A Farkas Lady 1. /Befejezett/

38.rész ~ Vallomás

- Mit tettél? - kérdeztem John-t, miközben az arcát és a szemét figyeltem, hátha kitudok olvasni belőle valamit. Sajnos nem jártam sikerrel.

Vajon mit tett a múltban? Vagy egyáltán mi az, ami rávezette arra, hogy azt tegye, amit tett? - ilyenek és hasonló fajta kérdések kavarogtak a fejemben, miközben a megkérdezett válaszolt.

- Igazából konkrétan ilyet nem csináltam soha, de... - itt elakadt, ezért közbeszóltam.

- De, mi? - kérdeztem újból, mert már kezdett fogyni a türelmem és nagyon akartam tudni, hogy mit rejteget előlem John.

- De viszont az.. hogy is mondjam... sokkal rosszabbat tettem akkoriban - ekkor egy kisebb szünetet tartott, majd folytatta - és nem is John Clay volt a nevem, hanem az igazi nevemet használtam.

Ekkor a földig leért az állam a csodálkozástól. Az első kérdés, ami a fejembe került, pedig ez volt a témával kapcsolatban:

- Ki a fene vagy? - egy kissé durvább stílusban tettem fel a kérdést, amit talán nem kellett volna, de ekkorra már nem érdekelt semmi más, csak az, hogy megtudjam, mi a fene folyik itt.

- Az eredeti nevem Mike, a vezetéknevem pedig nem annyira fontos. - nem nézett a szemembe, helyette inkább a földet bámulta - Inkább nem mondanám meg, ha lehetséges. Még húsz éves sem voltam, amikor a haverjaimmal úgy döntöttünk, hogy egy kicsit többet iszunk a kelleténél. Már ez magában is elég nagy hiba volt, de az még nagyobb volt, hogy kimentünk az utcára. - ennél a pontnál egy kicsit megállt, majd nagyot sóhajtott és folytatta - Nem bírtunk magunkkal. Öten voltunk, vagyis épp elegen ahhoz, hogy a szembejövő ártatlan lányokat leteperjük. Majd az egyik haverom kezébe valahogyan egy kés került és onnantól kezdve minden utcán sétáló embernek vége volt.

Egész végig, miközben mesélt, a falakat nézte, amik körbe vettek minket. Kikerekedett szemmel és tátott szájjal hallgattam, hogy miről beszél, mert egyszerűen nem akartam elhinni, amit hallok. John, vagyis Mike ilyenre lett volna képes? Az a Jo.. azaz Mike, akit én ismerek?!

- Szerencsére "csak" - ekkor idézőjelet mutatott a levegőben - három áldozat lett. Még hajnalban elkaptak minket a rendőrök és bevittek az őrsre. Mivel elmúltunk 18 évesek mindannyian, ezért mehettünk is a bíróságra a rá következő napon. Addig hagytak minket kijózanodni és gondolkodni, hogy miket is tettünk.

- De te nem öltél meg embereket.. ugye? - kérdeztem félénken - Hiszen csak az egyik srác tartott kést, nemde? Akkor ő volt a hibás, igaz? - amíg próbáltam megmagyarázni magamnak a történteket, Mike sóhajtott egyet és szomorú szemekkel nézett rám. A tekintete csöndre intett, úgyhogy abba is hagytam a beszédet.

- Attól függetlenül, hogy csak egy kés volt, attól még járhatott mindegyikünk kezébe - ekkor felnézett a szemembe és a szeme könnyekkel volt tele. Legszívesebben megöleltem volna, de nem tettem, ugyanis tudtam, hogy még nem végzett a beszéddel. - Viszont csak hárman használtuk úgy, hogy emberek vesztek oda - ennél a pontnál mind a két kezét a szeméhez emelte és halkan sírni kezdett. Ekkor viszont gondolkodás nélkül megöleltem őt.

- Azóta minden egyes nap eszembe jutnak azok a dolgok, amiket tettem - mondta, miközben még mindig törölgette a szemét. A sírás nem nagyon akart elhalni - Nagyon sajnálom, amit tettem azokkal az emberekkel, az egyiket majdnem megerőszakoltam, míg a másikat meg-megöltem... - ezek után a szavak után nem mondott mást, úgyhogy szorosabban kezdtem el ölelni őt.

Miközben halkan sírdogált, elgondolkodtam azon, amiket hallottam tőle. Nem akartam elhinni, hogy Mike miket művelt, igaz, akkor még csak 18 éves volt, de akkor is... Egyszerűen hihetetlen.. Na de várjunk csak, hirtelen valami eszembe jutott! Hát akkor ezért nem habozott túl sokat, hogy segítsen-e Apa ügyében, miután elmeséltem neki a történetünket. Valószínűleg evvel a munkával próbálja a hibáját "kijavítani". Tényleg, de akkor hogyan tudott ügyvéddé válni és emberek előtt lennie, hiszen ő egy gyilkos?!

- Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem... - kezdtem beszélni, mire a kezeit elvette a szemei elől és a szemembe nézett. Szegény, még mindig könnyesek voltak a szemei.. - Hogy tudsz emberek között mozogni ekkora feltűnésben, miközben gondolom a rendőrök téged keresnek vagy legalábbis kerestek..?

- Régen, miután 18 éves lettem és megtörtént ez az egész szarság, elszöktem a börtönből, a tárgyalást követően. Szerencsétlen többiek, ők nem úszták meg a dolgot.. Mindegy. Miután nagyon messzire sikerült kerülnöm, teljesen megváltoztattam a külsőmet. Nem vagyok rá büszke, de annyi pénzt sikerült összelopnom, hogy telt egy fodrászra és még egy-két műtétre is. Azóta ilyen a külsőm és John Clay néven ismernek az emberek.

- Hogy sikerült annyi pénzt lopnod? - kérdeztem felhúzott szemöldökökkel - Hiszen az rengeteg pénz! - kíváncsi voltam, ugyanis tényleg RENGETEG pénzről volt szó.

- Nos, ha sikerül ellopnod egy 100 000$-os autót, és ugyanazt az autót még aznap éjjel sikerül eladnod 200 000$-ért, akkor bármire képes vagy. - mondta már egy kissé vidámabban. - Nem olyan elit helyeken csináltattam a műtéteket, hiszen köröztek és nem akartam lebukni. Persze, akkor még nem adtak ki országos körözést utánam. Amint megvoltak a műtétek, elmentem személyit csináltatni egy másik néven.

- Gondolom, ez volt a John Clay, igaz? - kérdeztem egy kisebb mosollyal az arcomon.

- Igaz - mondta, majd sóhajtott egyet. - viszont még mindig kellene beszélnünk apád kiszabadításáról..

Üdv, Drágáim! 😊
Ahogy ígértem, hamarabb érkezett ez a rész, ami remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket! 😁😉
Ha így van, kérlek jelezzétek felém egy Vote és/vagy Komment formájában. ☺️Nagyon jól esnek azok a kommentek, amiket hagytok egy-egy rész után és köszönöm őket! 😍😘💕
Puszi!💋