Már, nem is annyira fájt a combom, mint egy hónappal ezelőtt. Viszont mind ketten rettegtünk attól hogy megint bántani fognak minket. Csendben teltek a napok, és ez eléggé furcsa volt. Rengeteg gyógyszert kaptunk, de szerencsére nem vették észre hogy amit adnak azt le se nyeljük. Már miért tettük volna meg?! Voltak olyan emberek ebben az elmegyógyintézetben akik olyanok voltak mint az élő halottak, de komolyan. Volt egy lány aki annyira megbolondult, hogy az éjszaka közepén felvágta az erét majd beleverte a fejét a falba. Hát mindjárt meg is halt. Volt aki szétkarmolta az arcát, és azt üvöltötte hogy:
- Mind megdöglötök. Ezt a lányt addig ütötték ameddig levegőt vett. majd egy zsákban elvitték, azt már mi magunk sem tudjuk hogy hova de egyszerűen rémisztő volt. Rángatózott a lány össze vissza, volt hogy késsekkel szurkodták majd verték. Ez a lány nem tehetett semmiről, emlékszem az apja hozta be, belökte az ajtón majd egy papírt aláírt aztán távozott is. Azóta nem láttuk a férfit.
Nem tudom hogy valaha is ki e juthatunk erről a helyről, de azért még mindig reménykedek benne hogy nem itt fogjuk leélni az életünket.
- Héj Matt. Szóltam a fiúnak, aki az ágyán fekve a plafont bámulta.
- Hmm? Fordította a fejét felém.
- Ki kell jutnunk innen. Kétségbeesett tekintetemet körbevezetem a szobán.
- Na és hogy fogunk innen egyáltalán kijutni? Néz rám unottan.
- Ne legyél ilyen kérlek. Elfordítom a fejem, nem akarom látni mikor ilyen.
- Miért milyen legyek? - Lassan megfogok örülni és nem tudunk erről a szaros helyről kijutni.
- Csak próbáljuk meg. - Kérlek
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
