- Nem kell hogy elfelejtsd, csak szépen lassan engedd el. - Nem azt kérem, hogy ne gondolj rá! - Természetes hogy gondolsz rá, hogy hiányzik, de attól még mást engedj azért be az életedbe, mert így ez az egész tönkre tesz téged szépen lassan. - Segíteni szeretnék, nem akarom őt helyettesíteni, nem is tudnám, hisz én nem ő vagyok. - De szeretlek, fontos vagy nekem, és az is fontos hogy te jól legyél, mert ha te boldog vagy, az engem is boldoggá tesz.
Öt hónappal később
Matt szemszöge
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Ahogy teltek a napok, hetek aztán a hónapok, a fájó emlékek eltűntek lassacskán, helyét átvették a szép emlékek. Reggelente már nem arra keltem hogy a szemeimet marják a könnyek. Nem, helyette mosolyogva ültem fel az ágyban majd az alvó lányt csodáltam, vékonyka karján az ingem lassacskán lecsúszott puha bőrén. Kócos haja össze vissza simult a párnára, karjait maga mellett pihentette. Gyönyörű volt, mint a fénylő csillagok az égbolton esténként. Szemeimet nem tudtam róla egy percre sem levenni, egyszerűen megbabonázott a látványa! Idővel, megszerettem. Először nem akartam, egyszerűen csak féltem! Féltem attól hogy lehet hogy azt a lányt akit valaha szerettem, és még most is szeretem, de már nem úgy ahogyan régen... Elveszítem azáltal, hogy másba szeretek bele. Mardosott a bűntudat, de idővel megtanultam vele bánni.
- Min gondolkozol ennyire? Lisa, csilingelő hangja ébresztett fel bambulásomból. Zavartan hunytam be a szemeimet majd arcomat a kezeimbe temettem.
- Semmin. Választottam a könnyebbik utat, de tudtam már jól hogy ezzel a lánnyal semelyik út sem lesz egyszerű.
- Én nem így vettem észre. Simít végig a karomon. Csillogó szemekkel nézek rá a lányra aki egy huncut mosoly kíséretében takarja be a derekát a rácsavarodott takaróval.
- Csak szimplán elbambultam, ennyi az egész, viszont most már ne nagyon búj vissza a takaró alá, mert lassacskán fel kellene kelni.
- Én még aludnék. bújik hozzám közelebb majd átöleli a derekamat.
- Igen azt sejtettem. Mosolyodom el. - De nekem már korog a gyomrom. Adok puszit a szájára, majd már hajolnék el, de ő elkapva a nyakamat közelebb húz magához, majd száját az enyémre illeszti.
- Még mindig rá gondolsz, ugye? Szakítja meg csókunkat majd kezeit meztelen mellkasomra simítja.
- Miért kellett elrontani ezt is? Jogosan háborodtam fel.- És akkor mi van ha még gondolok rá?!
- Miért kell folyton rá gondolnod? - Főleg ha velem vagy?
- Na jó elég. Tolom el magamtól majd felállok és kisétálok a fürdőbe.
Két órával később
A szél bele bele kapott a hajamba, a rózsát görcsösen szorongattam a kezemben. A sírja mellett telepedtem le, majd ránézve a sírkőre, halkan csak annyit suttogtam.
- Julie. Könnyek záporoztak le az arcomon, de mégis, mosolyogtam. - Tudod rengeteget gondolkodtam azokon a napokon, amiket együtt éltünk át. A rózsát a sírkőre raktam, majd folytattam. - Most már csak a jó emlékek jutnak az eszembe, és mosolyogva emlékeszem vissza rájuk. - Sosem foglak elfelejteni, megtanultam a hiányoddal együtt élni, elfogadni azt. - Tudod van egy lány, akivel rengeteget veszekszünk, még is beleszerettem. - Tudom hogy ő sosem lesz olyan mint amilyen te voltál, már miért is lenne olyan mint amilyen te.?! De rendes, okos lány, elfogad olyannak amilyen vagyok, és tiszta szívből szeret. Én is szeretem őt, viszont egy részem meghalt veled együtt, így sosem fogom őt annyira szeretni, ahogyan ő szeret engem.
Hamarosan vége ennek a történetnek, remélem azért amit eddig leírtam tetszett minden olvasónak :) Ha minden igaz akkor már csak két rész van hátra, no meg az Epilógus!
