Elizabeth szemszöge
Sietve szedtem a lépcsőfokokat. Az épületből kiérve szaladni kezdtem a munkahelyemre, már megint késésben vagyok.
Ben hajnalok hajnalán elhagyta a lakásom, amihez már hozzászoktam, még is néha jól esne ha egyik reggel arra ébrednék hogy mellettem fekszik.
A telefonom egyfolytában csipog mint egy ketrecbe zárt kismadár, aki csakhamar szabadulni akar.
- Hol a fenében vagy? Ben hangja mérgesen csengett, mégis volt benne némi szelídség.
- ŐŐ elaludtam.
- Megtehetnéd hogy egyszer időben felkelsz és beérsz a munkahelyedre, hogy ne nekem keljen mindent csinálnom.
- Te meg megtehetnéd hogy egyszer nem rohansz el hajnalok hajnalán.
Meg se várva a válaszát egyből kinyomtam a hívást. Miért kell folyton parancsolgatnia?!
Rengeteg embert kerülgetve futottam az utcákon, miközben azon agyaltam vajon a főnököm mikor fog kirúgni amiatt hogy folyton elkések.
Az ajtót megint csak nagy hévvel nyitottam ki, ami mindig ugyan úgy visszacsapódik az eredeti helyére. Ben morcos képpel vizslatott miközben a vendégeknek töltötte ki az itallyukat.
- Jé, megtiszteltél minket azzal hogy végre beértél?
- Abbahagynád végre? Megálltam Ben előtt, aki vigyorogva hajolt közelebb áthajolva a pult felett.
- Nincs mit abbahagynom mert még el sem kezdtem. Szemtelen vigyorral az arcán sétált el az italokkal a vendégekhez.
- Ennél már nem lehet idegesítőbb. Morogtam az orrom alatt, majd hátrasiettem a raktárba.
Fél órával később a raktárban pakoltam fel az érkezett árut a polcokra. Már eléggé idegesített hogy egy két dolog át lett rendezve. Így nem találtam meg semminek a helyét.
- Segítsek? Ijedtemben majdnem elejtettem a dobozt ami tele volt poharakkal. Noel mellém sétált majd elkezdte elpakolni a holmikat amiket én nem tudtam hova kell rakni.
- Hogy lehet az hogy Te aki csak tegnap kapott itt munkát már tudja mit hova kell rakni?!
- Jó a memóriám, amúgy Ben mutatta meg hogy mit hova kell pakolni. Vigyorogva vette el a kezemből a dolgokat, majd az utolsó darabokat is a helyére rakta.
- Értem. Sóhajtva lépkedtem le a létráról, Noel minden mozdulatomat figyelte. Nem tudnám leírni mi volt a tekintetében. - Mi az? Csodálkozva meredtem a férfira aki előttem állt.
- Semmi, én csak nem értem. Megrázta a fejét majd hátat fordított nekem.
- Mit nem értesz?
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni Bennel miközben ő úgy rángat téged ahogy kedve tartja.
- Ez hülyeség. Tiltakoztam, miközben próbáltam kimenni a raktárból, de Noel az utamat állta.
- Fogadjunk együtt se vagytok.
- Honnan veszed ezt a hülyeséget? Ijedten bámultam szemeibe. Ködös volt a tekintete.
- Ma is rángatott kedve szerint, nem igaz ? Kezeit a csípőmre rakta majd erőszakosan tolt neki a falnak.
- Mit akarsz? Idegesen kaptam tekintetem az ajtó felé, de Ben nem jött, így kéntele voltam egyedül megbirkózni ezzel a feladattal.
- Szerintem eléggé egyszerű a válasz. Beteg vigyorától egyből rám tört a hányinger, egyszerűen képtelen lettem voltam a szemébe nézni. - Nézz a szemembe. Államat erősen megfogva fordított maga felé majd a nyakamat kezdte csókolgatni. - Én jobb vagyok mint Ben, kislány.
- Azt kétlem! Ben megragadta Noel pulóverét, hátrarántotta majd ütni kezdte a földön fekvő férfit, aki nem is próbálta megvédeni magát.
- Ben, állj le, kérlek. Már a főnök is berohant aki szétszedte őket.
- Mi ütött belétek?! Noel idegesítő vigyorral állt Ben mellett aki undorral az arcán figyelt a főnökre.
- Ez a faszkalap, bántotta Elizabethet. Ben megint csak megragadta Noelt, de a főnök időben kapcsolt így megint csak ő szedte le Ben-t Noelről.
- Ki vagytok rúgva! Mutatott kettőnkre. Ben mellettem meglepődve rázta meg a fejét.
- Miért minket rúg ki, mikor ez a faszkalap volt az aki...
- Nem érdekel hogy ki kezdte, de Te voltál az aki verekedést kezdeményezett! A főnök már szinte ordított, én inkább meghúzódtam a sarokban.
- Elizabethet miért rúgja ki? - Ő nem tett semmit.
- Hát nekem nem úgy tűnt. Noel mocskos vigyorral engem méregetett. Hát persze hogy a főnök neki hisz.
- Menjünk. Ben óvatosan megragadta a kezemet majd kihúzott az irodából. - Faszomba! Idegesen tépte le magáról a munkaruhát, majd egyenesen az öltöző felé húzott. - Siess!
Két órával később már Ben lakásán voltunk. Egyikünk sem tudta elképzelni hogy ezek után most mihez kezdjünk.
- Nem hiszem el hogy neki hitt a főnök és nem nekünk. Idegesen meredtem Benre aki a hajammal játszadozott.
- Mondtam én hogy ezzel az idiótával valami nincs rendben.
- Most hogyan tovább?
- Megoldjuk kicsim, megoldjuk.
- Kicsim? Mosolyogva simítottam végig az arcán - Nem vagyunk együtt.
- Ki mondta ezt neked? Össze kulcsolta a kezeinket, arcát a nyakamba fúrta. - Nem tudom mi lenne velem nélküled.
- Nem mindig tudok rajtad kiigazodni.
- Ez a lényeg, bébi. - Ne akarj megfejteni!
