Figyelem!!!!
Mivel hogy észrevettem hogy az előző részre nem reagált senki, és gondolom eléggé pocsék is lett az a rész, ezért megírtam kicsikét másként ugyanazt a részt.
Lenne egy olyan kérésem, hogyha nem tetszik egy rész, és nagyon pocséknak tartotok egy részt akkor ÍRD LE A VÉLEMÉNYED .... KÉRLEK!!! Felőlem azt is írhatjátok hogyha pocsék lett egy rész rész hogy.... 1 na ez a rész nagyon gagyi
2 soha többet ne írj ilyen szar részt...
Szóval, értitek remélem mit akarok ebből kihozni.
Ha szar lett egy rész szerintetek, akkor MINDENKI ÍRJA LE A VÉLEMÉNYÉT, mert én csak így tudom azt hogy szar részt írtam.... Köszönöm Szombaton hozom a következő részt
Egy hónappal később
Matt békésen szuszogott az ágyon elterülve, én meg nem messze tőle, ültem a fotelban. Egy könyvet kezdtem el olvasni de hamar meg is untam, nem volt érdekes könyv. Zavaros ez az egy hónap ami eltelt, hisz még mi magunk sem tudjuk, mit érzünk egymás iránt pontosan.
Kinéztem az ablakon, és mintha az időjárás az én kedvemet erősítette volna. Beborult ég zuhogó eső, a járdákon folyt végig a víz. Az emberek nehezen közlekedtek, az esernyőket kifordította a szél. Dörgött néha még villámlott is.
- Héj, minden oké? Matt rekedtes hangja csapja meg a fülem.
- Persze, minden oké. Még mindig az ablakon kifelé bámulok, hallom hogy feláll majd hozzám sétál.
- Nekem nem úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Simít végig az arcomon.
- Valami.... hiányzik. Sütöm le a szemem.
- Nem inkább valaki? Guggol mellém, majd egy puszit ad a homlokomra.
- De. Sóhajtok egy nagyot, majd átkarolom Matt nyakát. - Miért nem lehet az életünk normális?
- Normális életünk van. Hajtja le a fejét. - Csak éppen te nem elégszel meg ezzel. Leemeli a kezeimet a nyakáról, majd feláll, és kisétál az ajtón.
Rengeteget veszekedtünk ebben az egy hónapban, és ahelyett hogy megbeszéltük volna a dolgokat, mindketten elfutottunk a problémák sokasága elől.
Könnyes szemeimet törölgettem. Fáradt voltam, lelkileg. Normális életet akartam, de a sebek a lelkemben nagyobbak voltak egy hatalmas kősziklánál is.
Két órával később.
Felhúztam egy pulcsit, hogy azért ne hogy megfagyjak, majd az ajtót becsukva indultam el. Csak kiakartam szellőztetni a fejemet, megakartam nyugodni.
Ahogy kiléptem az ajtón az utcára, megcsapott a hideg szellő. Az eső már elállt, az utca kihalt volt. Megszaporáztam a lépteimet, elindultam egy tetszőleges irányba.
Matt szemszöge
Fáradtan csuktam be az ajtót. Nem voltam mérges csak kicsit bántott hogy neki semmi nem elég. Itt vagyok én neki, még sem elégszik meg ezzel. Ő a szar életét akarja visszakapni, pedig tudja jól hogy mit tettek vele.
Ahogy körülnéztem a szobánkban, sehol sem találtam Julie -t. Úrrá lett rajtam a félelem, féltem hogy baja eshet. Én tehetek erről is, hisz minden apróságon fel tudom húzni magam.
Kétségbeesetten rohantam le a lépcsőn majd az utcára kilépve kezdtem el keresni a lányt.
Julie szemszöge
A pad vizes volt, de ez engem cseppet sem érdekelt, leültem. A pad másik végében egy férfi lapult meg, éreztem hogy a tekintetével, végigmér, de nem szólt semmit.
Néhány perc elteltével, már állta volna fel a padról, mikor is megszólított az idegen.
- Szia, Julie. Megszeppenve néztem a férfire, aki még mindig nagyon takargatta az arcát.
- Honnan tudja a nevem? Állok fel a padról, majd hátrálni kezdek.
- Hát ez egy nagyon hosszú történet, nem hiszem hogy szeretnéd hallani.
- De, nagyon is szeretném hallani a történetet. Emelem kicsit feljebb a hangom.
- Látom, nem vagy félénk. Vigyorodik el.
- Most vagy elmondja hogy honnan ismer, vagy most fogom magam, és elmegyek, maga meg nagyon remélem hogy nem fog követni, mert magára küldöm a rendőröket.
- A rendőröket? Kacag fel jóízűen. - Ne viccelj már, de felőlem hívhatod a zsarukat, akkor legalább visszavisznek az intézetbe. A mosoly eltűnik a képéről, majd komollyá válik.
- Ki maga? Megszeppenve állok, nem merek megmoccanni. Matt hangját hallom meg, a hang irányába kapom a fejem, majd egy mosoly szökik arcomra.
- Julie. Mikor elém ért, karjait körém fonta majd jó szorosan megölelgetett. - Tudod hogy aggódtam?
- Matt? A férfi meglepődve néz az előttem álló fiúra.
- Ki maga? - És honnan ismer engem? Matt, maga mögé tol majd gyengéden megszorítja a kezemet.
- Mind kettőnket ismer. Suttogom Matt fülébe a választ.
- Hogy lehetséges az hogy nem ismersz meg? A férfi közelebb lép hozzánk mire Matt kiteszi a kezét maga elé.
- Ne jöjjön közelebb. Matt hátrébb tol majd a kezünket összekulcsolva fordítunk hátat az idegennek.
- Szomorú, hogy nem ismered fel az apádat.
- Még is hogy képzeli hogy ilyent mondhat? - Az apám bezáratott egy kicseszett elmegyógyintézetbe, aztán valószínűleg fogta magát és kihúzta a belét külföldre, szóval maga csak ne mondjon ilyeneket. Matt a férfi elé lép, majd meglöki egy kicsit a férfi mellkasát.
- Ő nem volt az apád, érted? - Én vagyok az apád!
