A Farkas Lady 1. /Befejezett/

25.rész ~ Újra együtt

- Engedj el! - ordítottam az elrablómmal, miközben próbált kijuttatni a kórházból. Továbbra sem hagytam fel a karjainak ütögetésével a még működő jobb kezemmel, míg a bal karom és lábam továbbra sem reagált semmire. Nem bírtam mozgatni és semmit sem éreztem vele, ami más helyzetben nagyon is aggasztott volna, viszont abban a pillanatban nem foglalkoztam vele, sokkal inkább a szabadulásra koncentráltam.

Viszont akárhogy kiabáltam vele vagy ütöttem, nem reagált semmire, hanem egyszerűen vitt tovább a kórházon keresztül.

Hirtelen friss levegőt éreztem magam körül, mire fel tekintettem az elrablómról és mint kiderült számomra, kijutottunk a szabadba. Ahogy az égre emeltem a tekintetemet, a ragyogóan sütő Napot láttam meg elsőnek, így inkább lehajtottam a fejemet. A kórház bejáratát elhagyva jobbra kezdett futni, egy fekete autóhoz. Amint elértük azt, szó szerint bedobott az anyós ülésre, majd rám vágta az ajtót, ő pedig szintén sietősen beült a volán mögé. Gyújtást adott, majd el is indultunk, elhagyva az itt létrejött káoszt, ami számomra megnyugtató és aggasztó is volt egyben.

- Hová megyünk? - kérdeztem egy kis idő elteltével, ugyanis tudni akartam, hogy merre tartunk, ha már nincs beleszólásom a dologba meg úgy semmibe sem. Válasz helyett a símaszkot, amit viselt, leszedte magáról, nekem pedig elállt a lélegzetem. - Apa! - kiáltottam döbbenetemben.

- Figyelj, most elmegyünk egy szállodába, ahol megállunk egy kicsit, átbeszéljük a dolgokat, majd indulunk vissza Gail Townba. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, de én a város neve hallatára a fejemet kezdtem rázni és ráadásul a gyomrom is görcsbe rándult.
Egyszerűen nem vonzott az a hely, talán azért, mert teli van vérfarkasokkal, akik rám vadásztak/vadásznak. Ráadásul a hab a tortán, hogy Apa is közéjük tartozik. Kissé félve ugyan, de hangot adtam nemtetszésemnek.

Én oda többet nem fogok menni!

- Figyelj Apa, nem igazán szeretnék vissza menni Gail Townba, én... - kezdtem volna, de Apa közbevágott, ami még inkább meglepett engem.

- Nem kérdeztem a véleményedett! - förmedt rám, nekem pedig kikerekedtek a szemeim. - Úgy lesz, ahogy megmondtam és kész!

Hogy mer velem így beszélni?!

Gondolkodóba estem, hogy vajon miért akar engem hazavinni ennyire, hogy meg sem hallgatja a véleményemet? Mi lehet a fő oka annak, hogy egyáltalán itt van velem?

Valószínűleg nem álltak le a keresésemmel Ms.Pare halálát követően sem. Sőt, lehet, hogy meg akarják bosszúlni azt, amit avval a nővel tettem, ami nagyon nem lenne jó nekem. Ennek a gondolatára a hideg is kirázott és amikor lenéztem magamra, akkor rájöttem, hogy nem csak a gondolat miatt vagyok libabőrös. Ugyanis egy szál beteg ruhában voltam, és a nagy döbbenetek közepette észre sem vettem, hogy fázok. Az autó szerint 4 fok volt a hőmérséklet, ami a ruhának köszönhetően számomra is bebizonyosodott. A még működő jobb karommal átöleltem magamat egy kis extra melegségért, de még ez sem segített sokat.

Apa nem nézett rám, a vezetésre koncentrált, ezért is lepett meg, amikor a hátsó ülésre nyúlt (közben mindvégig az utat figyelte) és előhúzta a kabátját, amit a kezembe is nyomott. Kérdés nélkül bújtam bele a belül bundás kabátba, ami borzasztóan nagy volt rám. Kétszer körbe tudtam volna tekerni magamon, ha annyira akartam volna.

- Majd holnap megállunk egy boltban és veszünk neked ruhákat. - mondta pár percnyi csend után - Vagy ha szeretnéd, akár most is beszerezhetünk neked pár darabot. - fejezte be, az egyik szemöldököm pedig felszaladt.

- Jé, van még beleszólásom akár bármibe is? - kérdeztem erős éllel a hangomban - Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy nem kérted a véleményemet. Mi változott úgy körülbelül negyed órája? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal, hiszen előbb még tényleg nem számított neki, hogy én mit gondolok.

- Abba, hogy mikor és hogyan megyünk haza, vagy hogy egyáltalán merre megyünk, nincs beleszólásod.- jelentette ki, én pedig fanyarul elmosolyodtam. - De viszont másban kikérem a véleményed. Hozzáteszem, hogy SZÁMÍT is a ilyenkor az, amit mondasz. - tette hozzá.

- Akkor szerintem álljunk meg most ruhát venni. - mondtam úgy körülbelül pár perc elteltével. Alaposan átgondoltam, hátha adatik netán egy lehetőség a szökésre, ugyanis én nem fogok vissza menni Gail Townba, az száz százalék. Válaszul csak bólintott, majd le is kanyarodott a következő bevásárlóközpont parkolójába. Megálltunk, és még mielőtt kiszáltunk volna, rá néztem.

- Öhm.. Figyelj, hogy fogok én ebben a ruhában vásárolni? - kérdeztem félve, ugyanis az ezer százalék, hogy én nem fogok ebben emberek közé menni és vásárolgatni. Apa végignézett rajtam, közben elmosolyodott és megvonta a vállát.

- Fogalmam sincs. Mondanám, hogy bevásárolok helyetted, de szerintem nem járna jól egyikünk sem. - mondta szinte nevetve - Meg amúgy sem szeretnélek egyedül hagyni. Úgyhogy muszáj bejönnöd velem. - rántotta meg a vállát újból és a válaszomat meg sem várva kiszállt a kocsiból.

Tátott szájjal bámultam Apa után, aki az ajtaja becsapása után megkerülte az autót és az én oldalamon lévő ajtót kinyitva kérdő tekintettel meredt rám.

- Most akkor megyünk, vagy mi lesz? - kérdezte én pedig némán, még mindig tátott szájjal meredtem rá és közben a jobb kezemmel a ruhámra mutattam. - Ahogy nézem, a kabátom takar valamennyit a ruhából, úgyhogy alkalmas vagy a vásárláshoz. - mondta egy kisebb mosoly kíséretében.

Kiszálltam a kocsiból és követtem őt egészen a bevásárlóközpontig, ahol a legelső ruha boltnál meg is álltunk. Közben szó szerint magam után kellett vonszolnom a bal lábamat, ami még mindig nem akart rendesen működni.

Bent az üzletben az emberek elég furán pillantottak rám, ugyanis a zöld egyberuhám, az afelett lévő, a felső részből valamennyit takaró fekete bőrkabát és a papucs csak egy kicsit lehetett feltűnő. Ráadásul a lebénult bal lábammal együtt biztos jól néztem ki.

Egy farmer nadrágért és két pólóért nyúltam, amiket először megpillantottam. Nem volt kedvem ilyen ruhában és ilyen körülmények között nézelődni, máskülönben fél napig biztos ott maradtunk volna miattam.

Amint kiléptünk az üzletből, mentünk is a következőbe, hogy cipőt is szerezzünk nekem.

Már a kirakatban megpillantottam egy barna csizmát, ami így a tavasz elején szerintem teljesen jó volt. Az üzletbe érve meg is pillantottam és azonnal érte nyúltam. 37-es méretű a lábam (igen, tudom, nagyon kicsi), amit Anyától örököltem. Ekkor eszembe jutott valami, aminek nem kellett volna egy cipőboltban eszembe jutnia.

Úristen, vajon Apa tud Anyáról, hogy mi történt vele?

Ahogy ez eszembe jutott, megállt a kezem a levegőben és lefagytam. Ezt Apa is észrevette, ugyanis megfogta helyettem a csizmát és a kezembe nyomta azt.

- Hé, nyugodtan elveheted ha tetszik, nem érdekel az ára, azt ne nézd! - mondta, miközben megfogtam a csizmát, amit a kezembe tett. Őszintén szólva örültem, hogy nem kellett az üzletben magyarázkodnom neki, hogy miért fagytam le ennyire. Így jobb volt, hogy úgymond magának talált ki valamit magyarázatul.

Ugyanis nem lenne szívem itt, más emberek előtt közölni vele, hogy már nincs többé felesége.

Sziasztok srácok! 🙂
Elérkezett a 2018-as év első része, ami remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket 😁
Sok puszi a következő részig! 😘❤️