A Farkas Lady 1. /Befejezett/

19.rész ~ Merre visz az út?

- TE MOST MEGÜTÖTTÉL?! - kérdezte Anya ordítva, miközben a kezét az arca bal oldalára szorította, ami vörös volt az ütés hatására. A szemei idegesen figyeltek engem, közben próbáltam felfogni, hogy most mit is tettem. Most komolyan, megütöttem Anyát?! Te Úristen, mi lett velem, hogy ezt tettem?

- Én nem... - kezdtem volna magyarázkodni, de Anya közbevágott.

- Mi az, hogy nem?! Mi nem? Nem akartál megütni?!! - ordított Anya, én pedig nem bírtam tovább, elsírtam magam. - Tudod mit?! Azt gondoltam, hogy megszöktetlek, hiszen szeretlek és a lányom vagy. De ezek szerint azt akarod, hogy börtönben élj tovább, úgyhogy indulhatunk is vissza, Gail Town-ba - jelentette ki nagyon dühösen, majd karon ragadott (szó szerint a húsomban éreztem az ujjait) és elkezdett az ajtó felé húzni.

- Ne, ne vigyél, kérlek!! - ordítottam és letapasztottam a lábam, mindeközben pedig a mellettem lévő ruhásgardrób szélébe megkapaszkodtam, hogy biztos ami biztos, ne tudjon elhúzni.

- Gondolkodtál volna, még mielőtt csele... - fejezte volna be a mondtatát, de valami megszólalt a farmerzsebében.

- 087 Jelentkezz! - szólt bele egy férfi hang, amit nem ismertem fel, hogy kihez tartozik. Anya a zsebéből elővett egy Walkie-Takie-t és az oldalán lévő gombot megnyomta, majd elkezdett beszélni.

- 121-es központ, itt vagyok, mi a helyzet? - kérdezte Anya, majd várta a választ. Körülbelül 5 percet vártunk, szoborrá meredve, de még mindig nem érkezett válasz. Továbbra is éreztem az ujjait a húsomba mélyesztette, ami miatt egyfolytában nyökdécseltem.

- Mi a franc van már?! - kiáltott Anya a walkie-talkie-hoz. Hirtelen recsegést hallottunk, majd többet nem hallottunk hangot a Walkie-Talkie-ból, amit Anya földhöz vágott. A kicsi készülék darabokra tört az ütés hatására, így a padló tele lett kis, fekete részekkel.

- Most mi lesz? - magam is meglepődtem, hogy ez a kérdés az én számat hagyta el. Anya is kérdő tekintettel fordult felém, de ahelyett, hogy leordított volna, nagy levegőt vett és normálisan válaszolt.

- Őszintén? Fogalmam sincs - elengedte a karomat, amit azonnal szorongatni kezdtem, míg Anya leült a mellettünk lévő ágy szélére és az arcát a lábára tett kezeibe temette.

...

Kis idő múlva már én is mellette ültem és a kezeit szorongattam. Elmesélte, hogy mit miért tett és így már nem voltam rá annyira dühös. Persze, még mindig bennem volt az előbbi feszültség, de annak csak egy töredéke, egy elég kicsi töredéke.

- Nagyon sajnálom Lilly, de nem tudok mit tenni - mondta a szemembe, nekem pedig támadt egy ötletem és az adrenalin megszállta a testemet.

- Mi lenne ha elszöknénk? - tettem fel a kérdést, mire Anya elkezdett nevetni. Én csak értetlenül bámultam rá, miközben ő már könnyezett a nevetéstől. Annyira vicces lett volna, amit mondtam? Őszintén szólva, nem hiszem.

- Szerinted én erre nem gondoltam? - most ő rajta volt a sor, hogy kérdezzen (amúgy is, én ma már rengeteg kérdést tettem fel neki) - Már rengetegszer átgondoltam, hogy merre lehetne menni és hogy hogyan, de HA sikerülne is.. - direkt megnyomta a ha szót - akkor is biztosan elkapnának minket és azt egyikünk sem élné túl. - fejezte be a mondandóját szomorúan, nekem pedig tovább kattogott az agyam ezen a témán.

Úgy éreztem, hogy egyszerűen muszáj valamilyen megoldást találnom erre a problémára. Nem hagyhattam, hogy Anyát megint visszarángassák oda maguk közé. Biztos, hogy Ms. Pare fenyegette meg Anyát, az a rohadt nőszemély! A neve hallatára tetőtől talpig kirázott a hideg, annyira utálok arra a nőre csak rágondolni.

Apa

Jézusom, nem is gondoltam Apára azóta, amióta Los Angelesben kötöttem ki. Anyával sem beszéltem róla, egyszerűen nem jutott eszembe. Annyira elszégyelltem magam ez miatt, de hát ez van.
Úgyhogy megtörtem a csendet és rákérdeztem a kis családunk egyetlen férfitagja hollétére.

- Anya, öhm.. Apa hol van? - kissé félve ejtettem ki a szavakat, féltem Anya reakciójától. Ő sem említette egyszer sem Apa nevét, ezért sem szerettem volna én felhozni ezt a témát, de most muszáj.

Anya rám emelte zöld tekintetét (esküszöm, még Gail Townban  barna volt a szeme) és szomorúan nézett rám. Ebből sejtettem, hogy rossz hírt fog közölni. Bár igazam lett, annyira még sem volt szörnyű.

- Apádat szerencsére áthelyezték Kanadába, így nem tud semmit arról, ami velem és veled történt - közölte, én pedig egy kicsit megnyugodtam. Igazából még örülök is neki, hogy nincs az országban, hiszen mondjuk nem büntethetik meg azért, amit esetleg én tettem a hotelban a csávóval. Vagy a kórházban, amikor Anya megmentett és ott is voltak áldozatok...

Mostanság egyre többször bevillant egy kép az első éjszakámról farkasként. Néha egy-két könnycseppet is elhullajtok a bácsiért, akivel ezt tettem. A többi áldozatomról is megszoktam emlékezni, de nem ennyire. Apa mesélte nekem egyszer, hogy amikor ő ennyi idős volt, ő is mindig, ha csak 1 percre is, de megemlékezett azokról az emberekről, akikkel végzett. Miután felnőtt lett már nem foglalkoztatta annyira a dolog.
Mostanra pedig már nem is érdekli, hogy kivel mit tesz / tett.

Észre sem vettem, hogy Anya nagyon erősen szorítja a kezem, én pedig ijedten néztem rá, ugyanis tudtam, hogy van valami gond. Anya viszont nem nézett a szemembe, ebből gondoltam, hogy ő is elgondolkodott és nem direkt szorítja a kezem.
Én is megszorítottam a kezét, mire feleszmélt és rám mosolygott.

- Minden rendben lesz, drágám! Majd kitalálunk valamit. - mondta és ráhajtotta a fejét a vállamra és így maradtunk sokáig.

Sziasztok srácok! :)
Tudom, most ez egy lájtosabb rész, de remélem, hogy így is tetszik!
Ha tetszett, akkor kérlek egy Vote vagy egy Komment formájában jelezzétek felém!
U.i.: Úristen, megvan az 1K megtekintés!!! KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!! Királyak vagytok! :D