" Képes az élet egyetlen egy leckéért százat is eléd dobni csak azért hogy feladj mindent azért az egyért!"
Megszorítottam a kötelet, majd sóhajtva húztam a nyakamra!
Egy héttel korábban
Kezeim remegtek , a szám már egy jó ideje ki volt száradva.
- Kicsim! - Figyelj rám kérlek!
- Nem tudok rád figyelni. Halk szavaim éppen csak eljutottak hozzá.
- Igen, nekem is fáj, de tovább kell lépnünk, ezt így nem tudom tovább csinálni! Rázta meg a fejét Ben.
- Te nem tudod tovább csinálni? Szemeim megteltek könnyekkel. - Én voltam az aki megszülte volna, ÉN! Kiabáltam kikelve magamból! Zokogva borultam a földre. - Mit tudsz Te? - Azt hiszed hogy nekem nem fáj?
- Nem mondtam azt hogy neked nem fáj! - Egyszerűen csak nem tudom elviselni hogy szenvedni látlak! Karjaiba húzott, majd hosszú csókot lehelt ajkaimra. - Nem akarok így élni.
- Ne mondj ilyent, kérlek! - Nem akarlak még téged is elveszíteni.
Egy héttel később
Kedves Ben!
Nem tudom, de nem is akarom már tovább húzni az időt. Mi értelme lenne? Fáj már maga az emlék is, de hogy még a tudattal is élnem keljen.... azt nem tudnám elviselni.
Tudom most biztos önzőnek gondolsz, de nem tudok így élni. Ne gyárts kérlek képleteket hogy miért hagytalak el. Nem a Te hibád, Én döntöttem így!
Néha az élet képes egy dolgot kiragadni az életünkből hogy azt a sok százat amit elénk dob megpróbáljuk mi magunk is eldobni azért az egyért cserébe.
A levelet a polcra raktam, majd felálltam a székre. Szép nyugodtan fontam a nyakam köré a kötelet. Az emlékek egyetlenegy másodperc töredéke alatt futottak át az agyamon.
Majd egy határozott mozdulattal kirúgtam a széket a lábam alól.
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
