Matt békésen szuszogott. Néha néha azért motyogott valamit álmában. A feje még mindig a combomon volt, a kezeit a hasán pihentette. Nem akartam felébreszteni, de már én magam is kezdtem elálmosodni. Hisz odakint már sötét volt, mi még mindig a földön ültünk összekuporodva.
- Héj, Matt. Nem is értem hogy tud ennyit aludni. Jaj várjunk csak, az a kibaszott gyógyszer. - Matt kelj fel. Rázogattam a fiút, mire azért második megszólításra, kinyitotta a szemeit.
- Hmm? Gyönyörű szemeit az én tekintetembe fúrta, majd egy nyújtózkodás kíséretében, a hajába szántott az újaival, majd üllő helyzetbe tornászta magát.
- Mennyi gyógyszert adtak be neked és milyen fajtát? Matt értetlen tekintettel, figyelt engem de nem szólalt meg.
- Adtak neked gyógyszert, nem?
- Nem. Rázza meg a fejét.
- De hiszen te magad mondtad, mikor behoztak ide.
- Mi van? - Nekem nem adtak semmiféle gyógyszert. - Te teljesen meg vagy zakkanva. Feláll a földről, majd az ágyához sétálva szép óvatosan lefekszik rá. Nagy levegőt veszek, majd én is felkelek a földről, és az ágyamhoz sétálok.
Nem tudom elhinni hogy nem emlékszik arra hogy azt mondta hogy beadtak neki valamilyen gyógyszert, én ezt nem tudom elhinni. Ki kell valahogy jutnom innen, különben én magam is megbolondulok.
Könnyek lepik el a szemeimet, és hiába akarom nem tudom megállítani, hogy ne folynak le a könnyek az arcomon. Nem tudok mosolyogni, nem tudok erős maradni. Fájnak a szavai, és az is fáj, hogy Matt ennyire ellök magától, pedig én csak segíteni akarok neki.
Másnap reggel
Egy nagyon erős szorítást éreztem a karomon, egy kötéllel kötözték meg a kezemet. A szememre egy kendő félét kötöttek. Hiába akartam én szabadulni, nem tudtam, így hát inkább engedtem hogy vigyenek oda ahova akarnak. Matt hangja élesen hasított a levegőbe ahogy elkezdett kiabálni.
- Engedjék el. A hangjában felfedeztem hogy kétségbe van esve, de tudtam ő sem tehet semmit. Éreztem hogy a talaj eltűnik a lábam alól majd felkap valaki a vállára és kicipel a szobából. Matt nem lehetett hisz az ő hangját még lehetett hallani ahogy kilépünk a szobából. Ahogy azt kiabálja hogy eresszenek el.
Azután már csak azt hallottam ahogy bevágják az ajtót majd megint megindul velem a titokzatos idegen, valószínűleg egy őr lehetett. Nem telt bele pár perc sem, de megint kinyílt egy újabb ajtó majd hallottam hogy azt is becsukják engem meg egy asztalra helyeznek. Kikötöttek az asztalhoz majd a kendőt levették a szememről. Egy negyvenes éveiben járó, férfi ült mellettem egy széken, és egy injekciós tűt tartott a kezében.
- Nem kell félned, semmit sem fogsz érezni, csak maradj nyugton. A tűt a kezembe szúrta majd mikor belenyomta azt a valamit a kezembe kihúzta a tűt a bőrömből. pár perc múlva már nem igazán voltam magamnál, a kezeimet nem tudtam mozgatni, de még az újaimat sem.
- Mit tesznek velem? Nehezen tudtam megszólalni, és ezt az egy mondatot is alig tudtam kiejteni a számon.
- Neked arról nem kell tudnod. csóválja a fejét a doki majd kimegy a szobából. - Héj hozzák azt be. Megint csak megjelenik a doki és mellette két őr. Az egyik őr kezében egy kés van, amit a dokinak odaad majd mellém lépnek.
- Mit akarnak? A könnyek már az arcomon folynak lefelé.
- Játszunk egy kicsit, nem kell félned. Azzal felemeli a kezét és a kést a combomba szúrja.
