Without Him [VMIN/BEFEJEZETT]

1. èvad 32. rèsz

Nem szabad. Szembe kell néznem minden következménnyel. Bár jelenleg rajta kívül nincs senkim, csak őt ez nem nagyon érdekli...

Remegő alsó végtagokkal lépdeltem az folyosón lévő férfi mosdóhoz. Kezeimmel lenyomtam a fémkilincset és boldogan vettem észre, hogy rajtunk kívül néhány alsóbb éves is ott van. Ezek előtt csak nem fog lebaszni annyira.
Na de pillanatnyi örömöm semmivé foszlott mikor kiküldte a srácokat. Jimin... legalább szemtanúi hagy legyenek már annak, ahogy megversz...

- I...igen kedvesem?- próbálkoztam remegő hangon becézgetni, hátha nem azt akarja, amire mindenki gondolna.

- Te ennyire fogyatékos vagy?- mondta ki első mondatát hosszú hallgatás után. Szuper, a reményem utolsó morzsáját is elsöpörhetem.

-N...nem?- próbáltam poénkodni, de az erőltetett kínos nevetésem ebben a feszült hangulatban olyan hatást jeltett, mikor a körmödet végighúzod a termekben lévő zöld táblán. Dobhártya hasogatóan gyilkos.

- Az hitted, hogy tényleg nem hallok semmit? Hogy majd az a semmiből összerakott „varázsital" képes lesz engem magadhoz láncolni? Azt hittem több eszed van- mondta gúnyosan s tekintete lesajnáló undort fejezett ki.

Egyre mélyebbre hajtottam a fejem. Úgy nézhettem ki, mint egy kisgyerek, akit leszóltak és most szépen elgondolkozik azon, hogy mit is rontott el. Szerintem ez most itt egyértelmű. Hiba volt hallgatnom Kookra főleg, hogy a végére már tényleg valódiak voltak az érzéseim.

- Mit szeretnél mondani?- vont kérdőre Jimin újra és újra.

Jézus mi ez a hangsúly? Mint mikor felelsz a jobb jegyért és már olyan hülye vagy, hogy a tanár annyit kérdez: Mit ígérsz a továbbiakban a jobb jegy érdekében?
Akkor persze összeígérsz neki fűt-fát és jó hogy nem tartod meg.

- Azt, hogy sajnálom...- suttogtam szégyenkezve.

- Sajnálod? Ennyi? Hálálkodnod kellene, hogy nem árultalak be az osztálynak és az egész iskolának te mocskos buzi!- kelt ki magából, de hangja ugyan olyan halk maradt. Gondolom, nehogy bárki meghalljon minket.

- K...Köszönöm Jimin- dadogtam ijedten és hátráltam egy lépést.

- Eszedbe ne jusson többet a közelembe jönnöd. Három napod van a szüleimnél is felmondanod vagy mindenki tudni fog az undorító kis titkodról- köpte felém a szavakat és lehunyt szemeim előtt láttam idegességtől vörös fejét és kidagadó ereit a nyakán.

- Rendben- motyogtam sírástól eltorzult hangon, de míg nem hagyott magamra, addig nem voltam hajlandó kimutatni fájdalmam. Mert igen, a lelkembe tiport. Szavai, hangsúlya, a kérése.... mind egyetlen hatalmas tőr volt, amit a hátamból egészen a szívem legmélyére tolt miközben... Azt suttogta fülembe, hogy szeretlek...

Az ajtó becsapódott távozó alakja után én pedig egyszerre omlottam a padlóra. Lábaim már nem bírták azt a feszültséget, amivel a testem és a lelkem küzdött és inkább feladták a hűséges szolgálatot. Hátam a mosdó hideg, csempével díszített falának döntöttem. Milyen jó is volt kilencedikben poénból innét lopkodni a csempét. Akkor még Kooknak se voltak titkai.

Elvesztettem minden fontosabb embert, akik az utóbbi időben mellém kerültek. A családomon kívül senkim nem maradt. Jimin egyértelműen utál, Kook pedig... Nekem is van önbecsületem, nem fogok egyhamar megbocsátani neki. Sőt, ha leléptem már nem lesz értelme miért visszajönnöm. A család ellesz nélkülem is. Egyel kevesebb probléma nekik is.

***

Órák hosszat ülhettem ott száraz szemekkel mégis vérző lélekkel. Ez akkora fájdalmat jelentett nekem, hogy képtelen voltam könnyekben kifejezni. Inkább hagytam, hogy a szúró érzés belülről marja szét a testem.
Magány. Milyen csodálatos dolog. Miért nem tudtam tovább élvezni?

Emberek jártak ki s be a mosdóból, de egyáltalán nem foglalkoztak. Egy gúnyos vagy épp szörnyülködő tekintet majd szépen távoztak.
Na, de mikor egy magas sarkú kopogtatva jött felém, már felnéztem.

- Ez férfimosdó- szólaltam meg, mintha nem lenne vele tisztában.

Hosszú barna haját hátradobta majd leguggolt elém. Szemeiben sajnálat csillogott meg egy pici értetlenség.

- Tudod, hogy el kell mesélned mindent helytől függetlenül. mondta komolyan.

Megértően bólintottam. Miértelme lenne ellenkeznem? Legalább Jennienek kiönthetem a szívem.

- Honnan kezdjem?- vettem egy mély levegőt majd párat szipogtam. Nem sírtam ugyan, de a nózim tele volt.

- Az elejétől- nyújtott felém zsebkendőt.

Elfogadva kifújtam az orrom majd elkezdtem mesélni onnan, hogy én mit is kezdtem el dolgozni Parkéknál. Hosszúra nyúlt ugyan a beszélgetés, de örültem, hogy elmondhattam valakinek végre a valódi érzéseimet. Türelmesen végighallgatott majd a „röviden ennyi" kijelentésem után szép csendben ültünk. Mindketten belemélyedtünk a saját kis gondolatainkba.

- Köszönöm- szólaltunk meg egyszerre.

- Mit?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Hogy elmondtad. Hogy ennyire megbízol bennem. Hálás vagyok- fejtette ki. ­– De te mit?

- Hogy meghallgattál- mosolyodtam el halványan, de legalább őszinte mosoly volt.

- Annyit tudok tanácsolni Tae, hogy mielőtt elmész ezt beszéld meg vele. És, ha annyira szeretnéd, hogy a titkod titok maradjon. Mondj fel. Ezer meg egy jobb munka vár rád. Fel a fejjel tesó.

Szemeim felcsillantak es nyújtottam felé a kezem, hogy nem rég összekapart testemet végre lábra állítsa. Picit nehézkesen, de felálltam s szeret teljes ölelésembe húztam.

- Köszönöm- fúrtam hajába az orrom.

Halkan felkuncogott majd kibontakozott az ölelésemből.

- Erős legyél. Majd találkozunk- veregette meg a vállam s távozott.

Egyedül maradva néztem körbe majd vettem egy mély levegőt. Össze fogom kaparni a most még szétcsúszott életem. El fogok jutni japánba és vissza se fogok nézni. Ez az én célom és bármit meg fogok érte tenni!

OH BOII HALII :3

Lehetnek benne hibák, eléggé kómás vagyok még mindig mert későn aludtam el XD Eddigi nyári rekord: 3:11
*Büszke nagyon* ^*^

Nos tudom megint kihagytam néhány napot, de van rá indokom *shy* :3
Szóval igyekszek minden mellett azért írogatni ide is ^^"

Ha tetszett hagyjatok nyomokat :3

Pussz: VALAKI

+++

Nagyon szépen köszönöm a 6000 megtekintést :3 Imádlak titeket nagyom <3

Pussz: NINI :3 DOMINIKA