Lassan, kezdtük megismerni egymást. Néha nem tudtuk hova tenni azokat a fránya érzéseket. Néha jobb lett volna külön válni, néha meg elszakíthatatlanok voltunk együtt.
Rengeteget dolgoztunk, keveset voltunk együtt, ez lassan mind kettőnket zavart. Hol Ő, hol meg én voltam ideges emiatt, de akárhányszor összevesztünk mindig megtudtuk beszélni a dolgokat.
Viszont az utóbbi időben egyre csak távolabb kerültünk egymástól. Egyikünk sem tett semmit.
Az ágy másik fele minden reggel üres volt. Majd hetek múlva már nem is aludt mellettem. Az okát magam sem tudom, és ez nagyon is zavart.
-Ben! Kilépve az erkélyre megcsapott a hideg levegő. A köntöst össze húztam magamon.
- Mond. Ben egy szál cigit szorongatott az ujjai között, ujjai remegtek. Egy rövid ujjú felső meg egy alsógatya kicsit kevésnek bizonyult így ősszel.
- Minden rendben köztünk? Mind ha megdermedt volna, keze megállt a levegőben, izmai megfeszültek, szemeit óvatosan lecsukta.
- Miért? - Nem úgy tűnik? Hangjában érezhető volt a gúny, persze akkor még magam sem tudtam miért viselkedik így.
- Még ha annak tűnne! Feleltem némi éllel a hangomban. Szavaim hallatán felkapta fejét, majd hangos kacagásba kezdett. Majd mikor végre abba hagyta a hahotázást, így felelt.
- Kirúgtak a munkahelyemről. Beleszívott a cigiébe, majd hátradőlt a széken.
- Ezért nem beszélünk egymással?
- Beszélünk egymással. Grimaszolva fordította el a fejét.
- Tényleg?! - Nem alszunk egymással, mert te kitaláltad hogy a kanapén fogsz aludni, elmész kora reggel, de sosem mondod meg hova mész, no meg állítólag kirúgtak a munkahelyedről!
- Próbálok munkát keresni, ez olyan nagy bűn? Idegesen nyomta el a hamutálban a csikket majd felpattant a székről.
- Nem ezzel nincsen baj, nekem azzal van a bajom, hogy mióta hazajöttünk anyukádéktól mi teljesen eltávolodtunk egymástól . Kikelve ordítottam, egyszerűen képtelen voltam felfogni a dolgokat.
- Ne kiabálj, rohadtul utálom! Sziszegte, kezét a mellkasomra tette majd betolt az erkélyről a nappaliba.
- Azt hiszed ezzel mindent megoldasz, ugye?
- Nem kell ezen semmit megoldani. Kezeimet a fejem felé emelte majd nekitolt a falnak. - Így tökéletes minden, ahogy most van. Szemeit behunyta, kezeimet elengedte. Egy pillanat alatt omlott össze, arcát a nyakamba fúrta derekamat átölelte, majd zokogni kezdett mint egy kisfiú. - Mi így vagyunk tökéletesek!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
