Helló mindenkinek :D Tartok egy kis betekintést, de azt nem ígérem hogy folytatni fogom. Kicsit tovább gondoltam mint ahogy terveztem volna.
2017 December 20
Tompán hallottam a hangokat a szemeimet alig tudtam kinyitni.
Fájdalmat éreztem, fájt minden porcikám. Mikor végre ki tudtam nyitni rendesen a szemeimet, hálát adtam azért, hogy nem világít a szobában a lámpa.
Este lehetett, korom sötét volt odakint. Az ablakon beszűrődő fényt a kinti lámpa okozta, mely nem volt olyan erős, hogy bevilágítsa az egész szobát.
A mellettem csipogó gép az életjeleket mutatta, melytől idegesség fogott el.
Fogalmam sincs hogyan kerülhettem korházba.
Zavarodottan néztem az ajtó felé, a folyósón égtek a lámpák. Rengetegen jöttek mentek el az ajtóm előtt, mégsem nyitott be senki.
2017 December 21
Fáradtan pislogtam, a takarót a szemeim elé húztam. Majd megvakulva a világosságtól.
- Ben! Szemeimről lehúzva a takarót, ijedten kaptam a tekintetem a hang irányába. – Kisfiam!
Anyám szemei könnyektől csillogtak, kezét melyet felém nyújtott remegett akár a kocsonya.
- Mi történt? Rekedte hangomon még én magam is meglepődtem. Anyám Sóhajtott majd lágyan elmosolyodott.
- Azt hittük már ránk sem emlékszel majd.
- Miért ne emlékeznék rátok? – Anya mi folyik itt?! Zavarodottan kapkodtam ide oda a fejemet.
- Nem emlékszel, hogy mi történt?
- Szerinted, ha emlékeznék akkor most megkérdeztem volna, hogy miért vagyok korházban?
- Elütött egy kocsi. Sokkolva meredtem anyámra, aki zokogni kezdett.
- Ez, hogy történt?
- Mielőtt még bármit elmondanék, kérdeznék valamit.
- Kérdezz. Forgattam meg a szemeimet.
- Emlékszel Elizabethre?
- Hogy kire? Zavarodott voltam, fogalmam sincs anyám kiről hadovál itt össze vissza.
- Tudod Ben, mikor elütött egy autó, te a temetőből rohantál ki. – Az autós szerint nagyon zaklatott voltál mert a szemedet törölgetve léptél a kocsi elé.
- Miért voltam zaklatott, és miért voltam én a temetőben?
- Szerintem ezt most nem nekem kellene elmesélnem. A kezembe adott egy papírt majd homlokomra puszit adva kisétált az ajtón. – Remélem így majd emlékezni fogsz újra.
Kedves Ben!
Nem tudom, de nem is akarom már tovább húzni az időt. Mi értelme lenne? Fáj már maga az emlék is, de hogy még a tudattal is élnem keljen.... azt nem tudnám elviselni.
Tudom most biztos önzőnek gondolsz, de nem tudok így élni. Ne gyárts kérlek képleteket, hogy miért hagytalak el. Nem a Te hibád, Én döntöttem így!
Néha az élet, képes egy dolgot kiragadni az életünkből, hogy azt a sok százat amit elénk dob megpróbáljuk mi magunk is eldobni azért az egyért cserébe.
Megszeppenve olvastam végig a sorokat. A szemeimet könnyek égették.
Mégis ki ez a lány és mi történt vele?
Hat héttel később
Az üres szoba közepén ültem. Az emlék foszlányok kezdtek meg sokszorozódni a napok alatt. De még mindig nem voltam képes emlékezni mindenre.
Idegesen csaptam a falnak a képet, amin én és az ismeretlen lány van.
- Az isten bassza meg! – Miért nem emlékszem rád? Zokogva hunytam le a szemeimet.
Valami bántott legbelül, úgy éreztem mintha mindenemet elveszítettem volna. De vajon így is van?
- Anya!
- Igen, kisfiam? Anyám felém fordult, majd közelebb jött hozzám.
- Mond el, kérlek ki ez a lány. Szemeimet becsuktam majd nagyot sóhajtottam. – Nem bírom tovább. Éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcomon.
- Ő a barátnőd volt, életem. Anyám kezét megéreztem az arcomon.
- Hol van most? Könnyektől csillogó szemekkel figyeltem édesanyámat. Nagyot sóhajtott majd oldalra fordította fejét. – Anya kérlek, mond el nekem!
- Meghalt. Eltátottam a számat kezeim ökölbe szorultak.
- Miért? Zokogva figyeltem minden mozdulatát az előttem álló nőnek.
- Kérlek ne kérdezz tőlem ilyeneket, engem is megviselt!
- Miért? Üvöltöttem, egyszerűen jogom van tudni mi történt!
- Mert a kis fiad meghalt Elizabeth hasában.
Éreztem hogy egyszer csak minden elkezd forogni körülöttem, majd lecsukódnak a szemeim.
