Matt szemszöge
Kezeimet a bögrés csésze melegítette, hideg újaimmal körbefontam a bögrét majd a számhoz emeltem. A fa ágai, amik pimaszul belógtak az erkélyre, szomorúan hullatták leveleiket. Csak néztem ahogy a színes falevél lehull a földre, még alig ér földet, mikor is az erős szél felkapta az aprócska falevelet, majd messzire repítette.
- Szívem! Lassan tettem le az asztalra a bögrét majd ugyan ilyen nyugodt mozdulattal fordultam meg.
- Mond. Mosolyogtam, Lisára, aki miután felhúzta a kabátját lehuppant az ölembe. Dereka köré kulcsoltam kezeimet, mire a lány elmosolyodott.
- Tudod elgondolkodtam azon, hogy hogyan is találkoztunk annó.
- Óh igen, arra én tisztán emlékszem. Bólintottam. Lisa mosolygott, tudtam hogy boldog, és én minden tőlem telhetőt elkövettem és el fogok követni, hogy boldog is maradjon mellettem. Viszont az én arcomon nem lehetett látni a boldogság jeleit. Egy ember hiányzott volna még az életemből, aki ha sokszor rám nézett, hatalmas mosoly volt arcomon.
- Boldog vagyok! Bújik hozzám, majd mellkasomra teszi tenyerét. - Boldog vagyok mert vagy nekem, mert vagytok ti nekem.
- Héj apa! Mosolyogva fordultam Benjáminhoz, aki mellettem állt egy levelet a kezében tartva. - Elolvasod? A mosolya engem is mosolygásra késztetett. Bólintottam, mire ő a kezembe adta a levelet. Igen okos fiú lett belőle, egyetemista, szorgos fiú, illedelmes segítőkész.
Miután elolvastam azt ami a papírra le volt írva, eszembe jutott Julie. A Csokor rózsa a pulton hevert, arra várva hogy elvigyem annak az embernek, aki nagyon is fontos nekem a mái napig is!
- Remek srác vagy, és remélem hogy a lány is ennyire megbecsül majd téged, mint ahogyan te őt. Vállára raktam a kezemet, majd kicsit megszorítottam.- Büszke vagyok rád! Öleltem magamhoz mire megjelent Lisa az ajtóban. Mosolyogva lépkedett felénk majd a fiát és engem is átölet.
- Remek emberek vagytok ti mind a ketten.
Három órával később
A csokor rózsát felkaptam a pultról majd sietve kaptam magamra kabátomat a kulcsot még a zsebembe mélyesztettem majd kiléptem az ajtón.
- Héj apa.
- Mond, néztem rá Benjáminra, aki a kabátját húzta fel magára. - Veled mehetek? Hezitálva ugyan de bólintottam majd mikor mellém ért elkezdünk sétálni.
A bejáratra nagy betűkkel ki volt írva, TEMETŐ.
A hideg futkosott a hátamon, fiam értetlenül meredt előre, majd megszólalt.
- Én azt hittem, hogy egy másik nőnek viszed ezt a csokor rózsát. Lehajtja a fejét majd hátat fordít nekem. Rázkódni kezd a válla.
- Anya küldött utánam, ugye? Tettem szabad kezem a vállára, másik kezemmel a rozsa csokrot szorongattam.
- Igen ő, bár én is azt hittem hogy egy másik nőnek viszed. Fordul felém majd hozzám bújik.
- Igen igazad van, egy másik nőnek viszem, aki egykor még mellettem volt.
A sír melletti vázába beleraktam a rózsacsokrot majd kicsit hátrébb léptem a sírtól.
- Ki ő? Benjámin értetlenül meredt a sírra.
- Ő az én másik felem. - Ő az aki boldoggá tudna tenni igazán, ő az akinek a hiánya megöl még mái napig is. - Ő az aki szebb bármely nőnél, ő az akiért képes lennék az életemet is odaadni. - Ő az aki miután elment magával vitte a szívem egyik darabját, mely nélkül senkit nem tudok úgy szeretni ahogyan őt szerettem, szeretem!
