A Kilenc betűs Szó! (BEFEJEZETT)

*Harmadik*

Szóval nagy lány leszek? Olyan mint aki Dale mellett ült? Lehet ha olyan nagy lány leszek, akkor Dale újra velem fog foglalkozni?
Éppen mikor ezzen gondolkodom, egy halk kopogás zavar meg mire füleni kezdek, és csak akkor válaszolok amikor újra hallom.
-Gyere. - mondom, majd gyorsan fel ülve az ajtóra pillantok. Dale lépked be, zöld szikrázó szemével az enyémbe néz.
-Szia. - mondja mosolyogva.
-Menj el. - mondom durcássan majd vissza fekszem és a fejemre húzom a takarót.
Hallom ahogy közelebb jönn majd a vállamra rakva a kezét válaszol.
-Mi a baj? -
-Semmi, csak menj el. - motyogom.
-Lea, mi a baj? - kérdezi most már idegesen.
-Semmi. -bújok elő. - semmi, az égatta világon.- mondom határozottan.
-Akkor miért vagy ilyen velem? -
- Hogy miért? - kérdezem vissza. Úgy csinál mint ha nem tudná. Mint ha nem szart volna le egész nap.
-Igen. -
-Talán azért mert valakit nem érdeklek. De ugyan, nem is kell el vagyok én egyedül. Most ha nem haragszol, szeretnék egyedül maradni amíg még lehet. - állok fel majd az ajtóhoz lépkedve ki nyitom, ezzel is célozva neki arra, hogy most nem vagyok alkalmas társalgásra.
-Csak el akartam mesélni hogy mi történt velem ma. - mondja szomorúan.
-Nem érdekel. - mondom idegesen, és érzem ahogy a gyengeség át veszi az írnyitást a testem felett.
A szemem meg telik könnyel és a lélegzet véttel is fájdalmasnak bizonyul.
-Lea, nem tudom miért vagy ilyen, de tartozom annyival neked, hogy el mondja két nap múlva el megyek. Örökbe fogadtak. - mondja és ez talán a vég pont ahhoz hogy ki boruljak. Hangos zokogásba kezdek majd a földre rogyok. Dale meleg karját érzem meg a hátamon mire a teste menedékébe bújok.
-El... Te... Te is... El... hagysz. - nyögöm ki.
-Dehogy is. Én sose foglak, mert majd el jövök érted és el viszlek magammal. Vagy akár hol leszel én oda is érted fogok menni. - mondja.
-Mi... Mióta tudod? - kérdezem még mindig könnyezve.
-Már egy és fél hónapja. - mondja
-És mikor akartad el mondani nekem? - kérdezem újra a zöld szemibe nézve.
-Ma.- válaszol.
-Miért? -
-Mert, azt akartam éreztetni veled, hogy melletted vagyok. Hogy fontos vagy és nem akartam hogy tudd, mert nem akartam, hogy szomorú légy. - add puszit a homlokomra.
-De így is szomorú vagyok. - mondom.
-Tudom, de nincs miért hiszen valahogy mindig kapcsolatba leszek veled. Ha más nincs, levelet írok neked. - mondja.
-De ígéred? - kérdezem, majd gyorsan meg törlöm a szememet.
-Igen. - bólint.
-Akkor én is meg igérek neked valamit. - motyogom szipogva.
-Meg igéred, hogy csak is az enyém maradsz? - kérdezi.
-Hogy érted, hogy a tiéd? - kérdezem.
-Úgy hogy ha nagy leszel el jövök érted, és feleségül veszlek.- mondja a hangja pedig el árulja, hogy teljesen komolyan beszél.
-Igen, meg igérem Dale Donovan, hogy ha nagy leszek feleségül megyek hozzád, és csak is a tiéd leszek. - teszek én is ígéretett majd jó szorosan meg ölelem.