egyáltalán műkörme? Oké, tudom, részletkérdés.
Felszisszentem a hirtelen fájdalom hatására, és próbáltam ismét eltávolodni Claire-től, de ő annyira szorosan tartott, hogy muszály voltam követni egészen a Harry által már indulásra kész autóig.

- Komolyan mondom, hogy nincs szükségem arra, hogy kórházba menjek! - ordítottam, de hiába, ugyanis elég hamar elértük a rendőrautót. - Amúgy sincs szükségem semmiféle segítségre! - már nincs, gondolatban hozzátettem a mondathoz.

Amikor az autó hátsó ajtajához értünk, Claire szó szerint feltépte az ajtót és próbált betuszkolni a hátsó ülésre. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne sikerüljön beültetnie az autóba, de látszott, hogy ki kettőnk közül a rendőr. Szerintem nem használt fel túl sok energiát ellenem, ugyanis viszonylag hamar sikerült beültetnie az autóba és ő is beült mellém.

Amint becsukódott az ajtó, hallottam egy kattanást, amit a gyerekzárnak tudtam be. Igazam volt, ugyanis nem szeretnék, ha menet közben szöknék meg. Őszintén szólva nem terveztem ma kipróbálni a mozgó autóból való kiugrást, úgyhogy nem fáradtam a lezárt ajtók felfeszítésével (legalábbis annak a megpróbálásával). Ahelyett ordítottam a két rendőrrel, akikkel a kocsiban tartózkodtam.

- MI A FRANCNAK VAGYOK MOST ITT? MIÉRT NEM TUDNAK EGYSZERŰEN BÉKÉN HAGYNI??!! - nem bírtam nyugodtan beszélni, nagyon, de nagyon ideges voltam - ÉN CSAK SEGÍTSÉGET AKARTAM KÉRNI, NEM PEDIG KÓRHÁZBA MENNI!!! - szerintem a vérnyomásom ekkora már elérte a legmagasabb szintet. Claire teljesen higgadtan kezelte a dühkitörésemet, a hátsó ülésen ült, majdnem közvetlenül mellettem és lefogta a kezeimet, hogy ne bírjam a biztonsági övet kicsatolni (mikor lett becsatolva?!).

Láttam, hogy Harry kérdő tekintettel néz minket, mire Claire megszólalt.

- Ne aggódj, csak a láz beszél belőle - mondta a nő, nekem pedig szemet szúrt ez a mondat. Akkor már értem, hogy miért nincsenek kiakadva a viselkedésemen. - Nem tudod, hogy maradt-e még nyugtató? - kérdezte, nekem pedig ekkor lett elegem.
Anya már egyszer benyugtatózott, aznap, amikor Fear ezredes ránk rontott. Megborzongtam az emlék hatására.

Claire előhúzott az ülés alól egy tűt, ami feltehetőleg nyugtatóval volt teli. Amint megláttam a tűt, ismételten próbáltam kiszabadulni Claire fogásából, de még így, egy kézzel is simán letudott fogni, nagyobb erőlködés nélkül.

- Ne, kérem, ne! - könyörögni kezdtem, ugyanis észnél akartam lenni és a kórházi 'látogatás' csak lassítja a hazautamat. Úgyhogy köszönöm szépen, de nem élnék evvel a lehetőséggel, majd otthon pihenek.

- Akkor viszont hagyd, hogy elvigyünk a kórházba. Ha hagyod, akkor nem szúrom beléd a tűt. - mondta Claire, én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak. Nem akartam tűt a nyakamba, de nem is akartam kórházba kerülni.

Nem mondtam semmit, hanem tovább próbálkoztam a szabadulással. Claire úgy kicsavarta a kezem, hogy muszály voltam az egész testemmel elfordulnom tőle. Ekkor megéreztem a tű szúrását a nyakamba, én pedig felsikoltottam. Mindeközben továbbra is próbáltam szabadulni, de a nyugtató elég gyorsan hatott, ezért nem ellenkeztem tovább. Lehunytam a szemem és már csak egy mondatot hallottam, mielőtt a nyugtató teljesen hatott volna.

- Sajnálom - mondta Claire, majd minden elcsendesült...

Sziasztok srácok!
Ha elnyerte a tetszéseteket ez a rész, kérlek egy Vote, illetve Komment formájában jelezzétek nekem! :)